November 3. az egyenlő munkáért egyenlő bér napja az Unióban. Ez a nap azt jelképezi, hogy a nők annyival kevesebbet keresnek a férfiaknál, hogy ha a férfiak átlagos fizetésének egész éves összegét nézzük, ahhoz képest a nők ingyen dolgoznak az év hátralevő részében, mivel a női fizetések csak a férfiak 83,7 százalékát érik el, az uniós átlag szerint.

Ezt a különbséget a KSH (bár itthon ez valamivel kisebb) és az Eurostat is kimutatja, de ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy ugyanabban a munkakörben ennyivel kevesebbet keresnek a nők, hanem azt, hogy az összes női dolgozó átlag órabére ennyivel kevesebb mint az összes férfi átlagos órabére.

Ez a szám számos okból alakul így:
– kevesebb nő jut el a vezetői pozícióig, és mivel egy vezető nyilván jobban keres, ez növeli a bérkülönbséget;
– a társadalom, a politika kevésbé becsüli meg az úgynevezett gondoskodó szakmákat, amelyekben főleg nők dolgoznak (pl. ápoló, tanár, tanító, takarító);
– több nő dolgozik az állami szférában, és több férfi a versenyszférában;
– a nőknek sokszor alacsonyabb az önbizalmuk társadalmi hatások miatt, és ez a fizetési igényekre vonatkozó tárgyalásokra is erősen kihat;
– az otthoni munkából sokkal nagyobb rész jut a nőkre, és ez hátráltatja a munkahelyi előmenetelt.

Persze e tényezők mögött további mélyebb okok tárhatók fel. Egyrészt a társadalom hozzáállása a látszólag nem termelő szakmákhoz, mint a fent említett gondoskodó szakmák. Pedig ezekben a szakmákban is sokszor fizikai munkát kell végezni, és miként lenne meg a társadalom, ha senki se ápolná az időseket, nem gondozná a betegeket és a csecsemőket, gyerekeket?

Márpedig látható, hogy ennek elismerésével gondok vannak, hiszen a főként nők által betöltött ápoló, védőnő, idősgondozó, szociális munkás, bölcsődei állások a legrosszabbul fizetettek közé tartoznak nem csak Magyarországon, hanem szerte a régióban.

Jobban kéne értékelni ezeket a szakmákat. Ahogy az otthoni munkát is. A nők és férfiak bérkülönbségének egyik legfontosabb oka, az otthoni házimunka és a gyereknevelésre fordított idő közötti különbség a nemek között. Ugyanis ez a díjazás nélküli munka olyan energiabefektetésbe kerül, ami a munkahelyi munkában utána hiányozni fog.

De tudjuk azt is, hogy a cégek hogy tekintenek a potenciális anyaság elé néző női munkavállalókra, mennyire támogatják, hogy a dolgozók elmenjenek szülni. Ráadásul a szülési szabadság után sokkal nehezebb újra munkába állnia a nőknek, így sokszor lesz félbemarad egy karrier, vagy több éves lemaradást szereznek férfi társaikhoz képest a nők.

És pontosan azért, mert az okok ismertek, könnyebben fel is tudunk lépni a bérkülönbségek ellen:

• Egyénként és a társadalom tagjaként is figyeljünk jobban oda, a házimunka és a gyereknevelés terheinek egyenlőbb elosztására;
• követeljünk nagyobb megbecsülést az olyan gondoskodó szakmáknak, mint a tanító, a tanár, a szociális munkás vagy az ápoló;
• bátorítsuk női kollégáinkat a magasabb fizetés elérésére, ha az jár nekik!