A baloldal számára az egyik legfontosabb probléma a társadalmi egyenlőtlenség. A világot elképesztő egyenlőtlenségek uralják. A világ összvagyonának fele a leggazdagabb 1% birtokában van. Más felmérések szerint a helyzet még rosszabb, a leggazdagabb 8 ember vagyona akkora összesen, mint a világ szegényebbik felének együttvéve. Magyarországon is egyre növekszik a különbség a leggazdagabbak és a legszegényebbek között; a leggazdagabbak jövedelme az elmúlt másfél évtizedben négyszeresére nőtt, miközben egyre többen élnek mélyszegénységben. De miért olyan fontos mindez, miért tartják a baloldaliak lényegesnek az egyenlőtlenségek felszámolását?
Elvégre gondolhatnánk, hogy a probléma nem az egyenlőtlenség, hanem a szegénység. Az a baj, hogy rengeteg embernek nélkülöznie kell, nem az, hogy másoknak eközben sokkal több jut. Az egyenlőtlenségnek persze vannak problémás következményei:
számos kutatás szerint az egyenlőtlenebb társadalmakban az emberek kevésbé egészségesek, az egyenlőtlenség árt a gazdasági stabilitásnak és növekedésnek, illetve a demokráciának is, hiszen a gazdagok aránytalanul nagy politikai befolyásra tudnak szert tenni a szegényekkel szemben.
Sok baloldali gondolja továbbá úgy, hogy a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségek társadalmi igazságtalanságok jelei. Egy amerikai nagyvállalat vezérigazgatója nem azért keres 354-szer annyit, mint egy átlagos alkalmazottja, mert ennyivel több illetné meg – például mert 354-szer több e-mailt tud elküldeni egy nap, 354-szer összetettebb feladatokat lát el (már csak azért sem, mert egy japán vállalatvezető csak 67-szer annyit keres; japán vállalatokat vezetni könnyebb, vagy mi?).
A vakszerencsén múlott, hova születtél
Az, hogy ekkora különbségek léteznek az emberek jövedelme és vagyona közt, azt mutatja, hogy a társadalomban a javak nincsenek igazságos módon elosztva: teljesen véletlenszerű, esetlegesen körülményeken múlik, hogy kihez mennyi pénz kerül. Puszta véletlen kérdése, hogy ki születik egy gazdag New York-i befektető családjába, és ki mélyszegénységbe egy leszakadó magyarországi faluba.
Míg az elsőnek lehetősége van a legjobb egyetemekre járni, szülei kapcsolatai, társadalmi tőkéje révén bebocsájtást nyerni a legfelsőbb körökbe, addig a másodiknak bármennyire keményen is dolgozik, mérhetetlenül kisebb az esélye arra, hogy elérje az első életszínvonalát. Ez a különbség igazságtalan, hiszen önhibáján kívül hátrányos helyzetbe utalja őt milliárd társával egyetemben, míg másoknak meg nem érdemelt kiváltságokat, előnyöket juttat.
De várjunk, itt valami nem stimmel! Nyilván nem minden fajta vagyoni egyenlőtlenség ered igazságtalanságból. Van olyan, hogy az ember igenis a saját hibájából kerül előnytelen helyzetbe, szegényedik el, miegymás. A lecsúszott milliárdos, aki rosszul fektetett be, a tücsök, aki a szorgos hangyával szemben nem dolgozik – ők nem társadalmi igazságtalanság áldozatai, sanyarú sorsukat csak maguknak köszönhetik.
A Kritikai alapozó sorozatot azért indítottuk el, hogy túllépjünk azon a vitakultúrán, amely abból áll, hogy jelszavakat és könyvcímeket dobálunk egymásra a másik, vagy akár a saját álláspontunk gondos megértése és mérlegelése helyett. Ahelyett, hogy végső ítéletet mondanának bizonyos kulcskérdésekben – a társadalmi egyenlőtlenségektől a feminizmusig –, a sorozat cikkei körüljárják a különféle baloldali álláspontok érveit és előfeltevéseit, és kiindulópontokat adnak a további gondolkodáshoz.
Hogy a világot megváltoztatni kell és nem értelmezni? Hogy nem okoskodni kell, hanem cselekedni? Ez igaz. Csakhogy biztosan kudarcra vagyunk ítélve, ha eközben nem igyekszünk megérteni a társadalmi valóságot, amellyel szemben állunk, és az értékeket, amelyek felé törekszünk.
Az elv roppant egyszerű:
egy igazságos társadalomnak kompenzálnia kell a balszerencséből adódó egyenlőtlenségeket, hogy az emberek jóléte és életlehetőségei ne azon múljanak, hogy a vak véletlen a társadalmi struktúrák jó vagy rossz oldalán pottyantotta őket a világra, hanem, hogy ők maguk mit kezdtek az életükkel.
Ezt a mai társadalmak egyáltalán nem biztosítják, így aztán átfogó egyenlősítő intézkedésekre van szükség, például az oktatás és egészségügy hozzáférhetővé tételére – nem csak a szerencsések, de mindenki számára – vagy a társadalmi vagyon igazságos újraelosztására.
A szegény kárára hízik-e a gazdag?
Egy eggyel radikálisabb elképzelés szerint azonban még a szerencse egalitarizmus sem kielégítő. Az igazságtalanság akkor sem szűnne meg, ha az emberek kizárólag saját munkálkodásuk folytán kerülnének előnyösebb vagy hátrányosabb anyagi helyzetbe, mivel már maga az a tény is, hogy egyáltalán lehetséges előnyösebb vagy hátrányosabb helyzetbe kerülni a társadalomban egyfajta igazságtalanságot jelent.
Ez elsőre elég furcsán hangzik. Ha valaki tényleg többet és jobban dolgozik, mint mások, és nem a vak szerencse, előítéletek és más esetleges dolgok révén tesz szert gazdagságra, akkor ez ellen ugyan mi kifogásunk lehet? A radikális baloldali nézet szerint a probléma az, hogy az előnyösebb helyzetben lévők jellemzően a hátrányban lévők kárára tesznek szert előnyös helyzetükre. Gazdagságra nem az egyéni teljesítmény, hanem mások kihasználása révén tesz szert az ember.
A világ vezető tech vállalatainak vezérigazgatói nem maguk bányásszák a számítógépekben és okostelefonokban használt aranyat és tantált, hanem sokszor embertelen körülmények között, illegálisan dolgoztatott közép-afrikaiak; olyan globális cégek, mint a Nestlé, az Unilever vagy a H&M a gyermekmunka és kényszerített munka legnagyobb felhasználói.
A radikális baloldaliak szerint mindez egyáltalán nem véletlen, a kapitalista társadalmakban a termelés természetéből fakadóan a gazdagok csak a szegények kizsákmányolása révén tehetnek szert vagyonukra.
Mivel az egyenlőtlenség előnyös oldalán állók a hátrányos oldalon állók kihasználásával tesznek szert előnyös helyzetükre, nem elég, ha az előnyös helyzetek elérését függetlenné tesszük a szerencsétől – ahogy a szerencse egalitarizmus hirdeti. Attól még, hogy az ember az egyéni tehetsége és nem a vak véletlen folytán zsákmányolja ki embertársait, a kizsákmányolás nem szűnik meg. A megoldás egy olyan társadalom megteremtése, amelyekben nem lehetséges mások kárára anyagi előnyökre szert tenni – ezt szokás a radikális baloldalon szocializmusnak vagy kommunizmusnak hívni.
Az egyenlőtlenség tehát a baloldal számára nem csak káros gazdasági és politikai hatásai miatt probléma, hanem azért is, mert az egyenlőtlenség szorosan összefügg az igazságtalansággal. Ezt az összefüggést különféle baloldaliak különféle elméletek segítségével fejtik ki. De legyen szó szerencse egalitárius vagy radikális baloldaliakról, a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása mindannyiuk számára a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelmet jelenti.
Ezt honnan szedtük?
G.A. Cohen: On the Currency of Egalitarian Justice, and Other Essays in Political Philosophy. Princeton University Press: 2011.
Karl Marx: A gothai program kritikája.
Mit olvassak még?
Ferge Zsuzsa: Miért szokatlanul nagyok a magyarországi egyenlőtlenségek?
Anthony Atkinson: Inequality: What Can Be Done? Harvard University Press: 2014.
Az írás az eredetileg a Kettős Mérce blogon 2017. 02. 11-én megjelent szöveg enyhén szerkesztett változata.
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
