Májusban adták át a Benczúr-kertet, de a máris leromlott állagú játékokat nem siet megjavíttatni az önkormányzat

A Városjáró blog jóvoltából értesültünk róla, hogy a Benczúr-kert idén májusban átadott játszóterén gyors ütemben romlik az elhelyezett tárgyak állaga, ijesztően sok rajtuk a sérülés, és az önkormányzat a lakók figyelmeztetése ellenére sem siet a javíttatással.

Tavaly év végén és idén tavasszal is számos tudósítás született a VI. kerület egyik eldugott kertjéről, miután az önkormányzat a környékbeliek véleményének kikérése nélkül fogott a felújításba, ráadásul több fa kivágásával borzolva az indulatokat. Végül sikerült megegyezni, és a beszámolók szerint igazi kompromisszumok születtek a park és játszótér átalakítása előtt.

A 200 millió forintot kóstáló munkálatok elvégzése után, májusban átadott kert tereptárgyainak jelentős részét Kő Boldizsár tervezte, de úgy látszik, hibák csúszhattak a kivitelezésbe, mert a Városjáró blog szerint a jó öt hónapja átadott „tér eszközeinek/játékainak egy része már hónapok óta hibás, sérült – vagy épp nem megfelelően működik.”

A blog több fotót és eljuttatott a Mérce szerkesztőségének, amelyek még szeptember elején készültek, és jól illusztrálják, hogy a játékok, tereptárgyak nem igazán bírják a „kiképzést”.

Mik is ezek konkrétan:

  • “A csúszdadomb teteje pallójával érintkező tömörített murva több helyen is kiárkosodott. Botlásveszélyt jelent.
  • A fából kreált meseházak több darabja is sérült. A bennük lévő állatkák csonkoltak, lefejeződtek.
  • A kertben álló ősplatán körüli paraván  “homlokzatsora” számos ponton vertikálisan széthasadt. De maga a kialakítás is elhibázott. Nincs bejutási lehetőség a paraván mögé, a fa tövéhez, amit külön cetlin tiltanak is, noha alapvető igény lenne rá.
  • A csúszdadomb kerítésébe és aköré telepített festett fa állatfigurák több ponton meg vannak hasadva. Balesetveszélyt még nem jelentenek, de záros határidőn belül szét fognak törni, rohadni.
  • A zsilipes játék az átadása óta nem úgy működik, ahogyan azt az alkotó elképzelte. A fa mozgóalkatrészek nem felelnek meg a vizes funkció adta elvárásoknak (vetemedés, rossz pozicionáltság). A vízköpő gomb benyomása pedig még egy izmosabb felnőttnek is nagy kihívást jelent. Nem beszélve rossz elhelyezéséről, ami miatt gyerekek számára alig hozzáférhető.
  • A vizes játékok alatt alkalmatlan a vízelvezetés. Sem a zsilipes játék, sem a madaras ivókút alatt nem elegendő a vízáteresztő burkolat farácsos terítése. Megfelelő kapacitású, kiépített csatornaszemekre volna szükség.”

A blog még nyáron adatigényléssel fordult a Terézvárosi Önkormányzathoz, amelynek válaszából kiderült, hogy május 27 óta szerződésük van egy vállalkozással a kerület játszótereinek karbantartására. De ennek eredménye a Benczúr-kertben egyelőre sajnos nem érezhető…

Frissítés 22.40: Mégis van remény: az önkormányzat tegnap tájékoztatott honlapján, hogy november 6 és 12 között karbantartás miatt zárva lesz a kert. 

Kapcsolódó cikkek