Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem fog felférni minden utas a hármas metró pótlóbuszaira

Ez a cikk több mint 6 éves.

Visszaszámlálás indul, már csak néhány nap és elkezdődik a 3-as metró északi szakaszának felújítása. November 6-tól a 3-as metró szerelvényei rövidített útvonalon, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekednek. Ezt az jelenti, hogy Újpest felé az M3-as és az M3A jelzésű pótlóbuszokkal lehet majd továbbutazni. Káposztásmegyer és Rákospalota irányából pedig átszállás nélkül a 12M és 14M jelzésű metrópótló villamosokkal lehet majd eljutni a 3-as metró Lehel téri állomásáig.

Aki teheti annak érdemes már most elkerülő útvonalakban gondolkodnia, mivel a metrópótló buszok jellegéből is adódóan nem fog tudni a szokásos tömeg felpasszírozódni azokra, számítások szerint csupán az utasok 60-70 százaléka. Ezt az InfoRádió Aréna című műsorában Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója árulta el. Bolla az is elmondta, hogy bár, a metrópótlásra az érintett szakaszon 60 darab egy-két éves csuklós buszt szánnak, azokra előre láthatólag az utasoknak csak a kétharmada fog felférni.

(Fotó: Wikipedia)

Ha valaki BKK-tól mentes alternatív útvonalakat keres, akkor csatlakozhat a Magyar Kerékpárosklub metrópótló kezdeményezéséhez. Kampányukban arra kérik a fővárost, hogy a metrófelújítással párhuzamosan könnyítse meg a biciklis közlekedést a 3-as metró vonalán, ezzel csökkentve a felújítás alatt várható közlekedési káoszt. Halász Áron a Keréspárosklub szóvivője a Mércének úgy nyilatkozott: „A BKK-tól csak annyit szeretnénk, hogy legyenek partnerek, csináljuk együtt. Csomó szuper dolgot szervezünk majd, de az utasok elérése velük együtt lehet a leghatékonyabb.”