Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sárosdi Lilla: A „miért szálltál be a kocsiba” helyett nem inkább az a kérdés, miért veszi elő valaki a nemi szervét?

Ez a cikk több mint 6 éves.

Sárosdi Lilla az ATV Egyenes beszéd című műsorában adott először hosszabb interjút, miután Marton László bocsánatkérő közleményt adott ki.

Sárosdi elmondta, példaértékűnek tartja Marton bocsánatkérését, és reméli, paradigmaváltó lesz a társadalom számára is, hiszen azt üzeni ez a tett, hogy sose késő bocsánatot kérni. De mindemellett fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Marton szóhasználata ellenére, ami történt, az nem „közeledés”:

Remélem a normális emberek ezzel egyetértenek, hogy amikor egy 18 éves lány beszáll egy autóba, és egy férfi feltérdel, és odanyomja a nemi szervét, hogy puszild meg, ezt nem közeledésnek hívjuk, hanem kényszernek.

Sárosdi szerint ezt zaklatásnak hívják, és ennyiben pontosítaná Marton bocsánatkérését, még ha érti is, hogy a rendezőnek idő kell, hogy feldolgozza tettét. Sárosdi szerint az társadalmi ügy, és együtt kell meghatároznunk, hol legyen a határ, mi a különbség közeledés és zaklatás között.

Sárosdi azt mondta, még sok történet kering a színházi közegen belül más zaklatókról. Hozzá naponta több ilyen eset is befut, olyanoktól, akik nem mernek még név nélkül sem nyilatkozni ezekről. De fontosnak tartotta azt is aláhúzni, hogy ez nem csupán a színházi közeg ügye, nem csupán ott történnek ilyen esetek, mert itt a hatalommal való visszaélésről van szó. És nem csak az a hatalom, amikor egzisztenciális függési viszony van az emberek között, hanem az is, amikor egy 18 éves lányt két felnőtt, tekintéllyel bíró férfi kényszerít valamire.

Miért szálltál be? Miért veszel fel rövid szoknyát? –  miért azt kérdőjelezzük meg, ami evidencia. Nem az a probléma, hogy egy nagy tekintélyű ember feltérdel, és előveszi a nemi szervét, hogy puszilja meg az illető nő? Miért nem erre van a hangsúly fektetve?

– kérdezi Sárosdi, az áldozathibáztatás kapcsán.

A színésznő szerint le kell számolni ezzel az áldozathibáztatással, mert ameddig ez van, az áldozatok nem mernek előállni, és nem fogunk tudni továbblépni e téren.

Sárosdi felidézte azt a pillanatot is, amikor ott ült a kocsiban, és Rónai Egon műsorvezető kérdésére elmondta, nem tudott volna kiszállni. Ő ott olyan kényszer hatása alatt állt, hogy úgy érezte, követnie kell a nagy tekintélyű urak parancsait. Szerinte biztos van olyan, aki kiugrott volna a kocsiból, de ez személyiség függő.

A teljes adás itt érhető el.