Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nemzetbiztonság kell, nem Németh Szilárd virtuális valósága

Ez a cikk több mint 6 éves.

A nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködésével a nyilvánosság elé kell tárni az európai életet befolyásolni igyekvő „Soros-hálózatot”. – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában az MTI szerint. A kormányfő menetrend szerinti pénteki interjújában mindezt a „Soros-birodalomról” kiszivárgott dokumentumokra hivatkozva nyilatkozta.

Az említett dokumentumot még tavaly augusztusban szivárogtatta ki egy, az orosz kormányhoz köthető portál, a DC Leaks. A dokumentum publikálása mögött az a Fancy Bear nevű orosz hekkercsoport állhat, akik az orosz dezinformációs hadviselésre kitűnően rímelve gyakran szórják meg hamis adatokkal az általuk közzétett leleplező információkat.

Szóval népünk bölcs vezére feltűrte trendi kockás ingjének ujját és kikukázott egy több, mint egy éves, igencsak gyenge lábakon álló sztorit, majd bejelentette, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatoknak fel kell tárniuk az infernális Soros-hálózatot.

Emlékezzünk csak vissza, Szél Bernadett, az  LMP miniszterelnök-jelöltje nemrégiben pontosan erre, az állítólagos hálózat létezésére, működésére és összetételére kérdezett rá a nemzetbiztonsági szolgálatoknál.

És hogy mit kapott válaszként? Vágó Gábor, Gulyás Márton és Schilling Árpád nevét, mint nemzetbiztonsági kockázatot.

Tehát Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke szerint Magyarország  biztonságára szeptemberben a „Soros-hálózat” helyett egy volt politikus, egy erőszakmentes akciókat szervező újbaloldali aktivista és egy középkorú színházigazgató jelentette a legnagyobb fenyegetést.

Ma, a nevetséges közjáték után egy hónappal Orbán Viktor szerint mégis a meglett korú tőzsdecápa hálózata jelenti a kockázatot! Erre írta Szél Bernadett a Facebookon, hogy „A kormányfő ne csináljon valóságshow-t a nemzetbiztonságból!”, illetve nagyot ment a szocialisták sajtóosztálya is, „a banánköztársaságokra jellemő stílusban nyilatkozó” Orbánt emlegetve.

Itt lenne az ideje nem ValóVillaként tekinteni a parlamentre, meg úgy az egész országra. Annak meg pláne itt lenne az ideje, hogy ne csináljunk vásári mulatságot a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységéből.

Küldjék el Rezsiszilárdot abba a virtuális valóságba, ahová való: ott aztán behatolhat a gonosz spekuláns főhadiszállására, kiszabadulhat a bilincsekből, az utolsó pillanatban elugorhat a lézersugár elől, és végül lebirkózhatja a démoni Goldfinger Györgyöt!

A valódi nemzetbiztonsági erők addig is nyugodtan tudnák végezni valódi munkájukat, Magyarország törvényes rendjének védelmét.