Két nappal az október 23-i ünnepségek után, 1990. október 25-én, csütörtökön robbant a hír: a kormány 65%-kal, 56 forintra emeli a benzin literjének árát. A bejelentésre két nappal azután került sor hogy az akkor már nagybeteg Antall József akkori miniszterelnök kórházba vonult. Minisztereinek kellett megküzdenie azzal a példátlan tiltakozáshullámmal, ami a bejelentést a magyar taxisok részéről követte.

A benzinár emelésére elsősorban a világpiaci változások miatt volt szükség. A George H. W. Bush által indított öbölháború, Szaddám Husszein iraki diktátor lépésére volt válasz amely során a kuvaiti olajmezőket megszálló irakiak ellen vonult az amerikai hadsereg. Akadozott az olajellátás a Szovjetunió felől is, így az olaj világpiaci ára meredeken emelkedni kezdett.

Ez volt az első alkalom, hogy mindennek hatására Magyarországon is azonnal, drasztikus intézkedésekre volt szükség. Az üzemanyag árait a szocializmus idején ugyanis központilag szabták alacsonyabbra és kompenzálták. Ezt a szovjet blokk és a KGST felbomlása után már nem lehetett megtenni.

A rendszerváltás után egy évvel a taxisvállalatok még mindig lényegében a szocialista rendszerben működő magyar taxisrendszer következtében Budapesten akkor több volt a személyfuvaros, mint New Yorkban: a mai hatezer taxisengedélyhez képest akkor még húszezren éltek ebből legálisan és körülbelül ötezren feketén.

Az események október 25-én este kezdődtek, amikor koordinált, CB-rádiókon szervezett akció keretében a pesti taxisok lezárták a főbb csomópontokat. Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitány este fél tízre érte el a Lánchíd blokádjának feloldását, és tárgyalást ígért. A dolgok azonban nem jutottak előbbre, október 26-án a főváros közlekedése lebénult.

Az események kulcsszereplője volt Horváth Balázs, akkori MDF-es belügyminiszter, akinek sugallatára 26-án rendőri erődemonstrációra is sor került az Árpád-hídnál. Barna Sándor főkapitány azonban még aznap közölte, hogy amennyiben erőszak alkalmazására utasítják, lemond. Így a belügyminiszteri blöff nem jött be.

Október 27-ére a sztrájk országossá vált. Köszönhető volt ez a nagyon jól szervezett taxishálózatnak ugyanúgy ahogy a kormány csökönyösségének is. Göncz Árpád akkori köztársasági elnök igen hamar közbelépve azt javasolta, függesszék fel a rendeletet, de erre Horváth még akkor sem mutatkozott hajlandónak. Az események komoly elmérgesedéssel fenyegettek.

A politikai oldalak hamar megpróbáltak tőkét kovácsolni a gyorsan erősödő válságból. A Szabad Demokraták Szövetsége képviselői a barikádokon szónokoltak, míg a jobboldali MDF támogatói bajkeveréssel, provokációval vádolták az ellenzéket. A kormány estére beígérte a 10-12 forintos literenkénti kompenzációt, de ezt már este tizenegykor visszavonta.

Végül a gazdaság nem bírta tovább a kiesést, már Ausztria is közbelépett, hogy üzemanyagszállítmányokat ajánljon fel. Az Érdekegyeztető Tanács közreműködésével a kormány és a taxisok képviselői végül csak október 28-án állapodtak meg, a maximális, 12 forintos literenkénti kompenzációban.

A blokád a „szociális piacgazdaságot” hirdető Antall-kormány presztízsét nagyon nagy mértékben rombolta. A belügyminiszter Horváth Balázs a betegeskedő Antall helyében képtelen volt kezelni a helyzetet, egyedül Göncz Árpád próbált enyhíteni a dolgokon, azzal hogy kijelentette: a hadsereg parancsnokaként annak bevetését eltiltja. Rengeteg egyszerű szimpatizáns vonult ki ezekben a napokban a taxisokhoz, élelemmel, teával segítették blokádjukat.

A négynapos blokád nemcsak az első szabadon választott magyar kormány tulajdonképpeni bukásának időpontja volt, hanem a még gyenge lábakon álló demokrácia szakítópróbája is, amelyet végül kiállt. Az, hogy az akkor aktívkodó SZDSZ helyett 1994-ben végül az újjászülető szocialista párt és Horn Gyula aratta le az elégedetlenség babérjait, pedig már csak hab volt a tortán.

(További képek, és videók a Tegnapelőtti Híradón)