A magyar munkaügyi ellenőrzések tapasztalatai sötét képet festenek a munka világáról. Folyamatosan nő a balesetek, és a feltárt szabálytalanságok száma, miközben az ellenőrzéssel érintett munkavállalók száma kevesebb, mint a felére csökkent. Ez az elkeserítő állapot pedig a rendszerváltás óta romboló, olcsó munkaerőre építő gazdaságpolitikának eredménye, amit a Fidesz is büszkén hirdet. A rendszerváltás modernizáló értelmisége Magyarországot olyan fejlődési pályára állította, ami főként a külföldi tőkebefektetések ösztönzésére épült. A „versenyképesség megőrzése” volt a felzárkózási mítosz mantrája, ami miatt ilyen állapotok uralkodnak a munka világában.

Mi az a lefelé tartó bérverseny?

A rendszerváltás utáni Magyarország gazdasági szerkezetét, és így a társadalmi rendet meghatározta a külföldi tőkebefektetéstől való függés. A kelet-európai posztszocialista térség nagy részében a gazdasági átalakulás hasonlóan folyt, így a gazdasági szerkezet és az abból következő társadalmi problémák is mindenütt jelen vannak, még ha eltérő mértékben is. A megkérdőjelezetlen neoliberális dogmatizmus mindenhová elért, a befektetők figyelméért vívott harc egy gazdaságilag függő helyzet teremtett, ami az olcsó munkaerőre és a termelési költségek alacsonyan tartására alapozta a fejlődést. A munkakörülmények, a munkahelyi biztonság, és egészében a munkavállalói érdekek másodlagossá váltak. Ez a folyamat egy lefelé tartó bérversenyként írható le a térségben, ami a béreket (és a vásárlóerőt), a termelési költségeket alacsonyan tartotta. Ez a társadalom széles rétegeinek csak alacsony életszínvonalat, lassú lecsúszást hozott. Ahogyan láthatjuk majd, a munkakörülmények elkeserítő állapota is ennek a romlástörténetnek az egyik fontos szakasza, a tudatos gazdaságpolitikai intézkedések egyenes eredménye.

A helyzet elkeserítő

Ha megnézzük az Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes szerveinek jelentéseit, elkeserítő kép tárul elénk. A problémák a foglalkoztatás minden területén jelen vannak: nem tartják be a munkavédelmi szabályokat, széles körben elterjedtek a munkáltatói visszaélések a munkaidővel és a bérezéssel kapcsolatban, még az ellenőrző is folyamatos átszervezésen és szétverésen ment keresztül.

Az ellenőrzések tapasztalatait így lehetne összefoglalni: a szabályokat nem tartják, és nem is tartatják be.

Szinte mindenhol jelen vannak a szabálytalanságok, az esetek 68 százalékában találtak munkaügyi jogsértést, csak a munkások egyharmadát foglalkoztatják úgy, ahogy kellene. A munkahelyeken szinte nem érvényesek a szabályok, káosz, tájékozatlanság, és önkény uralkodik. A munkaidő beosztása bemondásra történik, a túlórákat és pótlékokat nem vezetik rendesen és a szabadidő kiadásának rendszere is a kiszámíthatatlanságra épül. Így válik a munkásléten keresztül a társadalmi lét is bizonytalan: a piac ellenőrzése nélkül a munka áruként jelenik meg, kiszolgáltatottan a gazdasági körülményeknek. Ha nincsenek garantálva a munkáltatás feltételei, akkor nincs garancia a tisztességes bérezésre és foglalkoztatásra, amit a 2017. első félévi munkaügyi ellenőrzés is illusztrál egy Komárom-Esztergom megyei példával:

„Targoncavezető munkakörben foglalkoztatott 24 munkavállaló esetében OKJ-s bizonyítvány volt betölthető a munkakör, a munkába állás feltétele volt a szakképesítés megléte, képesítés igazolása, azonban a munkáltató elmulasztotta megfizetni a garantált bérminimumot az érintettek részére 2017. január és február hónapokban.”

A szakképzettség sem jelent értéket, ha a munkáltató érdekkövetését (a haszonmaximalizálást) nem korlátozzák úgy, ahogy a munkás érdekérvényesítést (ahogy ezt tették a Munka törvénykönyvének szabályozásával). A bérminimum emelés sem fejtheti ki várt hatását, amíg nem szüntetik meg a visszaélés lehetőségeit, ennek például az egyik elterjedt módja a béremeléssel párhuzamosan megszüntetett cafeteria juttatás. Az ellenőrzés adataiból pedig látszik, hogy a bérminimum növekedésével együtt nő a visszaélések száma is. Az egyetlen, ami csökken, az az ellenőrzések által érintett munkavállalók száma, ami hat év alatt 100 ezerről körülbelül 46 ezerre apadt.

Munkavédelem / balesetek

A munkahelyi létet meghatározó másik fontos tényező, a munkások egészségét és épségét megőrizni kívánó munkavédelmi szabályok. Ezek a szabályok önmagukban értéktelenek, megfelelő tájékoztatás, és a betartásra ösztönző ellenőrzések, támogatások nélkül.

Ez a munkavédelmi hatóság, és az állam feladata, a szabályok betartatásának módja pedig sokat elárul erről az államról.

A munkabaleseti jegyzőkönyvek alapján az elmúlt öt évben folyamatosan nőtt a balesetek száma: 3262-ről 4646-ra. Halálos balesetből is 2017 első negyedében volt a legtöbb, 22, szemben a 2013-as 9-cel. Ez az adat is lehangoló képet fest a magyar munka világáról, de a szabálytalanságok elterjedtségének aránya ennél is többet mond róla. Az ellenőrzés alá vont munkavállalók 69 százaléknál találtak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot 2017. első félévében, ami 2,1 százalékos növekedést is jelent tavalyhoz képest. Ez alapján elmondható: szinte senki nem olyan körülmények között és olyan feltételekkel van foglalkoztatva, ahogy azt a munkavállalói jogok megkövetelnék. A törvény ismét viszonylagossá válik, és ha a gazdasági érdek nem kívánja meg annak betartását, az állam már nem is erőlteti végrehajtását, főként nem a magyar vállalkozások esetében. Az emberi élet védelmét nem tűzi a zászlajára a keresztény konzervatív jobboldal, ha abból politikai vagy gazdasági tőkéje nem származik.

Ezt pedig semmi sem támasztja alá jobban, mint az a hihetetlen szakadék, ami a szabálytalanságok és a bírságolások aránya között húzódik: a munkavédelmi ügyek összesen 3,4%-a járt pénzbírsággal. Ez az, ami igazán keretezi ezt a folyamatosan romló tendenciát. A hatóságok intézkedéseinek teljes súlytalansága semmilyen kényszerítő erővel nem bír, a munkások érdekvédelme erről az oldalról is kiheréltté vált. Nem áll a munka oldalán szinte semmi, különösen nem a szétvert és megszüntetett Nemzeti Munkaügyi Hivatal. Ezt az intézményt halkan eltüntették, erőforrásait inkább a közfoglalkoztatásra fordították, a feladatokat pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium látja el jelenleg.

Ezek nem ismeretlen adatok a kormányzat illetékes szervei számára, a Munkavédelem Nemzeti Politikája nevű dokumentum, ami egy munkaügyi cselekvési terv része, a helyzetet tisztán látja, így ír a balesetek okairól:

„leggyakoribbak a mechanikai veszélyforrások elleni biztonsági berendezések hiánya vagy működésképtelensége, egyéni védőeszközök hiánya vagy viselésének elmulasztása, valamint a munkavédelmi ismeretek hiánya.”

Ebből azért tisztán látszik, hogy ezek a balesetek nem elkerülhetetlenek, a munka biztonságos és tisztességes elvégzéséhez csak az anyagi és tudásbeli feltételek hiányoznak.

Nem lehet egészséges olyan társadalom, ahol az emberek döntő többsége kiszámíthatatlan feltételekkel, és rossz körülmények között kénytelen dolgozni.

A munkaerőt, aminek összessége maga a társadalom, nem lehet védtelenné tenni a munkaerőpiac romboló hatásaival szemben, ez a kiszolgáltatottság veszélyezteti magát az életet. Ha az állam gazdaságpolitikai megfontolásokból szemet huny efelett, akkor a társadalom tagjainak, a munkások ellenállásának és (ön)szerveződésének kell védelmet találnia.

Mára egyértelművé vált, hogy a külföldi tőkétől való függés, és az ennek alárendelt gazdaság nem hozza el a várt felzárkózást, tudjuk, hogy nem a munkaerő rugalmassá (ami a munkáséletet kiszámíthatatlanná teszi) és olcsóvá tételével fogjuk utolérni Ausztriát. A probléma, hogy mire ezt észrevettük, leszakadtunk a térségben, és Magyarország társadalmi és regionális szinten is megosztottá vált. A fejlődés gyümölcsei egyenlőtlenül oszlottak meg osztályok és régiók között, ezzel tovább növelve a térbeli és társadalmi különbségeket országon belül. A lefelé tartó bérverseny eredménye egy eljelentéktelenedett Kelet-Európa, ahol az idegen gyűlöleten kívül másban nincs összefogás. A külföldi tőkétől való függés, a hazai vállalkozók politikai képviseletének hiánya, és a függő helyzetből fakadó gazdasági gyengeség pedig megalapozott a demokratikus intézmények válságának, az illiberalizmus előre törésének. Az illiberalizmus politikai ígérete épp ennek az elhanyagolt nemzeti vállalkozói rétegnek a felemelése (feltőkésítése) volt, így ez a szövetség alapozza meg a Nemzeti Együttműködési Rendszer stabilitását. A posztszocialista országok megtanulták a neoliberalizmus leckéit, és magukra maradtak, bezárkózva az illiberalizmus különböző formáiba. Ezek után látnunk kell, hogy van alternatívája a szabadpiacba vetett vak hitnek, és azt, hogy szükség van együttműködésre és az erőfeszítések összehangolására az országon belül, és a régióban is.