Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már két párt miniszterelnök-jelöltje Szél Bernadett

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Gémesi György által alapított Új Kezdet párt is Szél Bernadettet az LMP társelnökét nevezte meg miniszterelnök-jelöltjének. Az Új kezdet közösen készül az LMP-vel a 2018-as választásokra, a részeltekről novemberben állapodik még a két párt.

Az Új kezdet pártot még márciusban alapított Gémesi György Gödöllő polgármestere, több polgármester társával együtt. A szervezet alapjait a Gémesi által vezetett Magyar Önkormányzatok Szövetsége jelentette.

Gémesi a Magyar Nemzet tudósítása szerint azt mondta pártja még túl fiatal az önálló induláshoz, a Lehet Más a Politikát viszont sok mindenben tudják segíteni. „Azzal tudunk hozzájárulni, hogy polgármesterek vagyunk, tudunk az emberek nyelvén beszélni, ezt a lokalítást visszük be ebbe az együttműködésbe. Az LMP-nek van egy frakciója, országos párt, nyilván nekik abban van nagyobb mozgásterük. Együttesen ez olyan eredményt hozhat, amely hozzásegít bennünket a választás eredményességéhez” – mondta a pártalapító

Az Új kezdet valóban nagy segítséget tud nyújtani majd az LMP-nek, ugyanis sok olyan egyéni választókerületben tudnak helyi polgármestereket indítani egyéni jelöltként, ahol az LMP nem rendelkezik saját szervezettel. Az általuk hozott helyi ismertség pedig nagyot lendíthet az LMP szereplésén ezekben a régiókban.

Gémesi Görgy 1990 óta Gödöllő polgármestere, 1998-tól 2006-ig országgyűlési képviselő volt, a Fidesz támogatásával. 2010-ig az MDF színeiben indult Gödöllő polgármesteri címéért, míg 2014-ben már egy helyi lokálpatrióta egyesület vezetőjeként. 2014-ben a Fidesz keményen kampányolt már Gémesi leváltásáért, de végül nem csupán Gémesi lett polgármester, hanem jelöltjei minden egyéni körzetben megverték a Fidesz jelöltjeit.

Az adó fizetők pénzéből működő MTI egyébként nem tudósított a rendezvényről.