Pontosan emlékszem egy év ezelőtt arra a szombati napra. A gyerekkel foglalkoztam a szobában, amikor jött a barátnőm, és közölte, valami gebasz van a Népszabinál, láttam-e a hírt. Felolvasta, megtelt méreggel az agyam, és elkezdtem csetelni a Népszabis ismerőseimmel. Hamar egyértelmű lett, hogy a lap többet nem is fog megjelenni.

Nem csak a lap bezárása miatt voltam dühös, hanem mert tudtuk, hogy ez lesz. A Mérce még augusztusban, az elsők között írta meg, hogy a bezárás sorsára juthat a Népszabadság, hogy ez lehet a kormány terve. Tudtuk, de annyira hihetetlen volt, hogy mégse készültünk rá, és ez végzetes hiba volt.

A Népszabadság az utolsó fél évében egy kiváló lap lett. Egy olyan szociáldemokrata, pártoktól független lap, amit jó volt olvasni. A hétvége melléklet jobb volt mint bármelyik hetilap, az utolsó hónapokban mindig megvettem, éppen a bezárás előtti hetekben gondolkodtam az előfizetésen. És nem csak én voltam így, utólag a számokból is lehet látni,

hamis volt az új, fideszes tulajdonos gazdasági racionalitással való érvelése (persze azért is hamis volt, mert egy ilyen presztízsű lapot így, egyszerűen csak eltüntetni nem éri meg), a Népszabadság olvasóinak száma, minden piaci trendet megcáfolva nőtt, és az utolsó fél évben, 2016-ban nullszaldós lett a cég is.

Tényleg belém égett a düh, amit éreztem aznap, emlékszem az esti tüntetésre, a tanácstalanságra, és a felismerésre, hogy ezek tényleg be fogják szántani a teljes sajtót. Azóta pedig látjuk, mi történt: a teljes megyei sajtó bezúzása és fideszesítése, és további lapfelvásárlások. A Népszabadság egy felkiáltójel volt annak a folyamatnak a kezdetén, amit a Fidesz a tőle független sajtó ellen vív, és ami nem fog megállni 2018 után sem, nem fog megállni addig, amíg írmagja lesz olyan sajtónak, ami nem kormánypárti oliagarcháé, vagy amit nem tart ellenőrzése alatt így vagy úgy.

Ezért nem szabad elfeledni a Népszabadság bezárásának napját, október 8-át. Ez az a nap, ami mindig emlékeztessen kell minket arra, hogy lehet rosszabb is, és lesz is, ha nem fordítjuk a visszájára, vagy állítjuk meg ezt a folyamatot.

És ezért ezen a napon nem csupán emlékezni és gyászolni érdemes, hanem átvenni, mit is tudunk tenni. Mit tudunk tenni mi, újságírók, politikusok, egyszerű állampolgárok, hogy megállítsuk ezt a folyamatot.

Tudjuk támogatni a független sajtót. Rendszeresen vásárolni a lapjait, előfizetni rájuk, vagy csupán csak támogatást utalni. Meg tudjuk osztani cikkeiket online, hogy még több emberhez eljussanak. El tudjuk magyarázni az ismerőseinknek, hogy mit jelent a függetlenség, és miért érdemes olyan lapot olvasni, amit nem a hatalom ír.

De újságíróként végre el kéne indítanunk azokat a folyamatokat, amik a szolidaritásról szólnak. Jó lenne egy erős újságíró szakszervezet, amiben cinizmus nélkül részt lehetne venni, támogatni lehetne, és ami tényleg fel tudna lépni egy-egy vészes helyzetben, azt üzenve a társadalomnak, hogy meg tudjuk védeni magunkat. Együttműködhetnének a lapkiadók, tulajdonosok is, felismerve azt, hogy nem a piaci versenytárs, hanem a nyilvánosság teljes elrohadása és végső soron a pusztulás réme fenyegeti őket . Ha nem akarjuk, hogy egyenként vadásszanak le minket, akkor itt az ideje együttműködni, kooperálni.

És állampolgárként rá kéne jönnünk arra, hogy ha 2018 után nem lesz kontrollja a hatalomnak, nem tudjuk 50% alá szorítani a Fidesz mandátumarányát, vagy legalább a kétharmadát nem akadályozzuk meg, akkor nem csupán a sajtó és a politikai ellenzék lesz úgy levadászva, mint a Népszabadság, hanem mindenki, aki nem ért egyet, vagy útjában áll a Fidesznek, vagy egy-egy oligarchának. Fel kell ismerni, hogy a pártok nem valami undorító izék, hanem potenciális eszközök a kezünkben, olyan eszközök, akik közül egy választáson választanunk kell, ha el akarjuk kezdeni visszaszerezni a kontrollt. Ezzel az eszközzel pedig élnünk kell.

Ha nem felejtük el a Népszabadságot, ha gondolkodunk, emlékezünk és cselekszünk, akkor megállítható, sőt vissza is fordítható az a folyamat, ami tavaly a Népszabadság bezárásával vált nyilvánvalóvá, és azóta úgy tűnik, megállíthatatlanul robog tovább. De ha nem teszünk semmit, bárki és bármi a Népszabadság sorsára juthat.