Mit tehet a baloddal a Fidesz-KDNP politikájából kiábrándult, ám annak adópolitikája által kedvező helyzetbe hozott középosztállyal? Mit ajánlhat ennek a középosztálynak, az ebbe tartozó embereknek? Létrejöhet-e valamiféle egyezség a baloldal és a hazai (nem Orbán-hívő) középosztály között?

Kép forrása: hvg.hu

Tekintsünk most el attól az akadémiai (szociológiai) vitától, hogy létezik-e a magyar középosztály vagy sem. Tekintsük a címet egyszerűsítésnek: a középosztály ez esetben magasabb jövedelemmel rendelkező, többé-kevésbé vagyonosnak mondható népességrészt (háztartásokat) jelent. Ők azok, akik statisztikailag a 8. jövedelmi decilis tetejétől a 10. aljáig találhatóak. Számukra nem gond a családi nyaralás, gasztroenterológiai magánrendelésére járni (ők tudják, hogy ez mit jelent), sportolni, egészségesen élni, ápolót fogadni az idős szülők mellé, bébiszittert és magántanárt a gyerekekhez, takarítót, kertészt alkalmazni, kiugrani a bécsi karácsonyi vásárra, stb. Hosszan sorolhatnám. Magasan képzett (szak)értelmiségiek, bankárok, pénzügyi szakemberek, vezető beosztású hivatalnokok, kis- és közepes vállalatok tulajdonosai, kisgazdák, multik jól megfizetett középvezetői.

A társadalmi csoport beazonosítása után lássuk a címben megelőlegezett dilemmát!

A dilemma a következő: a magasabb jövedelműek, többé-kevésbé vagyonosnak tekinthetők egy része lelkében és szívében baloldali (legalábbis szociálisan érzékeny), de a zsebét tekintve konzervatív (liberális). Másképpen megfogalmazva: utálja az Orbán-rendszert, gyűlöli a NER-t, sóhajt és félreköp, mert „ezek” azt hiszik, hogy nekik mindent szabad. Reméli, hogy eltakarodnak, a fejükre dől, de minimum jön „valaki”, aki leváltja és újra normális világban élhetünk. Hát jöjjön már egy normális párt, amire szavazni lehetne végre! De adót ne akarjon emelni az a párt. A rendszer nem jó, de a 15%-os SZJA és az osztalék 15%-os kulcsos adózása az jó. Hogy nincs vagyonadó, és hogy három gyerekkel gyakorlatilag nem fizetünk (mi magasabb jövedelműek) SZJA-t, az is jó. Ja, és a CSOK is jó (nekünk). Szóval jó lenne, ha Orbán eltakarodna végre, de a 15%-os SZJA maradjon. Nos, ez igen nehéz helyzet! Meglátásom szerint vagy Orbán megy és vele az alacsony adóteher, vagy marad a pénz a zsebben, de akkor marad Orbán is.

A magasabb jövedelmű, vagyonosabb polgároknak, ha kétfelé húzza őket a szívük és a zsebük, akkor legkésőbb 2018-ban el kell dönteniük (nem könnyű), hogy a szívükre, vagy a zsebükre hallgatva szavazzanak. Ez valódi dilemma a számukra.

A dilemmák lényege, hogy a választás fájdalmas, a veszteség elkerülhetetlen. De valóban ez a helyzet ebben az esetben is? Nem. Meggyőződésem, hogy esetünkben az érintettek hamis dilemmával állnak szemben!

Mert mi is itt a lényegi elem? Az, hogy az orbáni gazdaságpolitika magasabb jövedelműeknek, vagyonosabbaknak kedvező mivolta okán több pénz marad a zsebben, a családi kasszában. Valóban? És mire költik az érintettek ennek jelentős hányadát? Olyan magán javak és szolgáltatások vásárlására, amelyeket nem kellene megvenniük, ha jól működő egészségügy, minőségi oktatás, életminőség fenntartó (javító!) szociális ellátórendszer működne. Akkor ugyanis nem kényszerülnének a nem hozzáférhető és/vagy nem elég jó minőségben hozzáférhető közjavak és közszolgáltatások magán javakkal és piaci szolgáltatásokkal való helyettesítésére. Mennyi marad, ha a magasabb nettóból levonjuk a magándadusra, a magánorvosra, a magántanárra, a magán betegápolóra, magán terapeutára (stb.) költött összeget? Az a 10, 20, 30 ezer forint, amit havonta otthagynak a magántanároknál, a magánrendelőkben, a magánszolgáltatóknál adóként befizetve elegendő többletforrást biztosítana, hogy rendbe tegyük a katasztrofális állapotba került humán ellátórendszereket. Ha elegendő pénzt teszünk az oktatásba, az egészségügybe és a szociális szektorba, akkor ezek a rendszerek képesek megfelelő mennyiségű és magas színvonalú szolgáltatásokat termelni, amelyek a közép igényeit is kielégítik mind mennyiségi, mind minőségi értelemben.

A fenti egyezség (deal) megkötése nem csupán a magasabb jövedelmű, vagyonosabb honfitársaink érdeke, de a Magyarországon termelő, szolgáltató vállalatoké is, a tőke érdeke is. A Fidesz-KDNP által lerombolt közösségi szektor állapota, a közszolgáltatások, közjavak egyre romló minősége nem pusztán magánemberek magánproblémája. A rossz minőségű oktatás miatt nem lesz képzett a munkaerő, az hanyatló egészségügy miatt lesz túl sokáig és túl gyakran beteg a dolgozó, a szociális szolgáltatások hiánya miatt lesz az ember túlterhelt otthonában, ahol gyermekeit neveli, idős/beteg hozzátartozóit ápolja, a torz lakáspolitika miatt kényszerül társbérletbe, vagy ingázik 80-120 kilométert naponta, fáradtan érkezve be munkahelyére.

Az elmúlt években feléltük azt a humán erőforrást, amit a 80-as, 90-es évekből örököltünk. Elfogyott.

Nem csupán a KKV szektor vállalatai, de már a multik is érzik, hogy ez a munkaerő már nem az (ha egyáltalán van!), ami miatt annak idején ide települtek. A vállalatok számára a tét a versenyképesség. Orbán rendszere, ahol alig fizetnek a vállalatok adót, a multik szinte semmit és romlik a versenyképesség, vagy a baloldal, a magasabb vállalati adókkal, becsukódó kiskapukkal, de javuló versenyképességgel?

„Ha azt a pénzt a politikusok (és a haverjaik) el nem lopják!” – fogadja a fentieket némi kételkedéssel az érintettek egy része. Jogos. Jelenleg igen súlyos bizalomhiány, nagyfokú hitelességvesztés tapasztalható mind a bal, mind a jobboldali politikai vezetőkkel szemben. Nem tisztem, hogy soroljam, hogy ez kinek a bűne, kinek a hibája és ki keveredett oda csak véletlenül. Melldöngetve tiltakozni sem szeretnék, hogy én nem loptam, az én hitelességem nem kopott el, mert bár ez igaz, de attól a probléma még adott. A hitelvesztettség, mint probléma adott és a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyik legsúlyosabb problémája. De remélem, hogy nem megoldhatatlan probléma, mert ha az, akkor Isten irgalmazzon ennek az országnak. Hogy hogyan lehet belevágni?

Hogyan lehet az elveszített bizalmat visszaszerezni, az elveszített hitelt újraépíteni? Szorgalmas, kitartó, lassú munkával.

Azzal, ha azt mondjuk, amit gondolunk, és azt tesszük, amit mondunk. Azzal, ha őszinték vagyunk. Azzal, ha olyan gesztusokat teszünk, amelyek jelzik, hogy komolyan gondoljuk! Nem kötelez törvény arra, hogy a közeli hozzátartozók vagyonnyilatkozatot tegyenek? Ha jól tudom nem is tiltja. Lehet példát mutatni a baloldalon, lehet elöl járni és önként nyilvánosságra hozni! Az alaptörvény kimondja, hogy a család csak a férfi és a nő életközössége? Tessék a baloldali önkormányzatoknak rendeletet alkotni arról, hogy azonos nemű párok is részesülhetnek a helyi családtámogatásokból! A Fidesz kriminalizálja a hajléktalanságot? Akkor ahol baloldali többség van, ott mondjuk ki, hogy a hajléktalan is ember, aki méltó arra, hogy fedél legyen a feje felett, mint bármelyikünknek! Sorolhatnám tovább, de nem teszem. Munka ez. Lassú és fáradtságos munka.

A bizalmat elveszíteni könnyű, visszaszerezni nehéz. De hogyan számíthatna a baloldal azok szavazataira, akik csalódtak a Fideszben, ha meg sem próbálja visszaszerezni a bizalmukat?

Azok számára pedig, akik kételkednek, azt tudom mondani, hogy igazuk van! És figyeljék, figyeljék erősen és gyanakodva azokat, akik ma új politikával, új ígéretekkel állnak eléjük, ha a múltban már csalódást okoztak. De a gyanakvásnak és a kételkedésnek is kell, hogy legyenek a határai. Az nem fair, ha valakinek esélyt sem adunk, hogy bizonyíthassa, hogy megváltozott, hogy jobbá lett korábbi önmagánál. Tudom ez nehéz, de 2018 után a NER-ben élni még nehezebb lesz…