Székely László, az alapvető jogok biztosa kiadott nagy csendben egy állásfoglalást, amelyben megállapította, hogy a sérül a sajátos nevelési igényű tanulók oktatáshoz való hozzáférésének joga. Nem először. Mit lép erre az Emberi Erőforrások Minisztériuma?

(Fotó: 24.hu)

Tavasszal, a Taigetosz-törvény elfogadása idején szülők, diákok, tanárok, szakemberek próbálták kétségbeesetten jelezni, hogy óriási a baj, több tízezer diák jövője került veszélybe a köznevelési törvény újabb módosításával, a sajátos nevelési igényű (SNI-s) és a beilleszkedési, magatartási, tanulási (BTM) zavarokkal küzdő gyerekek számára pedig a jelenlegi oktatási rendszer nem más, mint zsákutca. Amikor Áder János köztársasági elnök aláírta (van, aki meglepődött?) az inkriminált törvényt, még azt is hozzátette, konzultált az oktatási jogok biztosával, aki arról biztosította, hogy a módosítás nem támasztja alá a törvénnyel szemben megfogalmazott kritikákat és aggodalmakat.

Azt persze sem Áder, sem más nem tette hozzá, hogy az oktatási ombudsman hatáskörét épp ennek a törvénynek a módosításával kukába is dobták: Aáry-Tamás Lajos rövid pórázt kapott, azóta közvetlenül az oktatásért felelős miniszternek, vagyis Balog Zoltánnak tartozik felelősséggel, és „nem járhat el olyan ügyben, amelyben tőle pártatlan magatartás tanúsítása nem elvárható”. Nem is nagyon járt el azóta érdemben semmiben.

De térjünk inkább vissza a másik ombudsmanhoz, Székely Lászlóhoz. Viszonylag rövid hír volt a múlt hét végén, hogy az alapvető jogok biztosa elégedetlen az integrált oktatással. Pedig konkrét ügyekben is megállapítottak jogsértést, és rendszerszintű hibákra is felhívták a figyelmet.

Nevezetesen arra, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek több esetben sem kapták meg a számukra szükséges fejlesztő nevelést, oktatást, a fejlesztés hiánya pedig több gyermek állapotában és iskolai teljesítményében jelentős visszaesést okozott. Elég súlyos megállapítások ezek – ugyanis ma Magyarországon törvény mondja ki, hogy minden gyereknek joga van ahhoz, hogy hozzájusson a képességeinek megfelelő oktatáshoz. Így tehát a sajátos nevelési igényű tanulóknak is joguk van ahhoz, hogy különleges bánásmód keretében, állapotának megfelelő pedagógiai, gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai ellátásban részesüljenek. Ez jelenleg nem teljesül minden esetben, az ombudsman pedig az okokra is felhívta a figyelmet.

Nagy meglepetés senkit sem fog érni. Forráshiány, eszközhiány, szakemberhiány: jelenleg ezek azok a legfőbb okok, amelyek miatt a sajátos nevelési igényű tanulók és szüleik szenvednek. Ennyit az integrált oktatásról…

Viszont azt se felejtsük el, hogy nem ez volt az alapvető jogok biztosának első vészjelzése. Szinte ugyanezeket a problémákat Székely László felsorolta már júniusban is. Ugyancsak jelezte, hogy a hiányosságok miatt sérül a súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók joga az oktatáshoz, szülők visszajelzései alapján ugyanis az derült ki, hogy gyakorlatilag ezek a gyerekek kiszorulnak a közoktatásból. Egy rakás hiányosság felsorolása után pedig „felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a súlyos és halmozottan fogyatékos tanulók oktatáshoz való egyenlő esélyű hozzáférésének, a tényleges oktatás feltételeinek biztosítására.”

Mit csinált az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mit mondott Balog Zoltán miniszter, mit gondolt erről az egészről Palkovics László oktatási államtitkár? Semmit. Egyetlen árva szót nem szóltak.

Aztán eltelt a nyár, elkezdődött egy újabb tanév. És itt az újabb ombudsmani jelentés, újabb jogsértésekkel, újabb hiányosságokkal. Hogy zárul a szöveg?

Székely László ombudsman az emberi erőforrások miniszteréhez fordult azt kezdeményezve, hogy tegye meg a jelentésben ismertetett problémák megoldásához szükséges intézkedéseket. A biztos felkérte a Klebelsberg Központ elnökét: intézkedjen, hogy valamennyi sajátos nevelési igényű gyermek megkapja a szakértői véleményben rögzített ellátást és fejlesztést. Kezdeményezte továbbá az is, hogy a szakértői bizottságok a szakértői véleményeket minden esetben a jogszabálynak megfelelően, valamint nyomon követhető módon közvetlenül küldjék meg a kijelölt köznevelési intézményeknek.

Na, nem mintha ez bármin is változtatna, ne legyünk naivak. A helyzet ugyanis az, hogy az ombudsmanok jelenleg dísznek vannak, időnként vannak dolgok, amikről megállapítják, hogy nem jól működnek, netán jogsértőek – aztán minden megy tovább a maga útján. Nincsenek illúzióink – hogy is lennének, amikor az oktatási kormányzat szemrebbenés nélkül végzi az ámokfutást, évek óta? Semmilyen szakértői vészjelzés, semmilyen szülői panasz, egyetlen diák kétségbeejtő helyzete nem indította még őket arra, hogy változtassanak a kijelölt irányon.

Csakhogy ez így nagyon nincs rendben. Az alapvető jogok biztosának feladata, hogy felhívja a jogsértésekre a figyelmet. A magyar kormány feladata pedig az lenne, hogy amennyiben már papírjuk is van róla, hogy jogsértést követnek el, akkor azonmód megszüntessék ezt a jogsértő gyakorlatot. A közoktatás, az állam által fenntartott, államilag alulfinanszírozott, szakemberhiányos, és emiatt a gyerekek jogait súlyosan megsértő gyakorlat fenntartása bűn. Tízezrek életét teszi kényszerpályára, a legsérülékenyebbekét, a legkiszolgáltatottabbakét.

A magyar állam az utóbbi két ciklusban tökéletesen központosította, és egyben mélyre züllesztette a közoktatási rendszert. Kilátástalan, átjárhatatlan, kibírhatatlan.

A magyar közoktatás ma olyan, ahonnan gyerekek esnek ki 16 évesen, ha nem a közmunkába, akkor végzettség nélkül a munkanélküliségbe. Olyan, ahol az integráció kimerül a hangzatos szavakban, ahol a szakképzés csak zsákutcába terel, versenyképes tudás nélkül, ahol túlterhelik a diákokat, de mindezért csak alig valamit kapnak cserébe.

Különösen fájdalmas, hogy a sérülékeny csoportok – köztük a sajátos nevelési igényű tanulók, de ugyanígy a szegénységben élők, a romák, a fogyatékkal élő gyerekek – nem kaphatják meg az esélyt arra, hogy felnőttként a képességeiknek megfelelő tudás és végzettség birtokában teljes értékű tagjai lehessenek a társadalomnak. A magyar közoktatás ugyanis ennek a lehetőségét veszi el tőlük.

Székely László most megint felhívta ennek a borzalmas gyakorlatnak az egyik szeletére a figyelmet. És mit csinált az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mit mondott Balog Zoltán miniszter, mit gondolt erről az egészről Palkovics László oktatási államtitkár? Semmit. Egyetlen árva szót sem szóltak – megint. Pedig ezért, az eltékozolt tízezernyi gyerek jövőjéért egyszer felelniük kell majd.