Pár nappal ezelőtt, május 15-én, a választásokra készülő konzervatív brit miniszterelnök, Theresa May az egyik országos hírcsatorna élő műsorában válaszolgatott a polgárok online érkező kérdéseire. A műsor egy pontján egy bizonyos Jeremy Corbyn küldött be egy kérdést Facebookon, amelyik azt firtatta, a kormányfő miért nem ül le vele vitázni a június 8-ra időzített parlamenti választások előtt. A kérdéses úriember nem más, mint a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt elnöke, a jelenet pedig kiválóan mutatja az politikai erőviszonyokat a pár hét múlva esedékes választások előtt, amely a brit baloldal hagyományos pártjának az összeomlását is hozhatja.
Az elmúlt napok közvélemény-kutatásai magabiztos konzervatív győzelmet jósolnak, a kormánypárt előnyét az utolsó három felmérés 14-20 százalék közé lövi be, a konzervatívok támogatottságát 48-49, a Munkáspártét pedig 28-33 százalékra mérve. A csöppet sem arányos brit választási rendszerben egy ilyen szintű fölény akár elsöprő, kétharmadot is elérő győzelmet hozhat Maynek, a Munkáspárt frakciója pedig törpévé zsugorodhat.
A május 4-én tartott részleges önkormányzati választások is ezeket a méréseket támasztják alá. A Toryk 563 új önkormányzati képviselőt szereztek ezen a fordulón, miközben Corbynék veszítettek 382-t. Ami még aggasztóbbá teszi a helyzetet a Munkáspárt számára, hogy olyan tradicionális szavazóbázisaiba hatolt be az ellenfél, amelyekről pár évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy átszavazzanak a konzervatívokra.
A június 8-i választások megértéséhez a Munkáspárt szavazóbázisának lemorzsolódása, és egy ettől elválaszthatatlan kérdés, a Brexit ügye jelenti a kulcsot.
A Brexit mindent ver
Az egyáltalán nem meglepő, hogy a kortárs európai politika egyik legnagyobb földcsuszamlása, a tavaly júniusi Brexit-népszavazás, amelyen a brit polgárok közel 52 százaléka az EU-ból való kilépés mellett tette le voksát, erősen meghatározza a parlament választásokat. Amelyet egyébként taktikai okokból, saját hatalmának megerősítése céljából hozott három évvel korábbra Theresa May.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
Bár May a népszavazási kampányban a maradáspárti táborban foglalt helyet, a referendum után határozottan a kilépés mellé állt, és miniszterelnökként is egy határozott kilépés levezénylésén dolgozik. És minden jel szerint, a közvélemény-kutatások és az önkormányzati választás eredményei szerint is, a választók díjazzák ezt az attitűdöt. May egyébként épp azzal érvelt az előrehozott választások mellett, hogy így majd erősebb mandátummal tud tárgyalni Brüsszellel a kilépés feltételeiről – ami mögött persze az is szerepet játszik, hogy egy hatalmas konzervatív többséggel a háta mögött Maynek nem kell saját belső, maradáspárti ellenzékével bíbelődnie, nem kell nekik engedményeket tenni a szavazataikért cserébe.
A Munkáspártnak ezzel szemben nehezen megoldható problémát jelent Brexit. A párt alsóházi képviselőinek több mint 90 százaléka a maradás mellett kampányolt, még az EU-kritikus hagyományhoz tartozó Corbyn is beleállt a maradás melletti kampányba, és bár mára már ők is csak a kilépés levezénylésének milyensége miatt kritizálják a kormányt, nem titok, hogy a párt politikusai lelkük mélyén ma is visszacsinálnák a tavalyi döntést. És itt van a probléma, hiszen a képviselők több mint 70 százaléka olyan egyéni választókerületet képvisel, amelyekben a többség a kilépésre szavazott. Létezhet olyan forgatókönyv, amelyben ezt az ellentétet ki lehet békíteni, de jelenleg úgy tűnik, a Brexit olyan erősen polarizáló téma, és a Munkáspárt megszólalásai annyira hiteltelenek a kérdésben, hogy minden más megfontolás, minden más politikai keretezés árnyékba kerül.
Vagyis az a fura helyzet állt elő, ahogyan arra a baloldali Spiked publicistája, Mick Hume rámutatott, hogy a hagyományosan a status quót képviselő konzervatívok jelentik ma Nagy-Britanniában a változást (mármint ha a kilépés-maradás tengelye mentén építjük fel a dolgokat), miközben a Munkáspárt képviseli a fennálló rendet. És a választópolgárok változást akarnak.
Munkáspárt munkások nélkül?
A Brexittől elválaszthatatlan másik kérdés a munkásosztály politikai preferenciáit érinti. Az nem meglepő, hogy a jobb módúak a konzervatívokra szavaznak, ám az a brit politikatörténet ismeretében szinte elképzelhetetlen, hogy munkásosztályhoz tartozók kezdjenek tömegesen átszavazni a Torykra.
Márpedig épp ez történik.
Egy friss Guardian/ICM felmérés szerint a konzervatívok átvették a vezetést a Munkáspárt számára létfontosságú két társadalmi csoportban is. A szakképzett munkások körében a Mayék 55-29 arányban vezetnek Corbynék előtt, a szakképzetlen munkások és munkanélküliek körében pedig 40-36 arányban vezetnek. A két évvel ezelőtti rendes parlamenti választásokon a Munkáspárt még mindkét csoportban népszerűbb volt.
A Munkáspárt és a Konzervatív Párt támogatottsága a szakképzett munkások (sötétkék), illetve a szakképzetlen munkások és munkanélküliek körében (világoskék) 2015-ben és 2017-ben (Forrás: Guardian)
Hasonlóan lesújtó a Labour helyzete azokban az egyéni választókerületekben, ahol két éve 15 százalék alatti előnnyel győztek a párt jelöltjei. Ezekben a kerületekben a Toryk 20 százalékot vernek a baloldal népszerűségi indexére..
Tavaly júliusban, Theresa May hivatalba lépésekor azt írtuk, az új miniszterelnök szörnyen veszélyes lehet a brit baloldal számára, hiszen már székfoglalójában igényt nyújtott be a baloldal hagyományos bázisának képviseletére. May azóta is folyamatosan több szociáldemokratának mondható ígéretet is tett, a mostani kampányban például azt ígérte, helyet adna a dolgozók képviselőinek a cégek vezető testületeiben, emellett a minimálbér-emelés, illetve a közüzemi díjakra kiszabott árplafon mellett is elkötelezte magát. Ezek mind olyan témák, amelyek egy-két éve még csak a Munkáspárt programjában szerepeltek. Javaslatai bejelentésekor May úgy fogalmazott, ez lesz a munkavállalói jogok legjelentősebb kiterjesztése, amit egy konzervatív kormány valaha is meglépett.
Persze ezen a szakpolitikai fronton a Munkáspárt továbbra is jobban áll – a Corbyn által bemutatott választási program rengeteg olyan szociáldemokrata ígéretet tartalmaz, amelyek Európa-szerte létező gyakorlatok, és Nagy-Britanniában is csak a 80-as évek óta változtatták meg őket.
Hatalomra kerülése esetén Corbyn újra-államosítaná a vasutat, a postát, a vízműveket, és az energiahálózatot. Többletforrásokat juttatna a koronagyémántként számon tartott állami egészségügyi rendszernek, és annak mintájára egy hasonló oktatási rendszert is létrehozna. Emelné a jövedelemadót a leggazdagabbak esetében (ám a legmagasabb két adókulcs még így is alacsonyabb lenne, mint Thatcher idejében), illetve a társasági adót is felemelné. Egymillió új bérlakás építését, és egy ambiciózus befektetési programot is meghirdetett Corbyn, amely révén az állam új infrastuktúrák kiépítésén dolgozna, így teremtve új munkahelyeket..
Tartalmi szempontból a Munkáspárt programja sokkal inkább fókuszál a bérből és fizetésből élők problémáira, a társadalmi igazságtalanságok leküzdésére, illetve a gazdasági fellendülésre is alternatívát nyújt a megszorításokkal szemben. Mindezt egy klasszikus, második világháború utáni szociáldemokrata keretben. A javaslatok ráadásul a társadalom többségének támogatását is élvezik. Egy 2015-ös YouGov-felmérés szerint, például, a britek 58 százaléka támogatja a vasút újraállamosítását, 52 százalékuk támogatja a legfelső adókulcsok emelését.
De a népszerű szakpolitika és kampányígéret mit sem ér, ha nincs hozzá egy mindent strukturáló nagy elbeszélés, amely a helyére illeszt minden apró részletet, egy központi tengely, amely köré minden felépíthető. Nagy-Britanniában ez jelen pillanatban a Brexit, amelytől sok szavazó azt várja, hogy egy varázsütésre megold minden problémát.
A brit szavazók egy jelentős része, amely hagyományosan a Munkáspártra voksolt, most egy rendes, becsületes Brexitet akar, – amely főként a bevándorlás leküzdésének a kulcsa sokak szemében -, és megoldásokat saját hétköznapi problémáira. A brit konzervatívok ezt a Brexitet, illetve a harcias bevándorlásellenes retorikát adják, mellé néhány langyos engedménnyel az alsóbb osztályok felé.
És úgy tűnik, ez lesz a nyerő kombináció.
Persze az sem segít, hogy sokak szemében Corbyn egy gyenge, kaotikus, sokszor sértetten puffogó vezető, és saját pártjának elitje is a pokolra kívánja őt. Nem segít az sem, hogy az önkormányzati választások eredménye is megerősítette: a Corbyn-féle igazságossági program ma inkább a nagyvárosi középosztályt és fiatalokat mozgatja meg igazán. A 18-24 éves kategóriában a Labour 57 százalékkal magabiztosan vezet, az egyetemi hallgatók körében támogatottsága még magasabb, 65 százalék. A kisebbségek körében a két párt szinte fej-fej mellett halad, enyhe baloldali vezetéssel.
Persze mindent azért nem lehet Corbyn nyakába varrni, a munkásosztálybeli szavazók elpártolása a Munkáspárttól már több évtizedes trend, ennek csak egy újabb állomását láthatjuk most.
Az már nem kérdés, hogy Theresa Maynek sikerült sokakkal elhiteti, hogy pártja többé nem a „szörnyű párt”, hanem a „nép pártja”, a „dolgozó emberek pártja”. Június 8-án csak az a kérdés, hogy ez a trend mennyire tud érvényesülni. Ha nagyon, akkor az akár a Munkáspárt létezését is veszélybe sodorhatja.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
