Az EU nélkül aligha lenne Magyarországon szóra érdemesíthető klímapolitika. És ezzel mi, magyarok járnánk a legrosszabbul – állítja Bart István az Unióról szóló sorozatunk nyolcadik darabjában.
Az éghajlatnak nincs nemzetisége. A légkör összetételét megváltoztató és időjárást felborító széndioxid fütyül arra, hogy melyik országban jött a világra: a magyar ember éppen úgy tehet a sarki jégtakaró olvadásáról, vagy a sokéves szíriai szárazságról, mint az amerikai, a lengyel, vagy a vietnami. Ez fordítva is igaz: ha gyilkos hőhullám tizedeli az időseket Magyarországon, vagy a klímamenekültek hazánkon próbálnak áthaladni, azt az egész világnak „köszönhetjük”. Meglehet, hogy ez igazságtalan, de attól még tény.
Éppen ezért egy olyan kicsi és nyitott gazdaságú ország, mint hazánk, egymaga nem sokat tehet az emberi civilizációt pusztító kibocsátások ellen. A világ összkibocsátásának csak 0,2%-a keletkezik Magyarországon. Ha holnap be is tiltanánk a benzin, a gázolaj, a szén és a földgáz árusítását, csak annyit érnénk el, hogy a termelő-vállalatok kiköltöznének az országból, és az emberek külföldről vennék a benzint. Mi elszegényednénk, a világ kibocsátásai pedig nem alig változnának.
A hazát tehát csak úgy óvhatjuk meg a klímaváltozás okozta veszedelmektől, ha összefogunk más nemzetekkel. Itt jön a képbe az EU, ahol legfőbb kereskedelmi partnereinkkel közösen alkotunk szabályokat, és lehetőség szerint igazságosan, de legalábbis egyetértésben oszthatjuk el a kibocsátás-csökkentéssel járó terheket. Bár a nagy EU is csak a tizedét adja a világ kibocsátásainak, gazdasági-pénzügyi ereje és jelentős importja miatt arányainál jóval nagyobb hatással van a világ kibocsátásaira.
Az EU keretében zajló klímavédelem másik előnye, hogy maga a szabályozás jóval költséghatékonyabb közösségi szinten, mint nemzetenként. Olcsóbb uniós szinten kidolgozni mondjuk a kisteherautók energiahatékonysági követelményeit, mint huszonhét tagállamban külön szabályokat írni. A kvótakereskedelmi rendszer például csak kontinentális üzemméretben képes olcsón csökkenteni a kibocsátásokat, tagállamokra bontva nem lenne hatékony. És akkor a kibocsátás-csökkentésre biztosított tengernyi uniós forrásról még nem is beszéltünk.
Az „új tagállamok” és Nyugat-Európa kölcsönhatása az EU-s klímapolitikában jó példája a nagy birodalmakra jellemző centrum-periféria viszonynak. Egyfelől a domináns, központi helyzetben levő nagy és/vagy gazdag régi államok olyan intézkedéseket erőltetnek keresztül az EU-n, amelyeket a kelet-európaiak maguktól valószínűleg nem tettek volna meg.
Ha Magyarország nem lenne EU-tag, valószínűleg nem tettük volna kötelezővé, hogy 2016-tól csak energiatakarékos, ám jóval drágább kondenzációs kazánokat szabad beszerelni, illetve azt sem várnánk el, hogy a 2020 után épülő családi házaknak már csak minimális energiaigénye legyen. Valószínűleg nem gondoltunk volna arra sem, hogy saját energiahatékonysági vagy megújuló energia-fogyasztás célkitűzést határozzunk el, illetve ha mégis született volna ilyen cél – ismerve a magyar kormányzati stratégiák és célok utóellenőrzési gyakorlatát – egészen biztosan nem kértük volna számon a célkitűzések megvalósulását.
A magyar (vagy román, litván, stb.) választónak egyszerűen nem olyan fontosak a globális kérdések (és így az éghajlat), mint a briteknek, spanyoloknak vagy franciáknak; idehaza nem buknak meg kormányok a klímapolitika miatt, mint Norvégiában. Ennek részben az az oka, hogy a nagyobb létbiztonság mellett több ember engedheti meg magának, hogy a napi betevő falat mellett hosszútávú kérdésekkel is foglalkozzon.
De vannak történelmi okok is: a nyugati polgárság az évszázados világbirodalmi múlt során jobban hozzászokott ahhoz, hogy nem csak a saját országáért, hanem az egész világért felelős. Ebből következően az aktív klímapolitikának erős választói támogatottsága van, jelentős társadalmi szervezetek szólalnak fel annak érdekében, hogy a kormányok komolyan vegyék a kibocsátások csökkentését. Kelet-Európa hagyományosan inkább kivédeni próbálja a világpolitika sorscsapásait, nem alakítani azt, és talán még nem érezzük át teljesen, hogy az EU tagjaként nekünk is van egy kis beleszólásunk abba, hogy merre halad a világ.
A keleti tagállamok a fentiek miatt is jelentős visszahúzó erőt is jelentenek az EU klímavédelmi törekvéseiben. Különösen igaz ez Lengyelországra, ahol a kimeríthetetlen hazai szénkészletek és az ehhez tartozó rengeteg bányász miatt minden klímavédelmi intézkedés súlyos és közvetlen érdeksérelmekkel jár. Az EU nagyratörő klímavédelmi tervei már több alkalommal buktak el vagy szenvedtek jelentős vérveszteséget a lengyelek ellenállása miatt.
Ahogy a karaván sebességét is a leglassabb teve határozza meg, az EU is csak üggyel-bajjal tudja kezelni a tagállamok klímavédelmi étvágyában tapasztalható jelentős eltéréseket. Egy ideje a nyugati államok kezdenek felhagyni azzal, hogy az EU-n keresztül valósítsák meg hazai klímavédelmi célkitűzéseiket: Nagy-Britanniában évek óta különadóval emelik a szén-dioxid kvótaárakat az EU többi részében kialakuló árak fölé, míg Németország tavaly elfogadott 2050-ig szóló klímaterve jóval szigorúbb csökkentési vállalásokat tartalmaz, mint ami az EU-tervezetekből Németországra vonatkozik.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
Magyarországon a gazdagabb tagállamokhoz képest sokkal kevesebb választó számára prioritás a klímavédelem. Bár tudunk a problémáról, inkább azt szeretnénk, ha a nálunk fejlettebb országok foglalkoznának ezzel. Sokan gondolják, hogy a klímavédelem „úri huncutság”, amit mi nem engedhetünk meg magunknak, és különben is nem mi tehetünk róla, hanem a nyugati ipari országok.
Igazunk van vagy sem, sajnos a klímavédelem immár nem csak környezetvédelmi, hanem egyre inkább nemzetbiztonsági kérdés. Hogy csak a legegyértelműbb éghajlati eredetű veszélyforrásra utaljunk: az éghajlatváltozás miatt fogyatkozó termőterületért folyó harc jelentősen megnöveli azok számát, akik kénytelenek elvándorolni élőhelyükről. Szíriában ötéves szárazság és a parasztok tömeges városba költözése előzte meg a polgárháborút. Az afrikai Száhel-övezetben, ahol a Csád-tó fokozatos kiszáradása miatt éppen most tört ki az éhínség, állandósultak a polgárháborús viszonyok. Ezt súlyosbítja a térségben végbemenő népességrobbanás.
Ebből a szemszögből nézve az ISIS és a hozzá hasonló szervezetek csak következményei és nem eredői a globális klímaválságnak. Mindez nem spekuláció, hanem a viszonylag jól előrejelezhető, közeli jövő. Arról még nem is beszéltünk, hogy mihez kezd a világ, amikor Indiában és Bangladesben a hőhullámok, a tengerszint-emelkedés és a gleccserek elolvadása miatti szárazságok miatt emberek százmilliói válnak majd hajléktalanná
A klímaváltozás a legnagyobb veszélyt a legszegényebb afrikai és ázsiai agrárországokra jelenti. Nem annyira az ottani változások mértéke, hanem a kitettség miatt – ha a gazdaság nagy része önfenntartásra is épp elegendő mezőgazdaságból áll, sokkal nagyobb probléma a klímaváltozás, mint Európában, ahol egyrészt exportra is termelünk, másrészt a gazdaságnak csak töredékét adja az agrárium. Ezen országok ellenálló-képessége is gyengébb: míg Hollandia képes óriásgátakat építeni az évtizedek múlva várható tengerszint-emelkedés ellen, Mozambikban ilyesmire sosem lesz pénz.
Ezért a következő évtizedekben Európa saját jól felfogott érdekében kénytelen lesz aktívabb szerepet vállalni a klímaváltozástól legjobban szenvedő szegény afrikai országok megsegítésében és működőképességének fenntartásában. Ellenkező esetben a nagyobb teret kapó anarchia, a gengszterállamok és a menekültek tömegei állandósuló válságot eredményezhetnek. Egyszóval az éghajlatváltozásban a mi bőrünkre is megy a játék, ne gondoljuk azt, hogy hozzánk nem fog „begyűrűzni”.
A magyar gazdaság számára egyébként versenyképességi előnyt jelent a klímavédelem: már most is alacsony az egy főre jutó üvegház-gáz kibocsátás, a nálunk előállított dolgok széndioxid-tartalma értékükhöz képest csekély, így az erős klímacélok inkább javítják a versenyképességünket. Az EU által ösztönzött megújuló energiák térnyerésével pedig idővel felszabadulhatunk az orosz energiafüggőségből.
Összefoglalva, az EU nélkül aligha lenne Magyarországon szóra érdemesíthető klímapolitika. És ezzel mi, magyarok járnánk a legrosszabbul.
Mi lesz veled, Európai Unió?
2017 márciusában indult Brüsszel +/- című sorozatunkban a felkért szerzők arra keresték a választ, hogy mi közünk is van az Európai Unióhoz. Hogyan befolyásolhatja a hazai viszonyokat az uniós tagság, és mi, magyar állampolgárként milyen eszközökkel rendelkezünk az EU politikáinak alakítására?
Vitaindítónkat itt találod, a megjelent cikkeket pedig itt.
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
