November 5-én ismét a világ több száz városában, köztük Budapesten is utcára vonultunk az Anonymous hacktivista közösség akciónapján. Nem, az Anonymous nem „hackercsoport”, hiszen nem csak hackerekből áll – az egyszerűség kedvéért nevezzük mozgalomnak. A cél: felhívni a figyelmet a közbeszédből kimaradó rendszerszintű problémákra, alternatív megközelítésekre és saját felelősségünkre.
Fotó: Az Anonymous csoport budapesti demonstrációja.
A demonstráció magyar (al)címe RendszerKRITIKUS TÖMEG volt. Azért ezt választottuk, hogy érzékeltessük: egy folyamatról van szó, amelynek kulcsfontosságú mozzanata a kritikus tömeg elérése. Pontosabban a rendszerkritikus tudatosság, és főleg az alulról szerveződő körök közti együttműködés kritikus szintjének elérése.
Trump győzelmével ismét bebizonyosodott: a fennálló rend tarthatatlan, a változatlanság politikája pedig megbukott. Vagy hagyjuk, hogy a világ végképp a bűnbakkereső demagógok ölébe hulljon, vagy felépítjük az alulról szerveződő alternatívát.
A 2008-as pénzügyi krízis óta egyértelmű: a hiba a rendszerben van. Erre már akkoriban sokan rámutattak, de a globális oligarchiát építgető, összefonódó gazdasági és politikai elitek erről hallani sem akartak. Inkább közpénzen kimentették a válságot előidéző megabankokat, és tovább erőltették a krízishelyzet kialakulását lehetővé tevő piacpárti, neoliberális/neokonzervatív gazdaságpolitikát – a nagyvállalatok javára, és a „keményen dolgozó kisemberek” kárára.
Nyolc viharos év után mindez már a globális rend központjaiban is politikai földindulást eredményezett a Brexit és Trump győzelmének formájában. Az elitista, piacpárti gazdaságpolitika kárvallottjainak indulatait mindkét esetben sikerült az egyszerre elit- és idegenellenes demagógia csatornájába terelni.
Miközben már a mainstreamben is kezdik elismerni, hogy rendszerszintű válsággal nézünk szembe, a legfőbb következtetés még mindig az, hogy a köznép túl hülye a demokráciához, és csak egyre hülyébb lesz. Véletlenül sem egyre lecsúszottabb és kiszolgáltatottabb, vagy kiábrándultabb és dühösebb, netán egyre inkább elszigetelt és félrevezetett. A hiba véletlenül sem a rendszerben van. Az megkérdőjelezhetetlen.
A nacionalista demagógok sem a rendszeren változtatnának, inkább bűnbakokra mutogatnak. Meglovagolják, és külső, vagy belső ellenségek felé irányítják az elégedetlenséget. Ismerős történet: az orbáni „szabadságharc” is csak a politikailag kifizetődő frontokon zajlik, az alapvető gazdasági kérdésekben megalkudnak.
Magyarországon tömegek ábrándultak ki a rendszerváltozás ígéretéből. Hamar megszületett a jellegzetes pesti frázis: „Kimentek a tankok, bejöttek a bankok.” Ez nagyjából mindent összefoglal. A viszonylagos szabadság nem sokat ér, ha a többség számára ez állandó létbizonytalansággal párosul. Látszik ez azon is, hogy manapság mennyire becsülik az emberek a „szabadságjogokat” és a „demokráciát” – hiszen a többség számára ezek mindig is csak üres szavak maradtak, amiket az elmúlt 26 év kiváltságosai szajkóztak. Az összefonódó politikai és gazdasági elitek kizárják az állampolgárokat a döntéshozatalból és csak a saját kiváltságaikat védik. Ami azt illeti, itthon már korábban megtörtént az a fordulat, ami a globális centrumban csak idén nyilvánult meg: Gyurcsányék elkúrt 8 éve után jött a kétharmados orbáni „unortodoxia” és „illiberális demokrácia”.
A közbeszéd továbbra is vakvágányon: az egyik oldalon mondvacsinált ellenségképek, manipuláció és uszítás, a másikon a 2008 után végképp levitézlett „népképviselet” és „szabad piac” idealizálása. Az nem demokrácia, vagyis népuralom, hogy négyévente, marketingkampányok hatása alatt beszavazhatunk egy rakás politikust a testületekbe, akik aztán szinte mindig a pártjuk, a gazdasági holdudvaruk és az oligarchák – ahogy nyugaton mondják, a felső 1 százalék, illetve a különleges érdekcsoportok – érdekeit részesítik előnyben a választóké helyett. Ha látszatok és lózungok uralják a nyilvánosságot, még a legalapvetőbb problémákat is képtelenek vagyunk megragadni, megoldani meg pláne. Nagyon súlyos, egymással összefüggő problémák, „rendszerhibák” sikkadnak el így a pártpolitikai és gazdasági érdekek által gúzsba kötött közbeszédben. Ezeket vettük sorra a november 5-i menet során, olyan szimbolikus helyszínek érintésével, mint a Parlament, a Szabadság tér, a Bank Center, az Opera, vagy a Városliget.
A rendszer hibái, ahogy az Anonymous-csoport látja:
1) Politikai-gazdasági: a népképviselet intézménye kiüresedett, mivel a gazdasági és politikai hatalom összefonódott. A politikai látszatdemokrácia egy antidemokratikus, az erősebb kutya elvén működő gazdasági renddel párosul. Az eredmény: rendszerszintű korrupció, és növekvő kiábrándultság.
2) Gazdasági-társadalmi: a profit és a hatalom utáni hajsza minden más szempontot felülír. Például: miközben tömegek éheznek, a haszonelvű rendszer a megtermelt élelmiszer hatalmas hányadát egyszerűen elpazarolja. A szegénység, ill. a jövedelmi egyenlőtlenségek akárcsak világszerte, Magyarországon is nyomasztó mértékben növekednek.
3) Társadalmi-ökológiai: a rendszer logikájától hajtva az emberi és a természeti erőforrásokat gátlástalanul kizsákmányolják, ill. kizsákmányoljuk – felélve a jövőt.
Mindezt nem azért hoztuk fel, hogy másokra mutogassunk. Éppen azért tettük, mert a probléma széleskörű felismerése és elismerése nélkül megoldást sem találhatunk. „Egyesek felelőssége nyilván nagyobb, rajtuk majd egyszer számon kérik. Persze igaz, hogy amikor a bűnöst keressük, először tükörbe kell tekintenünk.” – hangzik el a november ötödikei „Million Mask March-ot” is ihlető filmben.
Igen, a hatalmi piramis csúcsán súlyos gondok vannak, de nem tehetünk úgy, mintha az alsó részén minden rendben lenne. Cselekedni pedig éppen itt tudunk, alulról építkezve!
A látszatát is el akartuk kerülni annak, hogy a hatalmasoktól várnánk a változást, ezért ezúttal távolodtunk a Parlament épületétől, szimbolikusan is hátat fordítva a demokratikusnak mondott, korrupt és elavult képviseleti rendszernek. A valódi demokrácia lehetséges, de nem ott bent, hanem itt kint! A technikai lehetőségek adottak. Még a valóságshow-k és tehetségkutatók esetében is kifinomultabb, korszerűbb szavazási szisztéma van, mint a választásokon, népszavazásokon. Létezik például részvételi költségvetés – kipróbált, nagyvárosok esetében is bevált módszer, amiben a lakosságnak valódi beleszólása van az életét meghatározó döntésekbe. A helyi közösségek és a mozgalmak szintjén egyre gyűlnek a tapasztalatok az önszerveződést elősegítő technikákról, egyre terjednek a szemléletváltást hirdető megoldási javaslatok: a gazdaság demokratizálása, pénzhelyettesítők, alapjövedelem vagy alapjuttatás, nemnövekedés stb.
Azt beszélik, hogy a válságba jutott rendszernek nincs alternatívája, de valójában két út áll előttünk: vagy vissza a nyílt zsarnokságba és vadkapitalizmusba, vagy meghaladva a jelenlegi rendszert a valódi szabadság, a valódi beleszólás, a társadalmi igazságosság és a fenntarthatóság felé kell haladnunk.
Globálisan már megmozdult valami. Éppen öt évvel ezelőtt világszerte zajlottak a rendszerkritikus térfoglaló mozgalmak akciói. Miután nem sikerült egy csapásra megváltoztatni a rendszert, a legtöbben sikertelen próbálkozásként könyvelték el az egészet. Akik így gondolták, abban tévedtek, hogy egyszeri, viszonylag gyors lefolyású eseményként tekintettek a dologra, nem pedig egy hosszabb folyamat – egyébként kulcsfontosságú – részeként.
Mára jól látszik, hogy 2011 ősze volt az a fordulópont, amikor a régóta bontakozó, globalizációkritikusból éppen rendszerkritikusba forduló nemzetközi mozgalmak elérték azt a kritikus tömeget, ami a nyugati – és így a globális – közbeszéd megváltoztatásához kellett.
Megbomlott a „létező világok legjobbika” és a „nincs alternatíva” dogmája. A fősodorban is egyre többen és többet kezdtek foglalkozni az addig tabutémának számító ügyekkel: a pénzügyi-gazdasági szektor antidemokratikus hatalmával és a növekvő egyenlőtlenségekkel. Csak két példát említve: Thomas Piketty egy csapásra sztárrá vált az egyenlőtlenségekről szóló könyvével, Magyarországon pedig már lehet komolyan beszélni az oligarchákról, pedig a téma korábban az összeesküvés-elméletek gettójával volt határos.
Mára a rendszerkritikus mozgalmak által fölvetett témák megkerülhetetlenek a nyugati közbeszédben. Bár e témáknak a mainstreambe betörő képviselői (Sziriza, Podemos, 5 Csillag Mozgalom, Jeremy Corbyn, Bernie Sanders, Jill Stein stb.) egyelőre fennakadtak az elitek ellenállásán, illetve intézményeiken, de a folyamat nem áll meg, hanem ahogy mindig, új mederben zajlik tovább. Például rendkívül reményteli az az Európa-szerte egyre erősödő civil együttműködés, ami – legalább egy ideig – sikeresen akasztotta meg a szabadrablási szabadkereskedelmi egyezmények (TTIP, CETA) úthengerét. Több országban is az utóbbi idők legnagyobb megmozdulásait valósították meg, éppen a demokratikus vívmányok védelmében szállva szembe a brüsszeli és a nagyvállalati elittel – fokozódó idegengyűlölet ide vagy oda, például Németországban is ez az ügy vitte, illetve viszi utcára a legnagyobb tömegeket.
Itthon a mainstreamben még nem látszik ez a perspektíva, de tehetünk róla, hogy változzon a helyzet. Hisszük, hogy ennek kulcsa a (köz)tudatosság és az együttműködés kritikus szintjének elérése. Éppen ezért november 5-én kiemelt hangsúlyt fektettünk az alulról szerveződő csoportok, egyének közötti együttműködésre: több vendégfelszólaló kapott lehetőséget a menet során, hogy ismertesse az általa képviselt ügyet, illetve gondolatait. A szervezők, az Anonymous mozgalom három hazai csoportja mellett szerepet vállalt Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője, Puzsér Róbert médiahacker, az Eleven Emlékmű és a 42 közösségek képviselői, a Klu(b)éla közösségi tér csapata és a Ligetvédők is.
Ahogy Puzsér fogalmazott, NEM kell mindenben egyetértenünk! A nagytőke zsebre vágta, majd berántotta a politikát maga és a társadalom közé, lökhárítónak. Létrehozták azt a helyzetet, amelyben a valódi kérdés már nem az, hogy jobb vagy bal, hanem a kint vagy bent.
Ha vissza akarjuk venni a politikát, ha azt akarjuk, hogy valóban rólunk szóljon és minket képviseljen, elengedhetetlen, hogy képesek legyünk együttműködni azokkal, akikkel ebben a célban egyet tudunk érteni. Az összes többin ráérünk akkor vitatkozni, miután ezt megoldottuk.
Hogy mire elég, ha két-háromszáz rendszerkritikus demonstrál Budapesten, dacolva az esővel egy globális akciónapon? Reméljük, arra igen, hogy felhívja a figyelmet: ha ennél többet akarunk, együttműködésre van szükség.
Célozzuk meg, és érjük el a tudatosság és az együttműködés kritikus tömegét!
Szemléletváltásra, alapvető megújulásra, új rendszerváltásra van szükség!
Mi magunk vagyunk, akikre mindig is vártunk. Legyünk hát mi magunk a Változás!
Anonymous – Rendszerhiba Akciócsoport
A cikk 2016. november 11-én íródott.
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 330 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
