Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Alaposan kifütyülték Orbánt – október 23 percről-percre

Ez a cikk több mint 7 éves.

A szabadságharc 60. évfordulójára emlékezik az ország, miközben a Fidesz politikai nagygyűléssé változtatta a Kossuth téri állami ünnepséget. Az ellenzéki pártok nagy része a Blahán, a Jobbik pedig a Corvin köznél ünnepel, miközben páran arra készülnek, kifütyülik Orbánt a Kossuth téren 15 óra után megtartott beszéde közben. A Kettős Mérce ott lesz a fontosabb pillanatokban, és bemutatja az előkészületeket is.

a1.JPG

Alföldi Dániel fotója

21.47: A nap slusszpoénja: „Több tucatnyian, főleg az Együtt nevű ellenzéki párt felhívására sípokkal, dudákkal és kereplőkkel igyekeztek megzavarni az állami ünnepséget. Voltak, akik még a himnuszt sem tartották tiszteletben, közben is fújták a sípjukat.” Ezzel az alig 16 másodperces(!) etűddel emlékezett meg a Tények, a TV2 híradója arról, mi is történt ma a Kossuth téren. A „több tucatnyi” ugyan bizonyosan volt több száz, ha nem ezer is, és ahogy mi is tudósítottunk róla 16.30-kor, a Himnusz felcsendülésekor elhallgattak a sípok, de szerencsére ezek a tények nem zavarták meg a TV2 tudósítóit…

tv2.jpg

Forrás: TV2

Ha valaki kíváncsi a teljes, a tiltakozásokról szóló (kevesebb mint 2 perces) műsorrészletre, itt megtalálhatja.

20.22: És hogy milyen volt ma Orbán kifütyülése? Ilyen:

19.21: Összesen négy embert állított elő a rendőrség az 1956-os forradalom 60. évfordulóján tartott központi ünnepség helyszínéről, a fővárosi Kossuth térről vasárnap délután – írja a police.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta: az V. kerületi Kossuth téren, az állami rendezvény helyszínén négy férfival szemben intézkedtek, garázdaság vétsége miatt előállították őket. A helyszíni beszámolók szerint több atrocitás is történt, amikor a tömegbe vegyült tiltakozók fütyülni kezdtek. Volt, akit sétapálcával ütöttek, más földre került, de még ott is rugdosták, a 24.hu videósát ököllel ütötték meg, és a Hvg.hu videósát is megrángatták. Komoly sérülés úgy tudni, nem történt.

a2.JPG

Alföldi Dániel fotója

18.37: Ungváry Krisztián ma a Kossuth téren tüntetett, síppal a szájában. A történészt megütötték, miközben tiltakozott, az ököllel rátámadó ember ezután elfutott. Ungváry az Indexnek  telefonon elmondta, hogy sérülése nem komoly (a képeken látszik, hogy vérzett), de azt tervezi, hogy a napokban feljelentést tesz az ügyben, a támadóról kép is készült.

ungvary2.jpg

18.23: A Város Mindenkié immár hagyománynak mondható ’56-os rendezvényén idén Pető Andrea beszélt a nők forradalmi szerepvállalásáról. (a témáról szóló cikkünket itt olvashatod). Később Csengei Andrea mesélt az 1956-os lakásfoglaló mozgalomról. Az előadás alapját a Közélet Iskolája Mikor van a tetteknek ideje, ha nem ilyenkor? című kutatásainak eredményei szolgáltatták.

k27.jpg

17.54: Könyvtármegnyitó a Józsefvárosban:

Kalmár Szilárd a Bérkocsis utca 41-ben mutatta be a magángyűjteményéből, más adományokból és hagyatékokból összerakott munkásmozgalmi könyvtárat. A könyvtár néhány darabját a magyar munkásmozgalom bemutatásával párhuzamosan ismertette. A körülbelül 1000 darabból álló gyűjteményt digitalizálni szeretnék, de egyelőre erre nincsen lehetőség.

k26.jpg

A könyvtármegnyitó is része a Kettős Mérce, a Közélet Iskolája és a Gólya Szövetkezet által idén először megszervezett Szabad Október fesztiválnak, amiről itt olvashatsz bővebben. A fesztivál keretein belül október 29-én Kalmár Szilárd Őszirózsás történelmi sétát vezet majd.

17.37: Hírek a Kossuth térről: még reggel elterjedt a városi legenda, miszerint Rogán Antalnak nem sikerült odaérnie a zászlóelvonásra időben. Állítólag több mint 10 percet késett. Sajnos be kell ismernünk, hogy a legjobb viccet ezzel kapcsolatban Pörzse Sándor mondta délután a Jobbik rendezvényén – szerinte Rogán azért nem tudott időben megérkezni, mert nem kapott leszállási engedélyt a téren. Utólag viszont a HírTV közölte, hogy Rogán mégis ott volt időben a helyszínen, mert ők látták, csakhogy olyan jól elbújt Farkas Flórián mögött (?), hogy nem lehetett látni. Ezek szerint 8.45-kor a propagandaminiszter még rejtőzködött (akkor kezdődött az ünnepség), 10 perc múlva sem volt nyoma sem a színpadon, 9:12-kor viszont már ott áll a legszélen feleségével, Rogán Cecíliával és gyermekeivel együtt. Egy legendával kevesebb…

rogan_1.jpg

17.35: Az LMP  az I. kerületi Mansfeld-emlékműnél tartott megemlékezést. Szél Bernadett társelnök elmondta: „Aki nem tiszteli a diktatúra örökségének feltárását, nem tiszteli ’56 áldozatait, nem tiszteli ’56 hőseit.” Hadházy Ákos (szintén társelnök) bizakodó hangvételű beszédet mondott, szerinte soha nem tudhatjuk, mikor fordul meg a politikai széljárás.

lmp.jpg

Fotó: Huszti István / Index

17.28: A Jobbik kitartóan ünnepel, Vona Gábor természetesen migránsozik, letelepedési kötvényekkel megfejelve, sok szó esik korrupcióról, maffiaállamról, orbánizmusról és hazaárulásról. A tömeg is kitartó: továbbra is 300-400 ember hallgatja a pártelnök szavait. Vona felszólította Orbánt, hogy mondjon le, és jöjjön, aminek jönnie kell: előrehozott választások.

k25.jpg

17.10: És most, hogy nagyjából láttuk, mit gondolnak a pártok 1956-ról, nézzük, miről is szólt a 60 évvel ezelőtti forradalom:

17.06: Vége az ellenzéki tüntetésnek is. A Blahán körülbelül 3000 ember nézte végig, ahogy az ellenzéki pártok egy része és civilek szónokoltak.

blaha1.jpeg

Fotó: Molnár Ádám / Népszava

Molnár Gyula, az MSZP elnöke például arra hívta fel a figyelmet: a mostani kormány nem Nagy Imre, hanem inkább Rákosi örököse. „Ma a Fidesz az új kisebbség pártja.”

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke pedig többek közt kifejtette: „Aki nem érzi az alázatot, az Orbánnal van, aki szemet huny a rablás fölött, az Orbánnal van, aki gyurcsányozik, az Orbánnal van.” Szerinte az amit ma Orbán tesz, a demokráciával és a szabadsággal szembeni ellenforradalom.

Bokros Lajos, a MoMe elnöke viszont egyből 500 napos választási programot hirdetett. Mint mondta, mindenkinek, aki szerint véget kell érjen az Orbán-rendszer, be kell állnia egy demokratikus választási szövetségbe. És ebbe nem csak a pártokat, hanem a civil szervezeteket, és az ellenzéki sajtót is beleértette. Bokrosnak volt humorérzéke, amikor hozzátette: „Csak 500 napot kell kibírnunk együtt.”

Végül Karácsony Gergely, a PM társelnöke bocsánatot kért a 10 évvel ezelőtti rendőri túlkapások miatt. Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök kis késéssel megtapsolta a gesztust.

blaha2.jpeg

Fotó: Molnár Ádám / Népszava

16.49: Még mindig a Jobbik: amint a szónok Andy Vajna, Rogán és Habony kritizálása után arra buzdít, hogy „ki kell takarítani a vezetésből az idegenszívűeket”, felharsan a hallgatóságban a „Mocskos zsidók!” rigmus. 

16.40: A Jobbik még nyomja a Corvin közben, Toroczkay László még kicsit migránsozott és hazaárulózott is, erős párhuzamot vonnak 1956 és 2006 között, de főként a Fidesz ekézése áll a szövegek középpontjában.

k24.jpg

16.35: Az állami ünnepségnek vége, a térről elkezdtek hazaszállingózni az emberek. A fütyülve tiltakozók  közül sokan még maradnak, de a többség így is inkább a távozás mellett döntött.

16.33: Ungváry Krisztián történész is síppal érkezett a Kossuth térre. Vele ez történt:

ungvary2.jpg

16.30: Himnusz Orbán beszéde után:

De amint vége a Himnusznak, újraindul a füttykoncert:

16.24: Orbán beszéde nem meglepő módon főként az Európai Unió és a menekültek elleni harc körül forgott. Olyan frázisokat is hallhattunk, mint például: „ránk Európa mindig számíthat” (percekig tartó EU-ellenes harciaskodás után), „gyáva népnek nincs hazája” meg „a modern világ szenved, mert Európa ma inkább az olcsóbbat, hígabbat választja”, stb. Végül egy „nem elég a szabadság, nem elég a többség, nem elég az új alkotmány” lezárás után megtapsolta tömegét, majd következett a közös Himnusz-éneklés.

k23.jpg

16.13: „Amikor a Fal leomlott, mi voltunk Európa szíve, most mi vagyunk Európa feneke” – mondta Tóth Krisztina költőnő az ellenzéki tüntetésen a Blahán.

tothkriszta.jpg

Fotó: hvg.hu

16.08: „El is vitte az ördög a kommunistákat, igaz néha visszajár füttyögetni” – így Orbán. A tér elejére betelepített fideszes kemény mag a nevét skandálja. A miniszterelnök minderre a következő arckifejezéssel reagál:

k22.jpg

16.06: Orbán Viktor beszédét így fogadták a tiltakozók:

16.01: „Rabok tovább nem leszünk” – ezzel kezdte meg ünnepi beszédét a Kossuth téren Orbán Viktor. Szavait a tér hátsó traktusában a bitang hangosítás ellenére sem igen lehet hallani, ugyanis a fütyülés is magasabb fokozatra kapcsolt. „Nekünk október 23-a a büszkeség napja” – mondja közben a miniszterelnök.

k21.jpg

16.00: Eközben a Corvin közben – Hamarosan a Jobbik is megkezdi megemlékezését, itt körülbelül 300 ember gyűlt össze

k20.jpg

15.47: A Kossuth téri színpadon vége a zenés műsornak, a lengyelek hangosan éltetik Andrej Dudát. A lengyel köztársasági elnök magyarul kezdte beszédét: „Szabadságot, barátságot”. A köztévé élő közvetítésébe is erősen behallatszik a fütyülés-sípolás. „Becsületes munkával lengyelek, magyarok is el fogjuk érni nemsokára a jólétet!” – mondta Duda, és hozzátette még: „most együtt visszük be Európába az 1000 éves keresztény hagyományainkat.”

k19.jpg

Duda és Áder

Eközben a kordonon kívül fütyülőket immár dupla rendőrsorfallal veszik körül.

k18.jpg

15.34: Sajnos több, ehhez hasonló jelenet lejátszódott már a Kossuth téren:

15.29: A fütyülés már nagyon megy a Kossuth tér sarkán. Körülbelül ezer ember áll a Nagy Imre szobor magasságában. Az állami megemlékezés már elkezdődött, egyelőre zene megy, de a tér szélén semmit sem hallani belőle:

k17.jpg

15.15: Van némi elégedetlenség az ellenzéki tüntetésen is, a Blahánál. Itt főképp az az emberek gondja, hogy a rendezvényt késve kezdik el…

k15.jpg

15.12: Egyre feszültebb a hangulat a Kossuth téren. Körülbelül 200-300 ember áll sípokkal a Nagy Imre szobornál, itt már lökdösik is egymást, a kordonon belül pedig már konkrétabb összetűzések is voltak. Tudósítóink szerint volt, akit esernyővel, ököllel ütöttek, megsérült az orra.

k16.jpg

14:58: Juhász Pétert, Szigetvári Viktort, és társaikat nem engedik be a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor fog ünnepi beszédet tartani. Az Együtt korábban bejelentette, hogy ki fogják fütyülni Orbánt a hivatalos ünnepségen, helyszíni tudósítóink szerint sokan tartottak velük a térre. A Kossuth tér környékén feszült a hangulat.

14.57: Ők Lóbeltet és Ledfoldot szeretnék épp kiszabadítani, szintén a Kossuth téren:

k13.jpg

14.52: Ahogy azt már megszokhattuk a Fidesz-rendezvényeknél, most is a Valton Security emberei gondoskodnak a biztonságról. Helyszíni tudósítónk szerint volt már, akit kicsit megráncigáltak, mielőtt beengedték…

k14.jpg

14.45: Mivel van még egy kis idő Orbán Viktor beszédéig, érdemes gyorsan átfutni 11 jó tanácsunkat arról, mire érdemes figyelnie annak, aki ki akarja fütyülni a miniszterelnököt.

Cikkünk ide kattintva olvasható.

14.29: A Nagy Imre szobornál most állt fel a rendőrsorfal:

k11.jpg

14.26: Tuareg és társai nagy sípszóval próbáltak közelebb jutni a tér belsejéhez, végül a rendőrök közéjük és az állami ünnepségre érkező fideszes tömeg közé álltak.

k12.jpg

14.25: Az Együtt már osztja a sípokat:

k10.jpg

14.12: A lengyel küldöttség is megérkezett az Országházhoz:

14813120_10210935219920273_1167262863_o.jpg

14.08: A Blaha Lujza téren közös ellenzéki tüntetés lesz, Mossuk le a gyalázatot! címmel.

Itt is gyülekeznek már az emberek. A demonstráción egyébként a civilek részéről felszólal Bíró András alternatív Nobel-díjjal elismert civil aktivista, újságíró, Tóth Krisztina költő és Vajda Zoltán, az Új Magyar Köztársaság Egyesület elnöke. A pártok részéről felszólal majd Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke, Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Gyurcsány Ferenc, a DK vezetője, valamint a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Karácsony Gergely. Beszédet mond még Székely Sándor jelezte, a Szolidaritás vezetője is.

k9.jpg

Van, aki nagyon sarkosan gondolkodik a Fideszről:

14795996_10207959309521669_182141549_o.jpg

14.04: A Gój Motorosok épp a Bajcsy-Zsilinszky úton robognak

k8.jpg

13.56: Már gyülekeznek a színpad előtt, a belső szektorban az emberek

k5.jpg

És így engedik be az embereket az Alkotmány utca irányából:

k6.jpg

13.24: A Kossuth téren már nagyon készülnek az állami megemlékezésre. A metró felőli oldalon VIP-beléptetés van, átvizsgálják a táskákat is, detektoros kapun lehet csak belépni a területre.

k3.jpg

12.30: Valahogy így alakulnak majd a kordonok

Új adatábrázolási eszközökkel kísérletezünk, az eredmény még nem tökéletes! :)

14808860_10153679355856324_503954784_o.png

A nyilak a beengedő pontok, a hosszú sáv a Nagy Imre szobortól a nép szektora, innen lehet majd hallgatni a szónokokat. Köztük van egy kordon, ahol nagy tömeg esetén nem lesz majd átjárás. 

12.20: Mindeközben a Hazatérés templománál

az utcán imádkoztak a hívek:

14808737_10154684501714851_1543165642_o.jpg

14787037_10154684501934851_1427980342_o.jpg

12:14. Ebédszünet.

Mindeközben, a délelőtti műszak után ilyen finom levesekkel melegszenek fel riportereink – ezért mindenképp megérte kimenni kora reggel a Kossuth térre:14786954_10153679257706324_1763549028_o.jpg

10:10. Úgy tudjuk, a következőképp fog kinézni az állami ünnepség:

A Kossuth térközepén csak a VIP-meghívottak és a nagykövetek tartózkodhatnak. Ezt hívják majd 1-es szektornak, egész pontosan a Kossuth tér belső részét, a „nemzet víztükrén” belüli rész. A 2-es és a 3-as szektorba mehet be a nép, ez az 1-es szektor mögött lesz. A 2-es szektor a Kossuth tér a „nemzet víztükrén túli” része. A 3-as szektor az Alkotmány utca és a Kossuth tér külső része lesz. A 2-es szektorba információink szerint táskaátnézés nélkül is be lehet jutni. Egyébként a hangosításból ítélve úgy tűnik, a rendezők azzal számolnak, hogy az Alkotmány utcán végig fog érni a tömeg.

9:55. Addig is míg elkezdődnek az események, írtunk 11 jó tanácsot azoknak, akik szeretnék kifütyülni Orbánt.

Ide kattintva tudjátok elolvasni.

9:41 Így nézett ki reggel ki a gigaszínpad a Kossuth téren, ahol körülbelül 200-n vehettek részt az ünnepélyes zászlófelvonáson, idősebbek, többen gyerekekkel, néhány bőrdzsekis fiatal, és azt gyanítjuk, néhány hivatásos megfigyelő is jelen volt. Az 50 méteres színpadot impozáns hangtechnikával szerelték fel. 

gigaszinpad.jpg

 

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.