Az érintett fogyatékos emberek szervezeteinek éles tiltakozását váltotta ki, és nemzetközi szerződéseket is sért az a pályázati kiírás, ami néhány napja jelent meg, és az értelmi fogyatékos emberek bentlakásos intézeteinek reformját célozza. Még nem késő a terveket átdolgozni – de vajon észhez térnek-e a döntéshozók?
Tordas, értelmi fogyatékosok otthona, Fotó: TASZ
Rossz örökség
Jelenleg is több mint 18 ezer fogyatékos ember él olyan nagylétszámú bentlakásos intézetekben, amelyek igen rossz minőségű ellátást adnak: sokágyas szobák, lerohadt vizes helyiségek, kevés segítő, vélhetően mindennapos bántalmazás, a személyes tér és tulajdon teljes hiánya, állandó tétlenség és rossz egészségi állapot – ez az osztályrésze az itt élőknek. Társutasaik az alulfizetett és az adott intézeti keretben küszködő intézeti dolgozók, általában vidéki kistérségek, falvak lakói, munkapiaci alternatíva nélkül. Ezek az intézmények ráadásul drágák, és fenntartásuk egy ideje nemzetközi jogba ütközik, ezért jelenleg több országban is (Észtországtól Belgiumon át Romániáig) épp bezárásukon fáradoznak.
Mára az érintett fogyatékosok szervezeteivel kutatók is egyetértenek: minél több fogyatékos ember lakik együtt, annál rosszabb minőségű életet élnek, mert az ellátás már 15-20 fő együttlakása esetén sem képes biztosítani azt, hogy az egyéni szükségletek (mozgás, étkezés, terápia, szabadidő, társas kapcsolatok stb.) legalább alapszinten ki legyenek elégítve. Ezt biztosítani nem tudó, drága és az embereket sokszor embertelen körülmények között tartó ellátásokra pedig mi szüksége bármelyik országnak?
Ez a dilemma persze nem új a magyar szakembereknek sem. Az intézetek bezárását 1998 óta törvény írja elő hazánkban is. A szocialista kormányok azonban nemcsak hogy érdemben nem nyúltak a rendszerhez, de több intézetbe még milliárdokat is öntöttek felújítási céllal, sőt 2009-ben EU-s pénzből pályázatot hirdettek szélesebb körű felújításokra. Az akkori, 2009-es korszerűsítési kísérlet a rendkívül intenzív civil tiltakozás miatt megbukott, és az akkori kormány (helyesen) visszavonta a tervezetet.
Ígéretes indulás
Végül a kétharmados kormányváltás után került újra napirendre a téma. A Fidesz-kormány 30 éves (szükségtelenül hosszú, de legalább már létező) intézet-kiváltási stratégiát fogadott el, és el is indította az első programot 2012-ben, 6 milliárd forintból. Intenzíven tárgyalt civilekkel és EU-s tisztviselőkkel, hiszen a forrás az EU-tól jött. A program során 6 kistelepülési, javarészt rendkívül rossz ellátást nyújtó intézetből költözött ki több mint 600 értelmi fogyatékos vagy pszichiátriai betegként nyilvántartott lakó. Új lakóhelyük több, kisebb létszámú, jobb ellátást és több önállóságot adni képes lakóotthon és egyéb lakhatási forma lett, bár épültek 25 fős mini-intézetek is.
A kormány, folytatva saját stratégiáját és összhangban nemzetközi vállalásokkal, idén szeptemberben meghirdette az értelmi fogyatékos emberek intézeteinek bezárását célzó második, jóval nagyobb léptékű programját. Sokan azt várták, hogy 35 milliárd forintból (ami az előző program forrásainak sokszorosa, a hazai szociális szektorban szinte példátlan összeg) nemcsak több ezer érintett értelmi fogyatékos ember költözhet majd ki jobb minőségű, közösségi szolgáltatásokba, de több nagy intézet örökre bezárhatja kapuit.
Sok pénzből, átláthatatlanul, új intézeteket
Sajnos a jelek szerint nem ez fog történni. A meghirdetett pályázat szinte egyáltalán nem épít az előző program részben pozitív tapasztalataira, és ellentmond a vonatkozó nemzetközi vállalásoknak, de még a józan észnek is. Miközben intézetek bezárásáról lemond, bőséges forrásokat ad majd új épületek építésére saját intézményrendszerén belül.
A megjelent tervezetet határozottan ellenzi az értelmi fogyatékos embereket és családjaikat tömörítő országos szervezet (ÉFOÉSZ), valamint a fogyatékos emberek érdekvédelmi szervezeteinek tanácsa (FESZT), de csatlakozott a kritikusokhoz a Társaság a Szabadságjogokért, a Kézenfogva Alapítvány és több szakember is.
A kritikák legfőbb tárgya az, hogy valószínűleg nem fog megvalósulni egyetlen intézet bezárása sem az erre szánt 35 milliárdból, mivel a pályázók már akár csak néhány férőhelyet is kiszervezhetnek más ellátásba, amivel saját intézeti struktúrájukat érintetlenül hagyhatják. Így nem intézetbezárás, hanem csak intézetek átstrukturálása mehet majd végbe. Érthetetlen, hogy ekkora ziccert miért hagy ki a kormány, és miért hurcolja magával ballasztként az elavult, rossz ellátást nyújtó és ráadásul drága intézeteket, ahelyett, hogy bezárná őket?
Hasonlóan ellentmondásos, hogy a pályázat rengeteg pénzt, lakónként csaknem 9 millió forint költséget enged meg a majdan pályázó intézeteknek, amelyet szinte csak építkezésre költhetnek, de szakmai programok, pl. képzés vagy a lakók felkészítése nem elvárás. Nem világos, hogy ennyi pénzt miért kell épületekre költeni, miközben egy vidéki kisvárosban már 6-8 millióból is lehet olyan lakást venni, amely akár két fő számára is megfelelő otthon biztosítana. (Hacsak nem építési vállalkozók zsebének kitömése a cél.)
Sokkal kevesebb pénzből is jó programokat lehetne végigvinni, és sokkal több embert megszabadítani a kényszerű intézeti léttől, és nem csak (kevés) jó képességű lakót, ami jelen terv eredménye lehet.
Talán a legnagyobb szakmai hibának az tűnik, hogy a tervezet támogatja új, 25 fős intézetek felépítését. Tudományos cikkek sora bizonyította azt, amit érintett fogyatékos emberek szervezetei is mondanak: ilyen nagyságú intézetekre semmi szükség, mert nem képesek igazán jó minőségű ellátást adni. Hasonló programokon túl levő országok szakemberei ugyanezt mondják, a hazai érdekvédelmi szervezetekkel összhangban. Egyszerűen nem szól érdemi érv mellettük.
Ha mindez nem lenne elég, a kormány tervezete ezután nem számít a fogyatékos embereket képviselő szervezetek érdemi részvételére a folyamatban. A civilek súlytalanok az új tervezetben, szavuk nem számít majd a pályázatok kiválasztásában. Ez azért is meglepő, mert a 2012-es program egyik vívmánya volt egy sok szempontból ígéretesen működő civil testület, amin keresztül a bezáráson dolgozó intézetekre rálátást kaphattak érdekvédők, sőt, a pályázatok kiválasztásába is beleszólhattak, megakadályozva rossz programok elindulását. Enélkül a civil fék és átláthatóság nélkül nem lehet biztosítani, hogy a vidéki környezetben induló milliárdos programok valóban az érintett fogyatékos emberek, azaz a lakók érdekeit szolgálják. Ráadásul a jelenlegi tervezet még azt sem követeli meg, hogy az intézetek vonják be programjaikba és támogassák a lakókat, akiknek az életéről az egész pályázat szól.
Merre tovább?
Az intézetek helyett olyan, a családokat és a családban maradást segítő rendszerre van szükség, amely szociális és egyéb támogató szolgáltatások körét adja, és mindehhez lehetőséget a szülőknek a munkába állásra, normális életszínvonal megtartására.
Nagyjából épp ezek azok a dolgok, amelyeket az elmúlt 15-20 év kormányai konszenzusosan építettek le: 2010 előtt „szükséges strukturális reformok”, az elmúlt években már csak „a magyar reformok” ürügyén.
A végeredmény, 20 év öröksége egy nagyon szomorú kép: napról napra élő, értelmi, halmozottan sérült vagy autista családtagjukat épp csak ellátni tudó családok, és szűkös juttatásokon és alacsony státuszú munkákon alig megélő fogyatékos emberek tömegei. Mindemellett pedig ott vannak az érintetlenül hagyott, gyakran embertelen körülményeket biztosító bentlakásos intézetek, amelyeket a jelen 35 milliárdos tervezet sem kíván bezárni.
Ha minden így marad, és a kormány nem enged a civilek (szakmai és emberi jogi) kritikáinak, akkor ebből a 35 milliárdból biztosan sokan meg fognak gazdagodni, a megfelelő pozíciókban– de intézeteket eközben nem fognak bezárni, és az ország elmulasztja azt a lehetőséget, hogy egy káros örökséget végképp a történelemkönyvek lapjaira száműzzön.
Kevés jó emlékünk lehet a 2010 előtti kormányok társadalompolitikájáról. Annak ténye, hogy intézetkorszerűsítési tervét az 2009-ben illetékes minisztérium civil tiltakozásra visszavonta, talán reményre adhat okot. De lesz-e politikai akarat 2016-ban visszavonni egy elhibázott tervet?
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához 600 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 297 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
