Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A nagy, döbbenetes Soros-leleplezés

Ez a cikk több mint 7 éves.

Miután két napja a Soros György által alapított Open Society Institute szervereit vélhetőleg a Demokrata Párt és Hillary Clinton kampányának ártani kívánó orosz hackerek feltörték, világszerte elindult a hozzájuk kapcsolódó, nemzetközi jobboldali és szélsőjobboldali médiumokban a nagy Soros-leleplezés. Mielőtt mi is beszállnánk a játékba, nézzük meg, mit nem tartalmaznak a papírok.

image-368726-galleryv9-ieju-368726.jpg

fotó: Reuters

Például nem tartalmazzák, hogy Magyarország kormányát meg akarta volna buktatni Soros György és az OSI. És nem tartalmazzák azt sem, hogy az alapítvány magyar ellenzéki pártokat finanszírozna. És az sem derül ki a dokumentumokból, hogy az elmúlt években akár egyetlen nagy ellenzéki tüntetés szervezői pénzt kaptak volna, persze ezt komolyan senki nem gondolhatta egy pillanatra sem. Illetve valójában nevetségesen alacsony támogatási összegekről van szó.

A „megdöbbentő leleplezések” sorát a mandiner.hu nyitotta meg. Azzal az állítással, hogy 14 millió forintot nyert a 444.hu egy OSI-s pályázaton (speciel ez egy olyan pályázat volt, ami nyilvánosan meg volt hirdetve). A Mandiner szerint ez egy eddig nem ismert tény volt, amit elhallgatott a 444 az olvasói elől.

Csakhogy 2014-ben az akkor még Fidesz-pártlap Magyar Nemzet kérdésére Uj Péter a 444.hu főszerkesztője elmondta, hogy nyertek ezen a pályázaton.

Kisebb költségvetésű, 50 ezer dollár alatti támogatási összegű kategóriában, egyetlen alkalommal pályázott a Soros György által alapított Foundation Open Society Institute-nál a 444.hu – tájékoztatott megkeresésünkre a hírportál főszerkesztője. Uj Péter közlése szerint a Civil újságírás projekt nevű támogatást egy konkrét alkalmazás, a 14! névre keresztelt „választásfigyelő” mobilalkalmazásuk kifejlesztésére kapták és használták, a projekt éppen most, májusban zárul.

Bár mondhatjuk, hogy a 444 feltüntethette volna az alkalmazáson, hogy azt az OSI támogatja, de ez csupán hiba, nem bűn, ugyanis semmi izgalmas nincs a sztoriban. Ha végignézzük a cikkeket, amiket az alkalmazás kapcsán írt a 444.hu, igazából semmit nem találunk (itt lehet csemegézni). Ha így próbálta meg Soros György megbuktatni Orbánt, rossz lóra tett.

Ennél izgalmasabb kérdés, hogy miért nem dobott a Mandiner egy emailt a 444.hu szerkesztőségének, vagy ejtett meg egy google-keresést, mielőtt a nagy leleplezés-projektbe belekezdett.

A nagy leleplezésre persze nem csak a Mandiner csapott le, de a 888.hu, a Pestisrácok.hu és az atv.hu is.

Az atv.hu egy olyan cikket közölt, amelyben kamuinformációkkal teli tweetekre hivatkozva azt sugallja, hogy Soros György indította el a menekülteket a világ különböző pontjairól. Például egy tweetelő azt vezeti le, hogy mivel az OSI Szomáliában civileket pénzel, így nem is a polgárháború, hanem Sorosék tehetnek arról, hogy Szomáliából menekültek kelnek útra. De a Hit Gyülekezetének médiája azt is állítja, Soros Izrael-ellenes tevékenységet végzett azzal, hogy izraeli ellenzéki szervezeteket támogatott. (Antiszemita legyen a talpán, aki ezt kibogozza.)

A mi adóforintjainkból létrehozott 888.hu azt írja, raklapnyi pénzt költött Soros a választások manipulálására. Persze a 888 ennek a „raklapnyinak” a többszörösét kapja állami hirdetéseken keresztül, mindenfajta szakmai vagy más érdemtől függetlenül, míg ezek a szervezetek egy pályázaton nyertek pénzt, feltehetően konkrét követelményeknek megfelelve, egy magánalapítványtól.

De hogyan befolyásolták a választásokat a 888 szerint ezek a szervezetek?

A szervezetek egy része a rasszista és szélsőséges politikai megnyilvánulások monitorozására, illetve az EP választásokon való részvételi kedv növelésére nyert el pénzt az OSI-tól. A támogatások nagyobbik része a választások tisztaságának megfigyelésére, a korrekt pártprogramok ellemzésére, illetve a pártok kampányfinanszírozásának átláthatóságára ment el.

Rémisztő, hogy Soros mer a tiszta választásra és a kampányfinanszírozás kifehérítésére pénzt áldozni.

A Pestisrácok pedig egy „politológust” kérdezett meg, mit jelent mindez. Nagy Ervin szerint ezzel lelepleződött, hogy a nagytőke irányítja a felsorolt szervezeteket, felszínre került Soros titkos terve, hogy e szervezeteken keresztül befolyásolja Magyarország belügyeit, és így tovább.

Fontos felvetni a kérdést, mikortól jelent egy ország politikájába való megengedhetetlen külső beavatkozást egy külföldi milliárdos támogatása. De egyrészt egy ilyen támogatás egyáltalán nem feltétlenül rossz az ország számára (lásd választások tisztasága, pártok kampányköltéseinek  monitorozása), másrészt ezek az összegek és célok pont azt bizonyítják, hogy hazugság, amit a kormánypárt állít a politikai verseny befolyásolásáról. 100 millió forint egy átlagpolgár számára soknak tűnhet, de azt talán bárki felmérheti, egy politikai választás befolyásolására, főleg ilyen nagyratörő célokra, teljességgel alkalmatlan. És még az olyan célok sem sértik meg az ország szuverenitását, mint mondjuk a szélsőjobboldal elleni harc, hiszen ezek olyan célok, amiket az ország állampolgárainak nagy, milliós tömege támogat, tehát van legitimitásuk. Ezek nem olyan célok, amelyek Magyarország szuveneritását, politikai berendezkedését, belpolitikai stabilitását befolyásolnák. Sőt, ilyen összegű támogatások még a hatalmi viszonyokra sem lehetnek érdemi hatással.

Erre a célra sokkal alkalmassabbak azok az adóforintok, amiket tőlünk lopnak el milliárdszámra a kormánypárt képviselői, és amelyekből ezeket a portálokat és a hasonló cikkeket finanszírozzák. Ma Magyarországon nem a külső politikai erők támadása veszélyes a jólétünkre, a szabadságunkra, hanem azok, akik saját ocsmányságukról akarják elterelni a figyelmet az ilyen „botrányos” leleplezésekkel.

Ha pedig meg akarjuk kérdőjelezni ezeket a pályázatokat, akkor érdemesebb volna azt nézni, mennyi hasznot hoztak a társadalomnak. A pályázatok nagy részét elnézve ennyi pénzből a magyar társadalomra nagyobb befolyással bíró, az állampolgárok jóléte szempontjából fontosabb projekteket lehetett volna finanszírozni.

Tehát kritizálni érdemes, de azt is ésszel, nem pedig továbbmanipulálva a féligazságot. Nyilván kérdéses Soros György pénzének egy része, hiszen azt etikailag megkérdőjelezhető üzletekben szerezte. De vajon ezeknek a pénzeknek mi volna hasznosabb felhasználása, mint hogy közös társadalmi célokat támogatnak belőlük? Azt pedig nehezen vitathatja bárki is, hogy a tiszta választás, a pártok elszámoltathatósága, vagy a pártprogramok megismerhetősége fontos társadalmi célok. Persze lehet azt is állítani, hogy ezek a célok nem fontosak, csak akkor a jobboldali médiumok álljanak ki, és mondják azt, teszünk a tiszta választásra, teszünk arra, hogy a pártok betartható ígéreteket tesznek-e, és hogy miből kampányolnak, milyen érdekkörök segítik őket a háttérből. A kérdés az, hogy ezek a programok hogyan valósultak meg, és ebben lehet hiátus, ennek érdemes lenne utánamenni.

De azt kinyilatkoztatni, hogy Magyarországon, magyar emberek által működtetett szervezetek nem szolgálhatják a társadalom többségének céljait, társadalmilag fontos ügyekben sem, mert külföldi, vagy etikusan megkérdőjelezhető forrásból is kapnak pénzt, nem más, mint lejárató célú újságírás. A gond pedig az, hogy mást nem állítanak ezek a cikkek, csak azt, hogy magyar emberek nem lehetnek tisztességesek, ha külföldről kapnak pénzt.

Pedig a közös társadalmi érdek, és ennek megfelelően a média feladata nem egymás tisztességének rosszindulatú és érdekmotivált megkérdőjelezése lenne, hanem éppen a fent felsorolt feladatok elvégzése. A probléma az, hogy ezekre a feladatokra, a piacon, és az állampolgárok adományain kivül csak Soros György és a Norvég Civil Alap ad pénzt Magyarországon, és csak a nem-fideszes sajtó és civilek érzik azt, hogy a korrupció felderítése, a pártok átláthatóságának feltárása a feladatuk lenne. 

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 264 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.