Hétvégi tusnádfürdői beszédével Orbán Viktor lett az első hivatalban lévő kormányfő a világon, aki a süvítő demagógiájáról, sértő kisebbségellenességéről és nem szokványos politikai stílusáról elhíresült Donald Trump mellett állt ki. A Republikánus Párt elnökjelöltje különösebb fenntartások nélkül sorolható be a világban egyre népszerű szélsőjobboldali demagógok sorába, akikről valami fura védekezési mechanizmus gyanánt liberálisok és baloldaliak azt ismételgetik: úgysem tud győzni. De, sajnos, semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy Orbán Viktor rossz lóra tett volna. Összeszedtünk öt okot, amely mind afelé mutat, hogy Trumpnak van esélye győzni a novemberi elnökválasztáson demokrata riválisával, Hillary Clintonnal szemben.

A jelölt, aki nem zárja ki, hogy atombombát dobna Európára, aki szerint a Mexikóból érkező bevándorlók erőszakolók és bűnözők, aki kitiltana minden muszlim vallású embert az USA-ból, aki viccelődött már fogyatékos újságírón, és aki kiegyezne az észak-koreai rezsimmel, sokak szerint nem képes választásokat nyerni. Ugyanezen emberek hosszú ideig azt állították, hogy a jelöltséget sem tudja megszerezni. Ám minden sértő, kirekesztő, és nyilvánvalóan nevetséges vagy komolytalan kijelentése ellenére mégis sikerült. A múlt heti republikánus jelölőkongresszus utáni gyorsfelmérés alapján pedig az Egyesült Államok egyik leghíresebb közvélemény-kutatója, Nate Silver szerint Trumpnak nagyobb esélye van nyerni. Sikerét azonban nem a szavazók hirtelen meghülyülésében kell keresnünk, hanem ennél komolyabb gazdasági, társadalmi és politikai okokban.

1. Brexit és Trump – az ipari övezet visszavág

A radikális baloldali filmrendező, Michael Moore szerint az USA 20. századi ipari övezete, az ún. Rust Belt (rozsdaövezet) szavazói döntően befolyásolhatják a novemberi választások eredményét. Itt ugyanis több olyan állam is található, amelyeket hagyományosan váltóállamként tartanak számon, vagyis nem egyértelműen republikánus, sem pedig demokrata többségűek. A régió közös jellemzője, hogy valamikor itt összpontosult az ország nehéz- és feldolgozó iparának a jelentős része, ezek hanyatlása nyomán pedig óriási gazdasági és társadalmi gondok, munkanélküliség, kilátástalanság és bűnözés maradt.

Az ipari övezetek tradicionálisan a baloldal fellegvárai, ám a rozsdaövezet államainak lakossága mára a politikai elit egésze által elárulva érzi magát. A főáramlatú republikánusok által hirdetett féktelen szabadpiaci doktrína, amelyhez a kilencvenes évek, vagyis Bill Clinton elnöksége óta a demokraták is csatlakoztak, teljes kilátástalanságban hagyta ezeket az embereket, így nem maradt más választásuk, mint a hagyományos eliten kívül képviseletet keresni.

Hosszú ideig úgy tűnt, a magát demokratikus szocialistaként meghatározó Bernie Sanders képes reményt adni számukra, ám miután a demokrata establishment hathatós szabotázsa mellett elveszítette az előválasztásokat, már csak Trump maradt. Ő ugyanis az, aki felszólal a  szabadkereskedelmi egyezmények ellen, melyek révén az amerikai cégek az olcsóbb munkaerő reményében külföldre vitték az ipari munkahelyeket. Ő ígéri azt, hogy véget vet ennek a helyzetnek, és visszahozza a munkahelyeket Amerikába. És az emberek örülnének ennek.

A rozsdaövezet ebből a szempontból szörnyen hasonlít a Brexit sorsát eldöntő, tradicionálisan baloldali kötődésű, de a harmadik utas baloldal által elárult angliai ipari körzetekhez. A kilátástalanság, a munkanélküliség, a lakhatási válság, és a tény, hogy évtizedek óta semmi jó nem történik a környezetükben, mindkét régió lakóit fogékonnyá tették az idegengyűlölő, bezárkózó és szuverenitást hazudó üzenetek felé.

A jelenlegi felmérésátlagok szerint Trump és Clinton fej-fej mellett haladnak Ohióban, illetve Pennsylvaniában. Wisconsinban és Illinois-ban sem megnyugtató Clinton előnye. Ha ezeket a váltóállamokat Trump megszerzi, akkor már elég, ha csak hozza a formát a mindig republikánus többségű államokban, és a győzelem kipipálva.

2. Reakció a progresszív irányba mutató változások ellen

Létezik egy közkeletű vélekedés, amely a tipikus Trump-szavazót a frusztrált, maradi fehér férfiként rajzolja le. A vélekedés ugyan sántít, de az kétségtelen, hogy a Trump-jelenség sikerének egyik mozgatórugója az a kulturális és politikai reakció, amelyet az elmúlt évek, évtizedek változásai váltottak ki a korábban privilegizált helyzetben lévő fehér középosztály tagjaiból. A feketék jogegyenlőségének kiszélesedése, amely egy fekete elnök megválasztásában csúcsosodott ki, a melegházasság bevezetése, a női emancipáció térnyerése, vagyis összességében a társadalmi közép liberális irányba való jelentős elmozdulása faji, etnikai, nemi, szexualitásbeli és életmódbeli kérdésekben kiterjedt ellenhálózatok létrejöttét váltotta ki.

Ezek a hálózatok – melyek egyébként világszerte, például nálunkfelé is, pénzzel és ideológiai munícióval támogatják hasonszőrű társaikat – most mind beálltak Trump kirekesztő üzenetei mögé. A melegellenes, abortuszellenes vagy épp fajvédő mozgalmak óriási embertömegeket mozgattak meg az elmúlt években, és most mindezt a politikai tőkét a republikánus jelölt szolgálatába állítják. Ez a lelkes, érzelmileg fűtött szavazói bázis pedig igen komoly erőforrást jelent egy szoros választás esetén.

3. A régi motoros Hillary hendikepjei

Kortárs világunk nem túlzottan kedvez a belsősöknek, a politikai elit régi tagjainak, és Hillary Clinton számára ez óriási veszélyt jelent. A professzionális politikus megtestesülése ő, aki szinte egész életét a politika közelében, kormányzó- majd elnökfeleségként, szenátorként és külügyminiszterként élte, és ez sokak szemében nem jelent túl jót. Hillary Clintont ma nagyon sokan gerinctelen, folyamatosan kompromisszumokat kötő és hazug politikusként tartják számon, aki rendszeresen változtatja politikai meggyőződését. Az amerikai lakosság szinte 70 százaléka gondolja azt, hogy Hillary megbízhatatlan, nem őszinte, és a politikacsinálás régi módjait képviseli. Nem segít mindezen határozottan robotikus és mesterkélt stílusa sem.

Kétség sem fér hozzá, hogy minden objektív mérce szerint Clinton fényévekkel jobb elnök lenne, mint Donald Trump, de a választások sokszor nem az objektív és racionális döntések jegyében dőlnek el. Igen kevés például azon emberek száma, akik lelkesednek iránta úgy, ahogy tömegek lelkesednek Trump iránt, és az előválasztások során lelkesedtek Bernie iránt.

Amikor a választók mozgósításáról van szó, akkor ezek az érzelmi kérdések igen sokat számítanak. Hogy ki tud több embert elráncigálni az urnákhoz személyes karizmájával, valószínűleg nem kérdés, a pálya itt szintén Trump irányába lejt.

4. A Bernie-tábor tagjainak döntése kétséges

Bernie Sandersről már sokszor írtunk, hiszen az ő által felvázolt politikai vízió áll hozzánk a legközelebb. Bernie-re sok szempontból tekinthetünk úgy, mint Trump angyali verziójára. Rengeteg olyan társadalmi igazságtalanságra, gazdasági problémára mutatott rá, amelyekről Trump is beszél, csak a gyűlölet és bezárkózás helyett Sanders az igazságosságot és szolidaritást ajánlotta megoldási javaslatként. A demokrata előválasztást elveszítette, és ehhez a friss Wikileaks általi kiszivárogtatások tanúsága szerint a demokrata pártszervezet komoly szabotőrmunkája is hozzájárult, ám Bernie mégis beállt Clinton mögé.

Számára a döntés egy pillanatig sem kérdéses, ahogy a demokrata jelölőkongresszus hétfői nyitónapján mondta: Hillary Clintonnak kell az USA elnökévé válnia, az alternatíva katasztrofális lenne. Ám az nem egyértelmű, hogy vajon Bernie támogatói mennyire tudják lenyelni a nem eléggé progresszívnek tartott jelöltet. Sokan arra számítottak, hogy Hillary egy Bernie-kaliberű politikus választ alelnökjelöltjének, ám ehelyett egy biztonságos, centrista, belsős politikus, Tim Kaine mellett döntött.

A Politico konzervatív becslései szerint a teljes szavazói népességen belül a Bernie-tábor kb. 22,4 milliós nagyságúra tehető. A közvélemény-kutatók véleménye megoszlik abban, hogy vajon hányan pártolnának át Trumphoz, de a józan észből kiindulva ez a szám igazán csekély lehet. Pedig Trump próbálkozik rendesen: a kongresszusi másfél órás beszédében kitért arra, hogy a rendszer hogyan darálta le Berniet, hasonlóan ahhoz, ahogy az átlag amerikait is ledarálja.

Mindenesetre, még ha nem állnak a republikánus oldalra, a Bernie-szavazók elkedvetlenedése és otthon maradása is komoly veszélyeztetheti Clinton győzelmét.

5. Trump sikere a posztmodern médiapolitika terméke is

A valamikor valóságshowt vezető Trump bizony kiválóan ért ahhoz, hogyan kell uralni a médiát. Bombasztikus megszólalásait tüzetesen követte a sajtó, dollármilliókban mérhető ingyenes reklámfelületet adva neki. De nem pusztán a felület maga a jelentős, hanem a médianyilvánosságban beállt szerkezeti változások azok, amelyek igazán veszélyessé teszik a demagóg politikus receptjét.

Ahogyan a politikában is, az objektivitás álcája mögé bújó „technokrata” sajtó mára elveszítette képességét arra, hogy befolyásolja, hogyan beszélünk az egyes dolgokról. A közösségi média terjedésével, a Facebook és hasonló hálózatok által létrehozott párhuzamos nyilvánosságban a tények elveszítették szerepüket, helyüket az érzelmi állítások vették át. Ma már az intézményes média szinte teljesen hatástalan akkor, amikor tényekkel próbál cáfolni egy-egy politikusi állítást. Könnyű ugyanis hitelteleníteni ezeket a médiumokat azzal, hogy az elit rejtett céljait szolgálják.

És innentől az érzelmi igazságok a tényekkel egy szintre emelkednek. Ha valaki egészen komolyan hisz valamiben, akkor az úgy is van. Ahogy a Brexit-kampány idején az egyik brit konzervatív politikus mondta: „az embereknek elegük van a szakértőkből”. A média- és szakértői elit az elmúlt évtizedekben agresszív módon szajkózta a politikai és gazdasági elit ideológiai mantráit. A jólét lecsorgása a gazdagoktól a szegények felé, a szabad kereskedelem áldásos hatásai, a jóléti rendszerek parazita mivolta – ezek mind olyan politikai mítoszok, amelyeket nem lehetett megkérdőjelezni az elmúlt évtizedekben, miközben nyilvánvalóan szembementek sokak hétköznapi tapasztalataival. Ez a hitelvesztés üt vissza a mai lázadásban, és itt már nyilvánvalóan nem elég, ha politikai elemzők és beszélő fejek elmondják, miért is hazudik egy-egy demagóg politikus. A tény ugyanis az, amit a párhuzamos Facebook-világokba szorult véleményközösségek ténynek éreznek.

E tendencia ellen csak új módszerekkel lehet küzdeni, olyan új politikai állításokkal, amelyekkel újra össze lehet kötni ezeket a párhuzamos világokat, és az embereket valódi politikai célok megvalósításáért mozgósítani – egy igazságosabb gazdaság és egy igazságosabb társadalom megteremtéséért.

A kései kapitalizmus válságát Hillary győzelme sem orvosolhatja

A fenti öt ok világosan mutatja, hogy Trump egy válságtünet: a demagóg politikus azokat a destruktív tendenciákat jeleníti meg, amelyeket az elmúlt évtizedek kitermeltek. Trump ma okosan lovagolja meg azokat az ellentmondásokat, amelyeket a kései kapitalizmus kitermelt, és gátlástalanul állítja azokat saját szolgálatába. Ezért van esélye győzni.

Novemberben egy rendszer ellentmondásait kihasználó, pusztító demagóg fog megméretkezni a régi rendszer képviselőjével. A választás egyértelmű: Hillary kétségtelenül kevesebb szörnyűséget hoz majd magával, mint kihívója. De még ha ő is lesz az USA első női elnöke, az ellentmondások, a problémák, a válságok maradnak. Ha tehát nem akarja négy év múlva ugyanilyen felállásban, csak egy kicsit még erősebb demagóggal szemben találni magát, akkor az Egyesült Államoknak komolyan el kell gondolkodnia egy harmadik lehetőségen, amely nem jöhet sem széljobbról, sem középről, csak a baloldalról.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!