Döbbenten küldözgetik ma egész nap egymásnak az emberek a hírt: napjainkban egy diákmunkás lazán többet kereshet annál, aki minimálbéren tengődik. Az okok közt a legprózaibb a legigazabb: a munkaerőhiány tette oly értékes portékává a fiatalokat, hogy ilyen „magas”, akár 700 forintos órabérért dolgozzanak. De azért vannak más, ennél kevésbé látványos, mégis elgondolkodtató elemei is ennek a történetnek.
Fotó forrása: behir.hu
Azért érdemes a munkaerőhiánnyal kezdeni: miből is van akkora hiány, hogy már a diákmunkásokat kell hadba állítani? Egyre több a gyári összeszerelő, operátor, de az árufeltöltő és pénztáros állás is, amit immár nem szakképzett munkások, vagy főállású kollégák, hanem képzetlen, még nem végzett diákok töltenek be.
Tény és való, hogy szakmunkásokból például jóformán nincs lassan olyan, aki ne a külföldi munkák felé kacsintgatna (hacsak nem vándorolt már ki korábban), és ugye már tavaly is arról szóltak a hírek, hogy a Balatonon nem nyitnak ki a kifőzdék, mert nincs pincér, miközben egy soproni légkondicionáló-berendezésekkel foglalkozó cég összes alkalmazottja azért mondott fel, mert inkább Ausztriában vállaltak munkát. És mehetnek is bátran – csak Németországban tavaly több mint 30 ezer bolti eladót vagy egyéb, kereskedelemben dolgozó szakembert kerestek…
Maradnak tehát itthon a diákok (ők se sokáig), akik viszont felverik az árakat, és nem ritkán többet keresnek, mint velük együtt dolgozó, főállású, de minimálbérért foglalkoztatott kollégáik. Ez az egyenlőtlenség azonban hosszú távon újra csak a további elvándorlás irányába billenti a mérleg nyelvét – mégis minek maradna itthon bárki eladóként, ha Ausztriában, Németországban akár a két és félszeresét is keresheti az itthoni minimálbérének?
A diákmunka természetesen ideiglenes megoldás csupán azoknak a fiataloknak, akik dolgozni kezdenek iskolai éveik alatt (valamiből az egyetemi tandíjakat is fizetni kell, a többiről nem is beszélve…). Fenntarthatónak pedig semmiképp sem nevezhető ez a fajta foglalkoztatási forma – elég, ha csak a demográfiai korfára pillantunk, és hamar kiderül, a munkára fogható fiatalok száma időarányosan csökken, hisz egyre kevesebb gyerek születik Magyarországon. De ez már igazán messzire vezet…
Távlati problémák
Szorosan nem tartozik ide, de érdekes, hogy a diákok jelenlegi túlkeresletére egyértelműen rímelő kutatási eredményeket mutatott be a Profession.hu. 2015. év végi felmérésükből az derült ki, hogy a magyar gimnáziumi diákok nettó 400 ezer forint feletti fizetést képzelnek el maguknak az életkezdéshez. Ez 20 százalékkal magasabb bér, mint amit a szakközépiskolások álmodtak meg maguknak – viszont jól mutatja azt is, mennyire nincsenek tisztában a pályakezdő fiatalok azzal, hogy hogyan, miből, mennyiből élnek ma a magyarok. Hozzá kell tenni – pénzügyi oktatást jóformán egyetlen iskolatípusban sem kapnak a tanulók, így valóban nem csoda, hogy nincsenek valós fogalmaik ezekről a kérdésekről. Bár talán annyiban igen, hogy a megkérdezettek 80 százaléka valamilyen vezető pozícióban tudná a leginkább elképzelni saját magát. Érdekes különbség, hogy míg a vidéki diákoknak csupán 5 százaléka érezte úgy, hogy egyáltalán nem tájékozott pénzügyekben, a fővárosban ez az arány sokkal magasabb, 14 százalék volt.
Így nem nehéz lenyomni
Ami viszont nagyon is aktuális, és egyre nagyobb probléma: a minimálbér, ami még az idei év elején végzett 5,5 százalékos korrekció után is rendkívül alacsony (bruttó 111 ezer forint). A régióban a 2008-as válság óta hazánkban nőtt a legkisebb méretékben a reálértéken számolt nettó minimálbér. Akik ma ebből élnek, csupán 7 százalékkal keresnek többet, mint 2008-ban, ha az infláció hatását is figyelembe vesszük. Az előrejelzések pedig még ennél is lesújtóbbak: ha csak az elmúlt évek bruttó növekedési átlagát nézzük, akkor nagyjából öt év múlva a román nettó minimálbér meg fogja előzni a magyarországit.
Ebből a szemszögből már talán nem is csoda (csak rendkívül szomorú), hogy a diákmunkások, a maguk felpumpált órabérével többet tudnak keresni akár 15-20 százalékkal is azoknál, akik minimálbérért dolgoznak.
A KSH viszont épp ma közölte legfrissebb adatait, melyek szerint a bruttó átlagkereset idén májusban 262.100 forint, a nettó pedig 174.300 forint volt. És csak a viszonyítás kedvéért: január-május időszakban a bruttó átlagkeresetek 6,1 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Ha a 2000-2007 közötti reálbér-növekedést összehasonlítjuk a 2008-2015 közöttivel, akkor azt látjuk, hogy Magyarországon 20 százalékkal magasabbak lennének a bérek, ha folytatódott volna a 2000 és 2007 közötti növekedés.
Mielőtt pezsgőt bontanánk a győzelmi jelentés hallatán, azt mindenképp érdemes megjegyezni: a különböző szektorok bérei nagyon különbözően alakulnak. Míg a pénzügyesek bruttó közel 530 ezer forintot is megkereshetnek, addig egy egészségügyi, vagy szociális szférában dolgozó ember bruttó 149.600 forintot vihet haza. Ami nettó valahol 100 ezer forint körül alakul.
Vagyis a helyzet továbbra is azokban az ágazatokban siralmas, ahol nagyon nagy szükség lenne arra, hogy normális bérekkel és átlátható életpálya-modellel biztosítsák azt, hogy csökkenjen a pályaelhagyók és a kivándorlók száma.
Valamiért a mai napot tematizálták a különböző, bérekről szóló hírek és nyilatkozatok. Megszólalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki Tusnádfürdőn tartott előadást, majd egy interjúban közölte: nagyon jelentős béremelkedésre számít a következő másfél évben. Varga szerint az alacsonyabb munkanélküliség és a munkaerőhiány miatt a munkáltatók kénytelenek lesznek bért emelni, csak így tudják majd megtartani a képzett munkaerőt.
Ugyanis az egészségügyben, illetve a szociális szférában dolgozók körében is kiemelkedően magas az elvándorlók száma. A szociális szférában 10 százalékos a munkaerőhiány, míg az orvosok a hiányszakmák listáján a 7. helyen állnak (elsők a szakmunkások), az MTA kutatása szerint ráadásul többen hagyják el a pályát, és választanak más munkát maguknak, mint amennyien külföldre vándorolnak. És akkor az ápolókról még nem is beszéltünk, az ő számuk is rohamosan csökken, miközben bérük alig valamivel több a minimálbérnél. Ilyen körülmények között pedig nem csoda, hogy mind a szociális ágazatból, mind az egészségügyből pánikszerűen távoznak a munkavállalók, egy súlyos katasztrófa felé tolva az országot.
Vagy majd ezeket az ágazatokat is diákmunkásokkal töltjük meg?
