Múlt héten közöltük Tamás Gáspár Miklós írását arról, hogy a baloldalinak tartott magyar sajtóorgánumok konzervatív egyházi csoportok tulajdonába kerülnek, majd Pajor Tamás kereste meg a szerkesztőségünket egy „nyílt válaszlevéllel”. Ezt a szöveget a szerkesztőség nem kívánta közölni, így végül a 168 Óra honlapján jelent meg. Az alábbiakban TGM reakciója olvasható Pajor Tamás írására.
(Pajor Tamás, a Hit Gyülekezetének vezető személyisége nyílt levelet intézett hozzám a 168 Óra honlapján: http://www.168ora.hu/velemeny/pajor-tamas-nyilt-levele-tamas-gaspar-miklosnak-146400.html, anélkül, hogy közölte volna, miért írja, amit ír. Ugyanis válaszol arra a meg sem említett írásomra – http://kettosmerce.blog.hu/2016/06/08/tgm_mediahelyzetunk – , amelyben szóvá tettem, hogy egy konzervatív egyházi szervezet, a Köves Slomó rabbi vezette EMIH vásárol föl balközép médiákat, míg az ellenzéki irányzatoknak is hangot adó ATV-nek szintén konzervatív egyház, a Hit Gyülekezete a tulajdonosa. Mellesleg, némelyek szerint közvetve a Népszabadságnak is konzervatív tulajdonosa lehet, a kormányzati médiák által most hevesen támadott Spéder Zoltán. Az izraeli kormány politikájára vonatkozó megjegyzésem mellékes volt: kifogásolt cikkem témáját – s magát a cikket se, az utalások ellenére – Pajor Tamás sajnos szóba se hozza.)
Kedves Tamás,
nem egészen világos, hogy miért kellene nekem azért, mert édesanyám zsidó volt, különösebben engedékenynek lennem a szélsőjobboldali izraeli kormány politikájával szemben. Magyar vagyok, és a magyarországi szélsőjobboldali kormány politikáját sincs szerencsém helyeselhetni. Az izraeli baloldal sokkal súlyosabb dolgokat mond az ottani kormányról és ideológiáiról, mint én. A jobboldal technikája világszerte azonos: Budapesten „magyarellenesnek” nevezik a kormányzat (vagy a rezsim, vagy a jobboldali „nemzeti” ideológia) bírálóit, ellenfeleit, Jeruzsálemben pedig zsidóellenesnek vagy Izrael-ellenesnek. Ezt visszautasítom.
Az se világos, hogy miért kellene az ilyen bírálatoktól megtartóztatnom magam amiatt, hogy Izraelnek hatalmas és veszélyes ellenségei vannak – ami természetesen igaz. Az izraeli kormány és szövetségesei bírálatának elemeit hozzáértőktől merítem: a lesújtó tények tekintetében nincs vita. Az izraeli nacionalizmus önvédelmi jellegéről ennyit mondhatok: évtizedekig éltem magyarként a magyarellenes román rezsim fönnhatósága alatt Erdélyben, s ettől még nem kedveltem meg a románellenes magyar sovinizmust (se). Nincs kettős mérce.
Fölhozod, kedves Tamás, azt az érvet, amely rendkívül elterjedt – a zsidó értelmiség nem tudni, mekkora, de jelentékeny részének jobboldali fordulata óta – , amely szerint a baloldalon látszólag megtagadott antiszemitizmus az „anticionizmus” álcájában él tovább. (Vö. nálunk: látszólag „jogvédő”, „liberális” vagy „marxista”, de VOLTAKÉPPEN „magyarellenes”, a „háttérhatalmak” – azaz persze a zsidók – ügynöke.) Ilyen esetek előfordulnak, nem tagadható; a szem előtt lévő izraeli államot olyasmikért ítélik el, amikért másokat nem. De itt az én írásomról van szó, amely szerintem nem ilyen.
Röviden: a mai cionizmus más, mint amilyen kezdetben, Moses Hess idején volt. A zsidó nép megrendítő, évezredes szenvedése és üldözöttsége és a hazatérés soha föl nem adott, teológiai-politikai álma volt a háttere annak, hogy megszülessék a terv: a régi hazában teremteni szabad közösséget és otthont Európa áldozatainak. Ennek a nemes és szép tervnek már a legelején az volt a nagy szerkezeti hibája, hogy üresnek, szabadon betelepíthetőnek vélte Palesztinát – de mivel alapvetően filozófiai utópia volt hajdan, a részletnek vélt tényekkel nem bíbelődött.
Ma már a cionizmus (ha nem is kizárólag, de mindenekelőtt) az izraeli állam nemzeti ideológiája: zsidó nacionalizmus. Fő ellenfele nem a régi zsidó (és minden más) Risorgimento ellenfele, a trón és az oltár szövetsége, hanem a fönnhatósága alatt élő palesztin-arab lakosság ellenállása – no meg az iszlám országok egy része. Izrael sorsát tragikusnak látom. Erővel – rendkívül nagy erővel – tartja fönn magát a kockázatos környezetben, és már régóta minden lépése a katonai logikának van alárendelve. Ez eltorzította politikai rendszerét, amelyben mindennaposak az arab kisebbség, a palesztinok elleni diszkriminatív rendszabályok – velük kapcsolatban a hozzáférhető, hatalmas szakirodalomhoz terelném az olvasót. (Régi igazság, hogy az elnyomó maga se lehet szabad.) Az évezredekig kínzott és gyilkolt zsidó nép iránti szeretet és együttérzés – amely minden morálisan gondolkodó ember sajátja Európában és másutt – se födheti el mindazt, amit helytelenítünk a szélsőjobboldali izraeli kormány politikájában és világnézetében. Ugyanazt, amit az indiai vagy a török kormány politikájában is irtózatosnak tartunk. S amin megdöbbenünk, amikor látjuk az európai közönyt a Földközi-tengerbe fulladt és fulladó és fulladni fogó menekültek sorsán. S amikor látjuk a határainkon fölhúzott – népszerű! – szögesdrót kerítést, Európa gyalázatát. (Minderről már írtam régebben, többek között itt: http://hvg.hu/velemeny.publicisztika/20140812_TGM_Izrael_es_mi.)
Groteszk dolog (és sokadszorra ismétlődik), hogy bennünket mernek vádolni zsidóellenességgel, nyíltabban vagy burkoltabban, bennünket, akik a legélesebben és a legmegvetőbben szóltunk az antiszemitizmus ellen, Ady Endre szellemében – a sajnos még mindig időszerű munkáját folytatva. Minden etnikai diszkriminációt, minden sovén militarizmust, minden nemzetiségi és felekezeti uszítást elutasítunk. Érted, kedves Tamás? Mindegyiket.
Sok izraelihez fűz politikai rokonszenv: ők most kisebbségben vannak, reménytelenül távol tőle, hogy hazájuk államügyeire befolyással lehessenek. A legtöbb országban ez a helyzet azokkal, akiket kedvelek, beleértve Magyarországot. Gondolhatod, nem tetszenek nekem a teokratikus-tradicionális (muszlim vagy egyéb) zsarnokságok; de nem az ő kiváltságuk az elnyomás és az agresszió. Liberális nyugati nagyhatalmak hajtották végre a gyarmatosítás rémtetteit, amelyek vetekednek régimódi tiranniák és modern diktatúrák népirtásaival és tömegmészárlásaival. Azt, aki mindenféle elnyomást utál és elítél, bárhonnan jöjjön, utópistának szokták tartani a Gonoszba belenyugvó realisták és pragmatikusok.
Pedig az utópia is valóság: itt van a fejünkben és a szívünkben. Béke veled.