Minden cikk-cakk és pálfordulás ellenére létezik a Fidesz elmúlt hat éves kormányzásában egy olyan állandó, amelyből soha, egy percig sem tért ki: a dolgozók és a szegények szívatása. Az alapelv mindig ugyanaz: a magyar polgárok közösségének (azaz a magyar államnak) nem feladata, hogy feltételeket teremtsen a fizetésből élők, a szegénység szélén táncolók, illetve a rászorulók boldogulásához. Épp ellenkezőleg, a Fidesz felfogása szerint az államnak a jog erejével kell fellépnie, hogy a rossz gazdasági környezet és egyenlőtlen társadalmi viszonyok által nehéz helyzetbe hozott emberek nyakába varrja sikertelenségük felelősségét, az állami erőforrásokat pedig adókedvezmények, stratégiai partneri szerződések vagy épp törvénybe foglalt korrupció által a már amúgy is tehetősek felé irányítsa. Most egy újabb állomásához érkezett ez a folyamat.
A napokban röppent fel a hír, hogy a Fidesz a Polgári Törvénykönyv módosítása révén kiszélesítené a „szülőtartás” intézményét, az Alaptörvényben is szereplő gondoskodás kötelességét, vagyis törvénybe foglalná, hogy mindenkinek kötelessége anyagilag eltartani rászoruló szüleit: ha a megélhetéshez nem elegendő a nyugdíja, akkor pótolja ki, ha állami vagy magánellátásban részesül az idős szülő, akkor a gyerek fizesse ki az ellátás költségeit.
Ritka az a gyerek, aki ne segítene idős vagy beteg édesanyján, ha megteheti, ahogyan az az édesanya is nagyon ritka, aki ne tenne meg lehetőségeihez mérten mindent gyerekéért. Szóval nincs is gond azzal, ha elvárjuk a kölcsönös gondoskodást. Csakhogy itt egyáltalán nem erről van szó. Hanem arról, hogy a családokban tapasztalható elemi szolidaritás mögé bújva a kormány egy újabb szeletet próbál lecsippenteni abból a rendszerből, amely a rászoruló milliók számára próbál emberséges körülményeket teremteni, és egyúttal megpróbálja a boldogulás terhét az egyének nyakába varrni.
Ezzel a módosítással ugyanis azt mondja a Fidesz, hogy bocsika, kedves polgár, fizesd te ezentúl az idősgondozás terheit, gondoskodj ezentúl te a betegekről és rokkantakról, ha van miből, jó – ha nincs, akkor szar ügy, a magyar államnak semmi felelőssége nincs ezügyben. Vagyis a magyar államnak nem feladata olyan szociális ellátórendszert fenntartani, amely az idős és beteg embereket gondozza, oldd meg, ahogy tudod! Ha a logikus szélsőségéig visszük a gondolatot, akkor a magyar államnak nyugdíjt sem kötelessége folyósítani, tartsd el te szépen idős szüleid. Ha meg nem sikerül, mert például te is alig vagy képes túlélni, csak kétnaponta eszel, hogy a gyerekednek jusson ennivaló, akkor majd jól kipereljük belőled az egészet, a törvénybe foglalt kötelezettség ugyanis ezzel jár (még ha mentesülsz is a kötelesség alól, saját anyagi nehézségeidre hivatkozva, a pereskedést nem úszhatod meg.)
És mielőtt valaki azt mondaná, hogy a Fidesz-gyűlölettől elborult összeesküvés-elméleteket fabrikálnánk, álljon itt pár kiegészítő információ. A „szülőtartást” illető módosítással szinte egyidőben jött ki a hír, hogy a 2017-es költségvetés tervezetében 17 milliárddal kevesebbet fordítanának a szolgálati nyugdíjakra és más korhatár alatti ellátásokra, 3,5 milliárddal csökkentik az özvegyi nyugellátások keretét, 2,5 milliárddal pedig a rokkantsági és rehabilitációs ellátásokra fordított költségvetési ráfordítást. Vagyis pont olyan intézményektől vonnak el forrásokat, amelyek az idős és beteg emberek jólétének részleges biztosítását szolgálták – a már korábban megszüntetett lakhatási támogatás mellett például.
Még egyszer: nem azzal van a baj, ha működnek az alapvető családon belüli szolidaritási mechanizmusok. Csak ezt nem azzal érjük el, hogy dzsungelbeli viszonyok közé kényszerítjük az embereket (netán még családtagokat is egymás ellen fordítunk pereskedés útján – gyerekek bizonygatják majd bíróságon szüleik érdemtelenségét, szülők perlik gyerekeiktől a „jussukat”), hanem úgy, hogy az állam megteremti a családon belüli szolidaritás feltételét: a társadalmon belüli szolidaritást.
Egy társadalmon belül a különböző alrendszerek nem szétválaszthatók. A „szülőtartás”, a gyerektartás vagy a család nem választható el a munkaerő-piac helyzetétől, az oktatási rendszer helyzetétől, az egészségügytől, a lakhatási helyzettől vagy épp a szociális gondozástól. Egy közmunkás vagy egy épp csak minimálbér fölött kereső munkástól nehéz elvárni, hogy eltartsa idős szüleit, ahogy egy szegregált oktatási rendszer hátrányosabb feléből kikerült, munkanélküliségre kárhoztatott embertől szintúgy. Nem azért, mert nem akarná, hanem mert képtelen rá, hiszen nem létezik az a társadalmi közeg, nem létezik az a szolidáris állam, amely biztosítaná az ehhez szükséges forrásokat.
Ugyanaz a képlet, mint a gyerekvállalás esetében. Hiába puffogtatja a kormány a gyerekvállalás fontosságáról szóló szlogeneket, ha közben ma Magyarországon elképesztően nehéz egy gyereket felnevelni: a családtámogatási rendszer katasztrofális, az ingyenes óvodára fizetni kell, a bölcsődei hálózat igen hiányos, a családi pótlékot megvágták már, a 2017-es költségvetésben tovább kurtítanák, és így tovább.
Nagyon sok ember vállalna gyereket, és nagyon sokan segítenének az idősek és betegek ellátásában, ha ennek léteznének a feltételei. A jelenlegi kormány azonban semmit nem tesz azért, hogy ezeket a feltételeket megteremtse. Az egyénekre hárít minden felelősséget. Közöttük is extra terhet kapnak a nők, hiszen a családon belüli láthatatlan munka zömét, a szolidaritási munka túlnyomó részét, legyen az gyereknevelés vagy idősellátás, a nők végzik el.
Ha behunyjuk a szemünket, hogy elképzeljük, milyen világ is az, amelyben beteljesül a Fidesz szociálpolitikája, akkor kétszáz évvel ezelőtti képeket látunk: nyomorgó időseket, éhező gyerekeket, és a köztük lévő generáció ember feletti küzdelmeit, munkaidőn túli másodállást, őrült robotot. Nyilván a gazdagokra mindez nem érvényes, hiszen nekik kedvez a családi adókedvezmény, a rezsicsökkentés révén is nagyobbat spórolnak, ők megfizethetik a magán-egészségügyet és a magánoktatást, és saját időseikről is képesek gondolkodni. Csakhogy ma Magyarország 90 százalékára mindez nem igaz.
Ahelyett, hogy perverz módon a szegényektől a gazdagok felé osztaná újra az erőforrásokat, ahelyett, hogy milliós szőnyegeket vásárolna az MNB alapítványainak, és legalizált korrupcióval folyatná ki a közpénzek milliárdjait csókosoknak, egy becsületes kormány a társadalom többségének boldogulásán segítene. Versenyképes oktatás és fizetés mellett, színvonalas és emberséges szociális ellátás mellett az egyének és családok számára is könnyebb lenne az élet. Pénz lenne rá, csak a politikai akarat hiányzik. De az kikényszeríthető.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 232 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
