A Tanítanék mozgalom egyórás munkabeszüntetésre szólított fel az oktatás rendszerszintű átalakítása és Civil Közoktatási Platform 12 azonnali követelésének a teljesítése érdekében. A mozgalom nyilvánvalóan méltó mindazok támogatására, akik az alkotmányosság, a jogállam, a demokrácia és a társadalmi igazságosság eszméi oldalán állnak, a jelenlegi kormányzat mindezeket két lábbal, vadászbakanccsal tipró intézkedéseivel szemben. A láncfűrész, a rezsim legkedveltebb várospolitikai eszköze egyúttal megfelelő szimbóluma a kormányzat viszonyának mindahhoz, ami az 1990 és 2010 tíz között fennálló rendszerben értékes volt – ideértve az iskolai esélyegyenlőség biztosítására és az etnikai szegregáció csökkentésére irányuló törekvéseket is.
Fotó: Kovács Tamás, MTI
A Civil Közoktatási Platform és a Tanítanék mozgalom felhívása a polgári engedetlenségre azért is különösen szép, mert a 12 pont (amelynek a nyomatékosítására szolgál), nem korlátozódik az oktatási rendszer pedagógusok és középosztályi csoportok érdekeit sértő problémáira, hanem teljes egyértelműséggel követeli a roma tanulók növekvő szegregációjának visszaszorítását, a középfokú végzettséghez való hozzáférés szélesítését, továbbá kiáll a sajátos nevelési igényű, illetve tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók integrált oktatása mellett.
Mivel a munkabeszüntetésre nem annak a sztrájktörvénynek a betűje szerint kerül majd sor, amely nem a sztrájkjog biztosítására, hanem annak ellehetetlenítésére szolgál, érdekes vita bontakozott ki a napokban arról, hogy a pedagógusok március 30-i akciója sztrájk, vagy polgári engedetlenség-e. Ezek azonban nem egymást kizáró fogalmak. A sztrájkjog jelentős részben éppen azáltal intézményesült, hogy a dolgozók a jogszabályi felhatalmazás ellenére is éltek a sztrájk eszközével. Mi sem mutatja jobban a polgári engedetlenség, a közvetlen cselekvés és a politikai intézményrendszeren (illetve törvényen) kívüli érdekérvényesítés munkásmozgalmi gyökereit, mint hogy a polgári engedetlenség egyik klasszikus és leggyakrabban alkalmazott eszközét ülősztrájknak hívják.
A polgári engedetlenség bizonyos szempontból egy speciális alesete az együtt-nemműködésnek, illetve az erőszakmentes ellenállásnak.
Az együttműködés felmondása az egyik utolsó eszköze az igazságtalanság elszenvedőinek, és számos formát ölthet. Jelentheti az adófizetés megtagadását, mint a polgári engedetlenség modern eszméjét megalkotó Henry David Thoreau esetében. Jelentheti a kormányzattal való együttműködés és a hivatalviselés elutasítását, mint a deáki passzív ellenállás esetében. Jelentheti a lakbér-fizetés megtagadását, mint ahogyan az a századelő magyarországi lakbérmozgalmában történt. Ami az adóalany szempontjából az adófizetés megtagadása, a közhivatalnok szempontjából a hivatalviselés elutasítása, a bérlő szempontjából pedig a lakbér-megfizetés megtagadása, az a fogyasztó szempontjából az áruk bojkottját, a munkások szempontjából a munkavégzés szüneteltetését (vagyis a sztrájkot), az állampolgár szempontjából pedig a törvényeknek való engedelmesség felfüggesztését jelenti.
Ahogyan M. K. Gandhi írta, „a polgári engedetlenség az együtt-nemműködés szükséges velejárója. Azzal támogatunk leghatásosabban egy kormányzatot, ha engedelmeskedünk az intézkedéseinek és rendeleteinek. Egy gonosz kormányzat soha nem érdemel efféle engedelmességet. Az engedelmességgel részesei válunk a gonoszságnak. Egy jó ember tehát teljes szívéből ellenáll egy gonosz rendszernek vagy kormányzatnak. Egy gonosz állam törvényeivel szembeni engedetlenség ily módon kötelesség.”
A pedagógusok munkabeszüntetése egyszerre polgári engedetlenség és sztrájk („vadmacska sztrájk”, ahogyan azt az Egyesült Államokban hívják), függetlenül attól, hogy erről mit gondol némely szakszervezeti vezető, vagy mit mond a sztrájktörvény betűje (ahogyan a tarnaleleszi közmunkások 2009-es munkabeszüntetése is sztrájk volt, függetlenül attól, hogy erről mit nyilatkozott akkor Szűcs Erika miniszteri megbízott). Tekintettel a sztrájkjog siralmas magyarországi állapotára (különösen a közszolgáltatások esetében) a sztrájktörvény betűjének a be nem tartása a polgári engedetlenség kiemelkedően igazolható esete ma Magyarországon.
A polgári engedetlenség mindig kockázattal jár, mint ahogyan az együtt-nemműködés általában: Thoreaut bebörtönözték az adófizetés megtagadása miatt, a lakbérsztrájk résztvevői lakhatásuk elvesztését, a sztrájkolók pedig jövedelmüket és állásukat kockázatják (ennek a kockázatnak a kezelésére szolgálna a sztrájkalap, amiről sajnos igen kevés szó esik). Ma ráadásul mindezen felül a kormánypropaganda lejárató kampányával is számolniuk kell azoknak, akik hangot mernek adni a különvéleményüknek. A kollektív cselekvés klasszikus problémájáról van itt szó: a pedagógusok összességében jobban járnának, ha mindannyian beleállnának a tiltakozásokba, de az együtt-nemműködésben együtt nem működő pedagógusok is élvezhetik majd a mozgalom gyümölcseit – így az egyén szintjén adott esetben máshogy kerülhetnek mérlegre az érdeksérelmek, az igazságtalanságok felett érzett felháborodás, valamint a kockázatok.
Történetileg nagyrészt éppen ennek a kollektív cselekvési problémának az áthidalására jöttek létre a szakszervezetek. Így aztán egész más volna a helyzet, ha a pedagógus szakszervezetek tennék a dolgukat, és nem pedig – legjobb esetben is csak – lassú, vonakodó követői, következetlen, óvatos támogatói volnának a mozgalomnak. Fölháborító, ahogyan a Pedagógusok Szakszervezete először – idétlen alkotmányjogászkodás mögé bújva – a meghirdetett jelképes sztrájk ellehetetlenítésére törekedett, és azóta is csak annyi telt a vezetőitől, hogy úgymond „tudomásul vegyék” – tehát legalább nyíltan ne hátráltassák – a március 30-ára meghirdetett szelíd figyelmeztető sztrájkot. Jobban szerepelt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, noha ember legyen a talpán, akinek az óvatoskodó közleményük meghozza a kedvét a polgári engedetlenséghez.
Példamutató volt viszont az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének kiállása a március 30-i polgári engedetlenség és figyelmeztető sztrájk mellett.
Talán még – a polgári engedetlenség mellett egyébiránt mindig bátran kiálló – Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) pedagógusok számára összeállított tájékoztatója is indokolatlanul óvatos, amennyiben arra bíztatja a pedagógusokat, hogy már előre gondoskodjanak az elmaradt tanórák pótlásának a megszervezéséről. Elvárnánk-e bármilyen más figyelmeztető sztrájk esetében, hogy a sztrájkoló munkások utólag túlórában pótolják a sztrájk miatt kiesett munkát? Ha kizárólag polgári engedetlenségként tekintünk a március 30-i tiltakozásra (mint ahogyan a TASZ is teszi), úgy felmerülhet persze, hogy mivel a polgári engedetlenség nem járhat mások alapvető jogainak a korlátozásával, ily módon indokolt biztosítani, hogy az akció ne járjon a tanulók oktatáshoz való jogának a sérelmével. A tiltakozások valódi tétje azonban nem az oktatáshoz való jog 45 percnyni sérelme (ráadásul milyen szép „állampolgári ismeretek óra” is lesz ez!), hanem az, hogy sikerül-e elérni annak az oktatási rendszernek a megváltoztatását, amely rendszerszerűen és hosszú évekre korlátozza az oktatáshoz való jog érvényesülését.
De a fenti felvetések mind másodlagosak.
Kedves pedagógusok, nem vagytok egyedül. Ha némely szakszervezeti vezető nem is, vagy nem a tőlük elvárható bátorsággal – de milliók vannak veletek. A mozgalom elindulása óta Magyarország jobb, szerethetőbb hely, utcái szebbek, levegője tisztább lett.
Mi, akik nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár munkabeszüntetéssel, akár valamilyen intézményi támogatással járuljunk hozzá a március 30-i akció sikeréhez, csak abban bízhatunk, hogy bíztok majd egymásban: abban, hogy elegen csatlakoztok a mozgalomhoz, és így a kormányzat nem engedheti majd meg magának, hogy retorziókat alkalmazzon veletek szemben; hogy bíztok benne, hogy ha mégis erre vetemednek, akkor a munka- és sorstársaitok kiállnak majd mellettetek; és hogy bíztok bennünk is: abban, hogy ha baj lesz, nem maradtok egyedül.
A Kétfarkú Kutya Párt pénzgyűjtő kampányának a váratlan sikere (amikor is a magyar társadalom néhány nap alatt több tízmillió forintot adott össze a kormány idegengyűlő propagandájának az ellensúlyozására), vagy egy józsefvárosi kilakoltatás ellen szervezett polgári engedetlenségre adott válaszok néhány hónapja (amikor is támogatók az élőlánc résztvevőire kirótt szabálysértési bírság többszörösét gyűjtötték össze szolidaritásként), a miniszterelnök vagyonosodásának firtatása miatt megtámadott Juhász Péternek eljuttatott adományok, vagy ahogyan egy tüntetés költségeinél nem egyszer jóval többet adnak össze a tüntetők, mind azt mutatják, hogy sokan vagyunk, akik nem csupán tisztelettel, hanem ha kell – és van rá lehetőségünk – a pénzünkkel is szívesen adózunk azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy kiálljanak magukért, egymásért és mindannyiunkért.
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 212 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!