Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Legyünk szolidárisak a tanárokkal – változtassuk kockássá Magyarországot március 30-án!

Ez a cikk több mint 8 éves.

Nem a Tanítanék petíciója óta tudja az ország, hogy gond van a közoktatásban. Aki tanár, tudja, akinek gyereke van tudja, aki járt iskolába, tudja. Az én életemben ez a probléma egy éve erősödött fel, amikor Gitta lányomat vártuk, már akkor arról beszélgettünk a barátnőmmel, a még meg nem született gyerek fölött, hogy mi lesz majd, ha iskolába kerül, hogy kap megfelelő oktatást? Ha a közoktatásba visszük, az borzasztó lesz, ha alapítványi iskolába, az sok pénzbe kerül, és elszeparálódik a gyerek. Azt is tudjuk, hogy nem a Fidesz alatt lett szar a közoktatás. Csupán még szarabb lett, és most ott állunk, egy ország számára világos, ez így nem mehet tovább.

kocka.jpg

Azt látjuk, hogy a kormány csak tessék-lássék foglalkozik a témával, és inkább saját hatalmi érdekeit biztosítja be, mint hogy valóban széles konszenzusnak megfelelő új közoktatás alapjait rakná le.

Napról-napra követem, néha még írok is a Tanítanék mozgalomról. Bevallom, nem csupán az alapvető hazafiasság, az ország jobbításának szándéka hajt, amikor írok róla, hanem az önérdek is, hiszen apuka vagyok, hiszen mi a Mércében azért dolgozunk, mert jobb írányba szeretnénk változtatni az ország sorsát.

Március 30-ra, jövő hét szerdára polgári engedetlenséget hirdettek meg a tanárok, első körben egy órát nem tanítanak, hogy ezzel vegyék rá a kormányt, cselekedjen végre.

Csodálatos dolog ez kemény kiállás, és csak tisztelni lehet a bátrakat, akik akár munkahelyi retorziót is vállalnak a hivatásukért, hogy jobb körülmények között, eredményesebben taníthassanak, hogy a gyerekeink jobb oktatás kapjanak.

Nem szeretném cserben hagyni őket. Bár nem állhatok közéjük, mert nem vagyok tanár, de apa vagyok, és így érintett. Az egyetlen dolog, amit tudok tenni, hogy támogatom őket, és titeket is a támogatásukra hívok fel. Erre van eszközöm, ezt tudom tenni, és ezt meg kell tennem, magamért, Gittáért, és az ország sok kicsi Gittájáért.

Olvastam a Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezetének felhívását, amiben arra kérik a munkavállalókat, hogy kockás ingben menjenek dolgozni 30-án, így szolidarítva a munkavállalókkal. Én pedig azt gondoltam, bővítsük ki az ötletet.

Borítsuk kockás ingbe Magyarországot március 30-án, és mutassuk ki a szolidaritásunkat a pedagógusokkal! Mutassuk meg, hogy ez nem pár ezer, pár tízezer tanár ügye, hanem az egész országé.Tudom, hogy nem mindenkinek tetszik a kockás dolog, de ez az, amit mindenki ehhez a tiltakozási hullámhoz köt, ez az, amit ha meglátunk az utcán, azonosítani tudunk.  

Vegyünk fel március 30-án valamilyen kockás ruhát, kockás sálat, kockás inget, kockás csokornyakkendőt, kockás kabátot, mindenkinek amije van. Csináljunk kockás karszalagot!

Rakjunk ki az ablakra kockás lepedőt, abroszt, inget erre a napra, hogy mindenki lássa, jobb oktatást akarunk magunknak és a gyerekeinknek!

És lehet kreatívnak lenni: ki lehet a zászlótartó rúdra rakni a kockás inget. Vagy a gyereknek kockásfülű nyúllal mennie a suliba, otthagyni a kockás füzetet a buszon, kirakni a kockás inget a kávézónk bejáratára, felhúzni a közlekedési táblára (persze úgy, hogy látható maradjon az eredeti jelzés, ne zavarjuk a forgalmat), rajzoljunk krétával kockákat az útra.

A lényeg az, hogy minél több helyen, minél jobban láthatóvá tegyük, amit a közvélemény-kutatásokból tudunk: Magyarország jobb oktatási rendszert akar. Ez előtt a kormánynak meg kell hajolnia.

Támogassuk meg azokat a tanárokat, akik bátran, munkahelyi figyelmeztetést vagy még rosszabbat kockáztatva kiállnak a jobb közoktatásért. Tegyük meg ezt azért is, mert ahogy láthatjuk, a hatalom már elkezdte a megfélemlítést.

Én mint állampolgár a tanárokat arra kérem, mérlegelve a következményeket de csatlakoznak a tanítanék mozgalom felhívásához a polgári engedetlenségre. Ez az ügy most róluk szól, és hiába támogatjuk őket, ők tudnak 30-án igazán kiállni a közös jövőnkért. A Tanítanék mozgalom tiltakozásának facebook eventje:https://www.facebook.com/events/1574608016189623/?ref=98&action_history=null

Ha pedig tehetjük, keressük meg reggel 8 és 9 között a hozzánk legközelebb eső, tiltakozásban résztvevő iskolát, és menjünk oda az iskola előtt demonstráló tanárokhoz, köszönjük meg nekik, amit tesznek, biztassuk őket, vigyünk egy teát vagy kávét, és beszélgessünk velük.

A lényeg, hogy mutassuk meg egész nap , hogy szolidárisak vagyunk a tanárokkal. Mutassuk meg a munkahelyünkön, otthon, a szórakozóhelyeken. Ha sokan leszünk, akkor biztosan célt fog majd érni a Tanítanék mozgalom.

Hogy pedig igazán látható legyen, csináljunk fotót arról, ahogyan szolidarítunk, és tegyük közzé  a közösségi médiában (facebookra, instagram, tumblr-re, twitterre) a #jobboktatásért hashtaggel, hogy a kormány is lássa, mennyien állunk a tanárok mögött.

A Kettős Mérce létrehozott egy facebook-eseményt, hogy ott gyűjtsük össze az ötleteket, mit lehet kockássá tenni, és hogy ott is látszódjon, milyen sokan vagyunk. Ha tehetitek, csatlakozzatok, és hívjátok meg az ismerőseiteket, hogy az esemény híre minél több emberhez eljusson. Ha pedig van ötletetek, hogyan lehet kreatív módon kockásnak lenni, írjatok az esemény oldalára, ha lehet, csináljatok képet, vagy videót hozzá, és mi a legjobbakból húsvét hétfőn csinálunk egy válogatást, hogy így biztassunk minél több embert a tanárok melletti szolidaritásra!

Itt tudjátok jelezni a csatlakozásotokat!
https://www.facebook.com/events/176161429441591/

 

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 204 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.