Ha valaki végigpörgeti az amerikai hírportálokat, percek alatt elöntik a Donald Trumpról szóló hírek, vélemények, elemzések. Szinte hihetetlen, hogy ekkora mennyiségű karakterszámot lehet egyetlen emberre fordítani, és az előválasztási folyamat, amely során a konzervatív Republikánus Párt kiválasztja elnökjelöltjét, még korántsem ért véget, úgyhogy cikkek tömkelegére lehet még számítani. A nagy mennyiség talán arról árulkodik, hogy szinte senki nem érti, hogyan vezetheti a népszerűségi listákat egy olyan ember, aki nyíltan kérkedik saját vagyonával, a tévévitákon saját farokméretét emlegeti, kitiltana minden muszlimot az országból, deportálná az általa bűnözőknek és erőszakolóknak titulált mexikóiakat, fogyatékos emberekkel és nőkkel gúnyolódik, és azzal dicsekedik, hogy nyílt utcán lelőhetne valakit, az emberek úgyis rá szavaznának.
(Fotó: Randall Hill / Reuters)
Sorra nyeri meg az előválasztási fordulókat, és biztos léptekkel halad a jelöltség felé, ám a pártapparátus, a republikánus erősemberek, választott tisztségviselők és a pénzügyi holdudvar emberei ki nem állhatják őt, és egyre többször merül fel, hogy a júliusi jelölőkongresszuson a párt valahogyan megpuccsolná őt, még akkor is, ha tovább folytatja győzelmi szériáját, és ő szerzi meg a legtöbb kongresszusi küldöttet.
Bajban a pártelit
A republikánus apparátus a kezdetektől nem rejtette véka alá ellenszenvét Trumppal szemben, de hosszú ideig kivárt, remélve, hogy egy versenyben lévő másik jelöltnek sikerül valós kihívóvá növekedni. Ám az üdvöskék sorra estek ki, óriásit bukott a tavaly még abszolút esélyesnek elkönyvelt Bush-fiú, az afganisztáni és iraki háborúkat elkezdő George W. öccse, Jeb is.
Múlt héten azonban már kénytelen volt támadásba lendülni a pártelit, és egyetlen nap alatt két korábbi elnökjelölt, a 2012-ben induló Mitt Romney és a 2008-ban induló John MacCain is lendületes beszédben ítélte el a „csaló” Trumpot, kijelentve, hogy kormányzása tönkretenné Amerika gazdaságát és biztonságát egyaránt.
A pártapparátus legnagyobb bánata, hogy az erőfeszítések ellenére a versenyben maradt két elfogadható versenyző, Marco Rubio floridai szenátor, illetve John Kasich ohiói kormányzó is utcahosszal marad el Trump mögött. Az egyetlen ember, aki képes volt eddig az ingatlanvagyont öröklő és befektetéseiből éldegélő mágnás nyomában maradni, az a Ted Cruz, akit a pártelit ugyanannyira gyűlöl, mint Trumpot, és nézetei ugyanannyira kívül esnek a társadalom fősodrától, mint Trumpé. Ám az eddigi előválasztások során a texasi szenátornak sikerült már 359 küldöttet összegyűjtenie, ami csak százzal marad el Trump küldötteinek számától, és úgy tűnik, a pártelit múlt heti offenzívája is inkább neki, mintsem Rubióéknak kedvezett.
Másfél hónappal ezelőtt még az egyik befolyásos szenátor, Lindsey Graham úgy nyilatkozott, mindegy, hogy Trump vagy Cruz kapja meg a jelöltséget, mindkettő egyformán szörnyű kimenetellel jár majd, mondván „nem igazán számít, hogy az embert lelövik vagy megmérgezik.” Ugyanez a szenátor korábban azzal is viccelődött, hogy ha valaki meggyilkolná Cruzt, és a perét a szenátusban tartanák, bizonyára nem ítélnék el a tettest. És bár republikánus kollégái valóban testületileg kapnak herótot Cruztól, egyre több jelét adják annak, mégis inkább elfogadnák őt, mint Trumpot.
Megpuccsolni „A Donaldot”
Túl sok választásuk nincs is, hiszen a szenátornak van egyedül esélye megelőzni Trumpot, és ha mégsem sikerül, nélküle a jelölőkongresszuson sem lenne semmilyen esélye egy Trump-ellenes puccsnak. Az ilyen típusú puccsról sokat hallani, de annál ritkábban történt meg a valóságban. Az kellene hozzá, hogy Trump valóban megszerezze a legtöbb küldöttet, de nem elegendőt az 51 százalékhoz. Az előválasztások során, az elért eredmények függvényében minden jelölt adott számú küldöttet kap, akiknek kötött mandátumuk van, tehát arra kell szavazniuk, akire az adott előválasztási fordulóban kiosztják őket. Ám ha a jelölőkongresszuson, ahol az összes küldött összegyűlik, hogy formálisan is pajzsra emelje a párt elnökjelöltjét, egyetlen indulónak sem sikerül az első fordulóban 51 százaléknyi küldöttet felsorakoztatnia, onnantól elveszik a kötött mandátum, és minden küldött annak adja a voksát, akinek akarja.
És ha ez bekövetkezne, akkor elszabadulna a káosz. Akár új politikus is színre léphet, olyan, aki nem is vett részt az előválasztásokban, vagy pedig a többi versenyben maradt jelölt foghat össze Trump ellen. Egy ilyen trükk azonban szörnyen veszélyes, hiszen szembe mehet a választók egy jelentős részének akaratával, akik Trumpot követve akár ketté is szakíthatják a pártot.
Az egyetlen kivitelezhetőnek tűnő ötlet, ha Cruz és Rubio/Kasich összefog és kijelenti, kettejüknek több küldöttük és szavazójuk van, mint Trumpnak, így együtt, elnök-alelnök párosban indulva megszerzik a jelöltséget. Ebben az esetben tán nem szakadna a párt, de még így is van esély arra, hogy Trump függetlenként elindul, és tönkreveri a republikánusok demokratákkal szembeni győzelmi esélyeit.
Nem mintha ezek az esélyek túl rózsásak lennének Trumptól függetlenül. Cruz, aki bizonyára egy ilyen alkuhelyzetben magának követelné az elnökjelöltséget, minden kérdésben mást gondol, mint az amerikai szavazók többsége. Vehemensen ellenzi a melegházasságot, az abortuszhoz való jogot, a mindenki számára elérhető egészségbiztosítást, a fegyverviselés korlátozását, a bevándorlásügyi reformot, és mindennek a tetejébe egy megszállott vallási fanatikus is.
Edd meg, amit főztél!
Hogyan lehetséges, hogy az amerikai jobboldal pártjának két legtámogatottabb jelöltje két ilyen teljesen elszállt figura?
A republikánusok maguk tehetnek saját nyomorukról. Hiba lenne azt hinni, hogy Trump vagy Cruz csak úgy a semmiből jöttek. Nézeteiket lehet, hogy szélsőségesnek cimkézi a média, de amiket állítanak szerves része az elmúlt évek republikánus retorikájának. A muszlimellenes riogatás, Obama elnök muszlimként való „megbélyegzése”, a háborús propaganda, az afroamerikaiak hibáztatása, alapvető politikai jogaik gyakorlásának akadályozása, a homofóbia mind-mind központi helyet foglaltak el az elmúlt legalább egy évtized republikánus politikájában. Kiváló példa erre John Kasich, a mérsékeltnek elkönyvelt ohiói kormányzó, aki saját államában az ország egyik legszigorúbb abortuszellenes törvényét vezette be. John McCain sem siránkozhat, hiszen 2008-ban ő szabadította az országra a Trump 1.0-nak is nevezhető Sarah Palint, saját alelnök-jelöltjévé téve az alaszkai ex-kormányzót.
Az önmagát gerjesztő változatos gyűlöletpolitika mellett a republikánusok arra is ügyeltek, hogy megteremtsék a lehetőségét annak, hogy mindenhol minél szélsőségesebb jelöltek kerüljenek választott pozícióba. A jobboldal által dominált államokban mindenhol úgy rajzolták át a választókörzeteket, hogy minél több, kisebb méretű, homogén republikánus körzetet, és kevesebb, nagyobb méretű, demokratáknak esélyt adó, kisebbségek által lakott körzetet hozzanak létre. Az újrarajzolt homogén republikánus körzetekben, mivel a demokratáktól nem kellett félni, a verseny folyamatosan tolódott jobbra, mígnem ultrakonzervatív futóbolondok voltak képesek kitúrni évtizedes karrierrel rendelkező „mérsékelteket”.
A párt szavazóbázisában szitokszóvá vált mérsékeltnek lenni, és nem kellett sokáig várni arra, hogy mindez a legmagasabb szintekre, például az amerikai Képviselőházba és Szenátusba is bejusson. A 2010-es időközi választásokon elért elsöprő republikánus győzelem egyébként azt is jelentette, hogy a Képviselőházba 87 teljesen új képviselő is bekerült, túlnyomórészt olyanok, akik jobbról ütötték ki saját pártbeli vetélytársaikat. És ahogy a magát generáló szélretolódás esetében lenni szokott, a különböző ultrakonzervatívok egymás ellen is fordultak, egymást vádolták meg azzal, hogy túl mérsékeltek és szép lassan tovább tolták a republikánus párt centrumát jobbra.
Egymás felzabálásán túl pedig egyetlen dolgot csináltak ezek a konzervatív titánok: minden lépésnél megpróbálták blokkolni az Obama-kormányzatot, egyszer még azt is elérték, hogy pár hétre bezárjon a kormányzat.
Miért épp Trump?
Ebből a politikai gondolatvilágból táplálkozva nem csoda, ha a szavazók számára nem tűnik elfogadhatatlan nézetnek a muszlimok disznóvérbe mártott töltényekkel való lepuffantása vagy a bevándorlók kidobása az országból. Ez azonban nem magyarázza meg, hogy az emberek egy része miért épp erre a két szélsőségesre, és nem más, hasonló nézeteket valló emberre szavaz. Ennek okai inkább gazdaságiak. Nem arról van szó, hogy minden Trump-szavazó velejéig rasszista, idegengyűlölő és bigott lenne. Inkább arról, hogy a Trump és Cruz által képviselt irányvonal szembemegy néhány olyan ortodoxiával, amelyet a jobboldali pártelit magáénak vall.
Bár mindkét jelölt hangosan hirdeti a piac szentségét és a kormányzati szabályozások leépítését, néhány alapvető ponton szembemennek a republikánus elittel. Ha lehámozzuk a rasszista szörnyűségeket Trump beszédeiről, akkor az látszik, hogy a témák közül a legtöbb időt a nemzetközi szabad-kereskedelemnek szenteli és annak amerikai munkahelyekre gyakorolt káros hatását ostorozza. A republikánus és demokrata elitek által egyaránt csodafegyverként elkönyvelt szabad-kereskedelmi egyezmények ugyanis a hétköznapi emberek szintjén a munkahelyek elvesztésével, a bérek csökkenésével járt, hiszen a vállalatok olcsóbb munkaerőt keresve külföldre költöztek. Trump és Cruz is elutasítják az ilyen típusú egyezményeket, visszahoznák a munkahelyeket az országba, és a kormányzó eliteket ostorozzák az ügyben, szóval valamilyen formában a közép- és munkásosztály valós sérelmeinek adnak hangot.
Ugyanebben a keretben értelmezhető a bevándorlási reform elutasítása is. Washingtonban konszenzus van arról, hogy valamilyen módon törvényesíteni kell a tízmilliós nagyságrendű illegális bevándorlók helyzetét, ezt támogatja a nagyvállalati elit is, hiszen ez esetben is olcsóbb munkaerőt eredményezne a munkások közötti verseny. Pillanatig sem kérdőjelezném meg, hogy Trump és Cruz komolyan a legsötétebb idegengyűlölő nézeteket vallja, de szavazóik motivációiban már inkább szerepet játszik a munkaerő-piaci szempont is, panaszaik, úgy tűnik, ebben a rasszista politikai keretben tudnak utat találni a nyilvánosságba. (Jegyezzük meg, hogy maga Trump is alkalmazott rengeteg illegális bevándorlót egyes ingatlanfejlesztéseinél.)
Jelen pillanatban tehát tényleg úgy tűnik, a Republikánus Párt nem létezne a nagyvállalati pénzek és médiakonglomerátumok nélkül, hiszen szavazóbázisa valami egészen mást akar, mint az elitek.
Bár alulértékelni nem érdemes azt a rengeteg borzasztó maszlagot, amit a két jelölt kiköp magából, érdemes megjegyezni, hogy sikerük oka nem ezekben rejlik, hiszen ebben osztoznak a republikánus elittel, hanem abban, ami megkülönbözteti őket: a fehér közép- és munkásosztály jelentős részének, a neoliberális konszenzus veszteseinek a képviselete.
Innen nézve pedig kérdéses, hogy a pártapparátus puccsa (főleg, ha nem sikerül Cruzt maguk mellé állítaniuk), nem azt jelentené-e, hogy az egész bázis kicsúszik a párt alól. Ki szavazna egy „mérsékelt” republikánusra? A kisebbségiek nagy része, feketék, latinók, melegek, valamint a sokszínű közép- és munkásosztály szegmensei inkább a demokratákhoz húznak, a fehér középosztály és dolgozók másik része pedig Trumppal tart. Egy maroknyi bankáron, nagyvállalkozón és médiamunkáson kívül senki nem maradna. Persze ha a pártelit mégis belenyugszik Trump jelölésébe, akkor sem jár jobban – lehet, itt lenne az ideje elgondolkozni, miért nem képes a párt jóideje olyan jelölteket választani, akik eséllyel pályázhatnak az elnöki székre – de ez már egy másik történet.
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 191 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
