Túl vagyunk az első köznevelési kerekasztalon. Az emberi erőforrások minisztere által összehívott, és széleskörű egyeztetésnek csúfolt megbeszélés utáni első pillanatban akár még azt is hihetnénk, hogy van okunk örülni. Pedig inkább aggódni kellene…
Fotó:MTI
Nehéz kezdet – a kerekasztal már előre gyanús volt
Sok illúziónk nem volt, amikor Balog Zoltán miniszter köznevelési kerekasztalt hirdetett. Már a meghívottak listája láttán felszaladhatott az ember szemöldöke. A Fekete György által elnökölt MMA képviselői ültek a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének delegáltjai mellé, dísznek meghívták a két szakszervezetet is – ebből a Pedagógusok Szakszervezete előbb hajlandónak mutatkozott az egyeztetésre, majd az utolsó pillanatban visszatáncolt; a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig pont fordítva: előbb bojkottra hívott mindenkit, végül mégis tárgyaltak. Közéjük ültettek még néhány arcot (az Iparkamarától az MTA bizottságáig), akik még életükben nem láttak iskolát működés közben, de cserébe szépen fel tudják mondani a kormány által kijelölt leckét.
Ilyen felütés mellett az sem meglepő, hogy erősen kétséges, mi jutott el valójában a kerekasztal polírozott felületére a múlt hétre összerántott tanfelügyeleti fórumokon elhangzott pedagógusi panaszok közül. Azt lehet tudni, hogy több iskola sérelmezte, hogy bár részt vettek a fórumon, de ott vagy nem készült jegyzőkönyv, vagy nekik nem mutatták meg utólag sem (az ígéretek ellenére), hogy ebből mit küldenek Balogék színe elé.
Csoda, hogy ezek után mindenki elégedett arccal állt fel a tárgyalóasztaltól?
Eredményekről beszél a miniszter – de valóban vannak eredmények?
„Megadja magát a kormány a pedagógusoknak” – ilyen címmel is jelent meg cikk a tegnapi egyeztetésről. Ebben azért nem lennénk olyan biztosak, bár a résztvevők többsége jelezte: „az Emmi semmire sem mondott nemet”.
Az egyeztetésről nagyon kevés dolog szivárgott ki. Valójában csak az esemény utáni sajtótájékoztatón elhangzottakra hagyatkozhatunk. Ebből viszont kiderült: „átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) költségvetése, módosul a közbeszerzések folyamata, és várhatóan még ebben a félévben megkapják az intézményvezetők a gazdálkodásukat segítő igazgatói kártyát.” Emellett rendezik a nyugdíjas korúak foglalkoztatását, és lerövidítik a tanfelügyeleti önértékelési folyamatot.
Miért érdekes ez? Leginkább azért, mert ugyan hangzatosnak tűnnek ezek a vállalások, valójában nem azok. A Klik költségvetésének módosítása persze indokolt, hisz már így is közel 550 milliárd forintból gazdálkodik, mégsem sikerül kifizetni mindenhol a gázszámlákat… De valójában sem ez, sem a közbeszerzések folyamatának módosítása, sem az igazgatók gazdálkodását segítő kártyák nem teljesítik be azt a követelést, amit a pedagógusok eredetileg megfogalmaztak: adják vissza az iskolák autonómiáját, és a használhatatlan Klik vonuljon ki az oktatásból. Igaz, erre Balog Zoltán már korábban nemet mondott.
Hasonlóan álságos az a retorikai bravúr, ahogy Balog utólag jelezte: kapnak a pedagógusok béremelést idén is, meg jövőre is. Ezzel viszont nem érdemes most dicsekedni, hiszen csupán az eddig vállalt béremelési rendszert ismételte el – vagyis ha nem is mondták ki, hogy a pedagógusok többre nem számíthatnak, azért elég egyértelmű, hogy ne tegyék.
Méltatta még Balog az ingyenes tankönyvellátást, de közölte: „nem tudják úgy újra kinyitni a tankönyvpiacot, hogy az ne jelentene drágulást”. Vegyük hát nyugodtan ezt is egy „nem”-nek. Nem, nem lesz újra szabad tankönyvválasztás, igen, továbbra is a kormány által berendelt, hibáktól hemzsegő tankönyvekből kell tanulniuk a gyerekeknek.
Akkor vannak tényleges eredmények?
Vegyük tehát észre: lehet, hogy a kerekasztal résztvevői megállapodtak abban, hogy kéthetente leülnek diskurálni, de az eddigiek alapján ez leginkább arra lesz jó, hogy mindenkinek legyen egy fix programja.
Amit a tegnapi, alakuló kerekasztalnál ülők felmutattak, az ugyanis a semmi, vagy inkább annak is csupán az árnyéka.
Ezek ugyanis nem a lényegi kérdések. Hol jelent meg ebben az egyeztetésben a gyerek, hol vannak az ő szempontjai, érdekei? Beszél itt bárki a tankötelezettség korhatáráról, a siralmas tankönyvek minőségéről, a mérhetetlen túlterheltségről – diák és pedagógus szempontjairól? Az elmúlt évek forráskivonásairól? Az önértékelési folyamat lecsökkentése lenne a legégetőbb szükséglet ebben a pillanatban?
Az egészben tulajdonképpen az a legszomorúbb, hogy most úgy tesz a kormány, mintha mindezek a panaszok eddig ismeretlenek lettek volna számukra, s csak most csodálkoznának rá – Balog ezt a mutatványt tényleg elő is adta –, hogy mennyi minden elromlott ebben a köznevelési haláltáncban, amit 2010 óta folyamatosan járunk.
Csakhogy ez hazugság. Amióta az Orbán-kormány elkezdte megbirizgálni az amúgy is ingatag lábakon álló oktatási rendszert, folyamatosan érkeznek a visszajelzések, amelyek vészt jósolnak. Álságos dolog most meglepődni, mintha eddig mi sem történt volna.
És vajon hogy van az, hogy az immár 5 éve módszeresen rombolt rendszer buktatóira most, amikor borult a bili, képes volt rácsodálkozni az államtitkárság, majd úgy tenni, mintha egyetlen varázsütésre képesek (hajlandók!) lennének mindent visszacsinálni, mindent megjavítani. Miért kellett akkor elrontani?
Egyébként erről szó sincs, és épp ezért kell most nagyon óvatosnak lenni. Mert míg a kormány kifelé a jóságos állam képét mutatva úgy tesz, mintha valóban meghallotta volna a pedagógusok panaszait, és buksijukat megsimogatva betapasztaná azokat a csúnya bibiket néhány rózsaszín ragtapasszal, addig valójában csak az időt húzzák. Nem is kell ezt sokáig tenniük – szombatra van meghirdetve az országos demonstráció, a kormány legsürgetőbb feladata tehát az, hogy még azelőtt kifogja a szelet a vitorlákból.
Ha ezt érdemi változások előrejelzésével tenné, nem is lenne semmi baj. De nem ez történik. Úgyhogy nincs okunk az örömre. Bár eddig is fontos volt, most még fontosabb, hogy a pedagógusok megmutassák: ezt az oktatási rendszert álszakmai egyeztetésekkel már nem lehet megjavítani. Itt már csak az olyan kezdeményezések segíthetnek, amelyek képesek a tényleges problémákra rámutatni (mint amilyenek tűnik a Herman és a Teleki mai közleménye), és képesek energiát fektetni abba, hogy e szempontok szerint érjünk el változtatásokat. Ha az utcán, akkor ott.
Támogass havi 1000 forinttal:
A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 160 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
