A Századvég nevű pénzmosoda elnöke, Lánczi András azt mondta, hogy amit korrupciónak hívunk, az a Fidesz legfőbb politikája. Végre egyetértünk valamiben. A kormányzás csupán melléktevékenység, a fő cél a gazdasági birodalom építése. Egyre többeknek szúr szemet az, hogy milliárdos nagyságrendű közpénzekből híznak a politikus-rokonok cégei.

Valamiképpen a Fidesznek is reagálnia kell erre a helyzetre, és a Habony-művek nemzeti „tőkésréteg kialakítása” eufemizmussal palástolja csupán a nyilvánvaló klientúraépítést.

Pedig nemzeti tőkésosztályra szükség van, de olyanra, amely azután a világpiacon is meg tudja állni a helyét. Az nem versenyelőny a globális piacon, hogy kinek hány fideszes valagban járt már a nyelve. Akik versenyképesek lennének, azokat lehúzza a magas adóteher és a bürokrácia. Akik meg versenyképtelenek lennének, de jókor vadásztak/fociztak jó helyen, azokat meg felpumpálják a többiektől elvett adóforintokból. Ez nem lesz életképes gazdasági modell még középtávon sem. Pláne, ha az állami pénzeket vissza illik forgatni a Fidesz szolgálatába, miként Vajna például az ellenőrizetlen kaszinópénzeiből épít médiabirodalmat.

Az ominózus interjúban a kitiltási botrány újabb fellángolása után étolajat öntött a tűzre Lánczi elnök úr. Azt üzente, hogy „minden külföldit, aki termelő beruházást valósít meg, tárt karokkal várunk.” Az egy másik kérdés, hogy a tárt karok mellett kitárt zsebek is vannak. Kevesen hiszik el az ügyészség meséjét arról, hogy valaki csak „visszaélt a Századvég nevével”, amikor azt mondta, hogy el tudja intézni a cég kérését, csak két milliárdot kell befizetni egy alapítványnak, az majd ír egy tanulmányt. Sajnos nagyon is életszerűen hangzik ez a történet. A lobbista is így vélekedik az mno.hu-s interjúban.

Van pár költői kérdés, amit Lánczi felvetett az interjújában, ezeket szeretném megválaszolni.

„Kit öltek itt meg, szeretném megkérdezni!”- mondja az agytröszt elnöke. Van legalább négy olyan haláleset, aminek a hivatalos magyarázata minimum kétkedésre ad okot. Minden főszereplő valahogy kemény összeütközésbe került a hatalommal közvetlenül a halála előtt, és nem akart engedni az igazából. Mindez az utóbbi öt évben. És akkor az olajbotránnyal kapcsolatos „öngyilkosságokról” már nem is beszélek. Nem véletlenül jelentik be a korrupció ellen küzdők, hogy kiváló mentális állapotban vannak.

„Vajon korrupció volt az 1948 utáni kommunista államosítás vagy az 1989 utáni rendszerváltás privatizációja?” – teszi fel a kérdést Lánczi.

Szerintem az volt. Kevesek jártak nagyon jól, míg sokak rosszul. Az, hogy valaki a vesztes vagy a nyertes oldalon volt, az állami kapcsolatain múlott, akárcsak napjainkban. Ennél a Lánczi mondatnál nem világítja meg semmi fényesebben azt, hogy a magyar gazdaság teljes gyarmatosítása a lényegi programelem a Fidesznél. Fenekestül felforgatják a gazdaságot, hogy a hozzájuk közel állók legyenek előnybe hozva.

Lánczi tanár úr egyébiránt az egyik kedvenc oktatóm volt az egyetemen annak ellenére, hogy sok elvi alapvetésével nem értettem egyet. Ám ez normális különbség a közéleti viták során. Én komolyan vettem azt a mondatát, hogy a tisztesség hosszú távon megéri. Kérdés, hogy ő maga és a fideszes tanítványai mennyire vették komolyan?