Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Muszlimok indítanak kampányt az ISIS ideológiája ellen

Ez a cikk több mint 8 éves.

Bár a terrorizmus hosszú ideje része a világtörténelemnek, 9/11 óta, ha kimondjuk ezt a szót, a nyugati világban sokhelyütt először a radikális iszlamisták által elkövetett mészárlásokra gondolnak. A párizsi merényletekhez hasonló tragédiák után rendszeresen előjön az az érvelés, mely szerint az iszlám vallásba az erőszak valahogy kulturálisan bele van kódolva. Pedig ez egyáltalán nincs így, nemcsak a világon élő 1,6 milliárd muszlim túlnyomó többsége éli meg a béke vallásaként saját hitét, de ha közelebbről megnézzük, a terroristák is főleg ürügyként, propagandájuk eszközeként használják a vallási tételeket, tevékenységüket pedig politikai és szociális, nem pedig kulturálisak magyarázzák.

27indo-islam02-facebookjumbo.jpg

(Fotó: Nyimas Laula / Reuters)

A dzsihádista terrorizmus térnyerése és hatékony propagandája, illetve az iszlám fundamentalista irányzatainak megerősödése indított arra egy hatalmas indonéz muszlim szervezetet, hogy nagyszabású kampányt indítson az Iszlám Állam gyilkos ideológiája ellen.

A kampány nyitányaként az 50 millió tagot számláló Nahdlatul Ulama (NU) nevű szervezet múlt csütörtökön egy kilencven perces filmet mutatott be, amely aprólékosan szétszedi az Iszlám Állam ideológiájának minden elemét. A film készítői jelenetről-jelenetre  kikezdik a Korán és a Mohamed próféta tanításait tartalmazó Hadísz ISIS általi értelmezését, bebizonyítva, hogy azok tényszerűen is hamisak, kificamodottak.

„Az iszlámról szóló felszínes képzetek terjedése teszi kritikussá a helyzetet, miközben a széles muszlim népességen belüli hangos szereplők – szélsőséges csoportok – azzal igazolják saját kemény és gyakran vad viselkedésüket, hogy ők Isten parancsai szerint cselekszenek, pedig súlyosan tévednek” – magyarázza A. Mustofa Bisri, a NU szellemi vezetője kampányuk létrejöttének okait.

A film trailere

A békés, befogadó és pluralista iszlámot képviselő kampány az említett film mellett rengeteg más tevékenységet is beindít világszere az ISIS elleni harcban. A Bécsi Egyetemmel kötött együttműködés keretén belül például kutatók gyűjtik és elemzik a szélsőséges dzsihádisták propaganda-anyagait, és válaszokat, reakciókat készítenek azokra, melyeket az NU fog terjeszteni. Emellett az év végére Indonéziában létrehoznak egy olyan megelőzési központot, amely arabul beszélő fiatalokat képez ki a dzsihádista ideológia elemeinek a közbeszédben történő cáfolatára. Igazán hatalmas kihívás előtt állnak, hiszen az ISIS támogatói naponta 2,8 millió üzenetet szórnak szét a világban csak a Twitteren, és igen rátermettek saját narratíváik, üzeneteik terjesztésében.

Indonézia egyébként a világ legnagyobb muszlim népességével rendelkező országa, több mint 190 millió muzulmán él itt. Az ország kiváló cáfolata mindenféle általánosító, leegyszerűsítő kijelentésnek, amely a „muszlim országokról” el szokott hangzani. A muzulmán többségű országban a keresztény, hindu és buddhista kisebbség teljes szabadságot élvez, az állam berendezkedése pluralista, és a nők helyzete sem hasonlít ahhoz, amit általában az iszlám országokról mondani szokás.

Nem meglepő hát, hogy innen indul ez a mozgalom, hogy ráerősítsen a globális iszlám közösségen belül zajló trendre, amely egyre hangosabban és következetesebben próbálja megakadályozni, hogy a dzsihádista szélsőségesek kisajátítsák a vallást. És egyúttal persze komoly teológiai munkát végez az iszlám 21. századi viszonyokhoz alakításához – ez a munka valamilyen formában a keresztény felekezeteken belül is szemünk előtt zajlik.

Indonézia, bár igen messze található a dzsihádizmus központját jelentő Közel-Kelettől, maga sem mentes ettől a gyilkos ideológiától, a kampány így nemcsak nemzetközi, de hazai célpontokkal is rendelkezik. Indonéz dzsihádista csoportok az elmúlt években több száz emberéletet követelő merényleteket hajtottak végre, robbantottak a Bali szigetén található turistaközpontokban, de a fővárosban, Jakartában is.

Ahhoz eddig sem kellett különösen vájtfülűnek lennünk, hogy egy mikroszkopikus méretű, ám hangos és gyilkos csoport miatt egy több mint másfél milliárd lelket számláló, igen sokszínű közösséget megítéljünk. A Nahdlatul Ulama kezdeményezése csak egy újabb bizonyítékot ad, és arra is ráirányítja a figyelmünket, hogy a vallási tanítások jelentésének értelmezése és alakítása egy politikai küzdelem, nem pedig eleve elrendelt és megváltoztathatatlan kulturális sajátosságok kérdése. Az indonéz muszlimok most újra nyíltan is szembehelyezkedtek az iszlám vahhabita hagyományokból táplálkozó, erőszakos dzsihádista értelmezésével, mely inkább szól az egyébként USA-szövetséges Szaúd-Arábia és Katar anyagi támogatásáról és politikai érdekeiről, mintsem a minden muzulmánban állítólagosan rejtőző terroristáról.

(Forrás: The New York Times)

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.