Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nagyon veszélyes lenne, ha a kormány kamuterroristákat gyártana

Ez a cikk több mint 8 éves.

Hol vannak már Orbán Viktor egy héttel ezelőtti szavai, melyek szerint gyakorlatilag minden terrorista bevándorló. Pénteken a TEK két, a titkosszolgálatok által régóta figyelt, feltehetőleg szélsőjobboldali szélsőségest tartóztatott le, majd szombaton négy második világháborús fegyvergyűjtőt, állítottak elő terrorizmus vádjával. Ez utóbbi kapott óriási sajtóvisszhangot, hiszen a bíróság nem tartotta megalapozottnak a fegyvergyűjtők előzetesbe helyezését, Hajdú János, a terrorelhárítók vezetője pedig a valós információk elhallgatásával turnézta körbe a médiát, iszlamista szálat lebegtetve, bombagyárról és nemzetközi kapcsolatokról hadoválva, amelyekről mind kiderült, hogy nem igazak.

dszzs20151127106.jpg

(Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Bár először a belügyi államtitkár is elképesztőnek nevezte a TEK eljárását, mára már fordult a szélirány. Tegnap előbb az ügyészség védte meg közleményében a TEK eljárását, nem választva szét a két külön letartóztatást. Később a kormányzati kommunikáció egyenesen úgy tett, mintha a média nem a nyilvánvalóan téves elfogást kritizálná, hanem a szélsőségesek elfogását. Tarlós István pátosszal telt közleményben köszönte meg, hogy a TEK elhárította a Budapestre leselkedő veszélyt, és persze még jutott idő egy közleményre arról is, hogy Gyurcsány a hibás. Pintér Sándor pedig arról beszélt, hogy a sajtó keverte direkt össze a két letartóztatást, pedig a valóságban a TEK vezér Hajdú vonta össze azokat minden nyilatkozatában.

Pintér sajtótájékoztatóján (ahol egyébként olyan bombák szolgáltak hatáskeltő díszletként, amiknek semmi közük a mostani ügyhöz) egy Hadsereg nevű formációra hivatkozva igazolta a TEK pénteki, két szélsőségest elfogó akcióját, amelynek tagjai a feltételezés szerint egy kormányzati szereplő meggyilkolására készültek, hogy ezzel lemondassák a kormányt.

Csakhogy amennyiben megalapozottak is a „Hadseregről” szóló feltételezések, az sem igazolja a TEK balfogását, hogy négy, eddigi információk és a bíróság véleménye szerint sem terrorista fiatalt akartak leültetni terrorizmus váddal.

A Hadsereg fedőnevű szervezetről nem sok információt tudunk, de azt igen, nem most kerültek a hatóságok látókörébe a benne résztvevő emberek. Pintér szerint egyetlen egy lehallgatott telefonbeszélgetés az elfogás alapja:

„meg kell győzni a mostani vezetőket, hogy adják fel a hatalmukat. A meggyőzés lehet persze egy darab ólom formájában, a fejbe”. „Végre fegyvert fogunk, kinyírják az összes rohadék alacsonyrendű génhulladékot maguk közül, együtt a kormányokkal, akik ma hatalmon vannak”.

Tehát olyan szélsőségesekről van szó, akiket a magyar titkosszolgálat régóta figyel. Azt valójában nem tudhatjuk, hogy pont akció előtt álltak-e, vagy volt-e egy olyan tervük, amelyet később végre akartak hajtani, és hogy rendelkeztek-e ehhez megfelelő erőforrással. Ahogy nincs hír további letartóztatásokról, sem a szervezet felszámolásáról. Persze az mindannyiunk biztonsága számára fontos, ha a hatóságok letartóztatnak olyan embereket, akik megalapozottan gyanúsíthatók illegális fegyverhasználattal.

Vannak olyan szélsőséges jobboldali szervezetek Magyarországon, amelyek veszélyt jelentenek az ország biztonságára. Ilyen például a Betyársereg, amelynek tagjai katonai kiképzést kapnak, és saját állításuk szerint is a városi gerillaharcra képzik ki tagjaikat. Csakhogy ezek ellen a szervezetek ellen nem lép fel a magyar rendőrség, például Devecseren, ahol cigányok házait támadták meg, sérüléseket is okozva, a rendőrségi kordont áttörve a szervezet tagjai. Akkor a rendőrség bíróság által jóváhagyott érvelése szerint, azért nem léptek közbe, mert túl nagy kockázatot jelentett volna az intézkedés.

Azt is tudhatjuk, a Nemzeti Arcvonal nevű neonáci vagy neohungarista csoport évekig szervezett lőgyakorlatokat, a cigánygyilkosságok elkövetői pedig elég egyszerűen tudtak a bűnelkövetéshez szükséges fegyvereket szerezni. A pletykák szerint pedig több olyan szélsőséges szervezet van az országban, amely rendelkezik fegyverekkel.

A kérdés az, miért most állították elő a két férfit, és másokat a „Hadseregből” miért nem azóta. Ha valóban most készültek merényletre, akkor érthető a mostani elfogás, de ha csupán arról van szó, hogy két fegyverekkel kocsizó szélsőségest állítottak elő a TEK tagjai, akkor könnyen alakulhat ki az a képzet, hogy a TEK csupán a terrorfenyegetettség látszatát fenntartandó kapott el két szélsőségest, akit amúgy bármikor máskor is elfoghatott volna, és ezzel alátámasztotta a fenyegetettség létét.

Csakhogy jelenleg nem ez lenne a feladat. Értjük a kormányzat logikáját, amelyben folytonosan rendkívüli állapotot kell igazolni, amire csupán az erős vezető tud megoldást adni. Csakhogy az országnak ez nem jó. A párizsi terrortámadások után az emberek valóban félnek, és a félelmük továbbgörgetése, továbberősítése bizonyosan nem fog használni az országnak. A téves riasztások, a megnövekedett fenyegetettség érzete pedig az esetlegesen tényleg létező terrorveszély elhárítását is nehezíti.

Ha a „Hadsereg” nevű csoport valóban létezik, ahogy Pintérék állítják, akkor két letartóztatás után, de a hálózat felszámolása nélkül sajtótájékoztatót tartani nem tűnik a nyomozás elősegítésének. Lényegében a kormányzati logika igazolása és a TEK védelmén túl semmi sem igazolja, hogy a kormány egy még fel nem göngyölített terrorszervezetről hozzon nyilvánosságra információkat. Az pedig teljesen érthetetlen, hogy a TEK nyilvánvaló hibája után, amit a szombati elfogásnál elkövetett, miért az ellenzéket és a sajtót támadja a kormány ahelyett, hogy levonná a valódi következmények, és például a TEK vezetését lecserélné. Csak remélni tudjuk, hogy a kommunikáció nem előrébb való, mint a az esetleges veszélyt jelentő szélsőségesek felszámolása.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.