Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Svájcban is vannak éhező gyerekek” – ezért nem támogatja a Fidesz a gyerekéhezés elleni javaslatot

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.
Ez a cikk több mint 4 éves.

Amellett, hogy a magyar gyerekeknek nem lesz jobb attól, hogy Svájcban is vannak éhes gyerekek, Révész Máriusz ATV Egyenes beszédbeli szereplése maga volt a gyilkos cinizmus.

a1000.jpg

Révész összes érve három dologban merült ki. Az ellenzék pártpolitikai kérdést csinált az ügyből, az iskolában kapnak enni a gyerekek, tehát nem éhezhetnek, a kormány pedig többet költ erre, mint tavaly. Végső fegyverként pedig a Fidesz politikusa elmondta, ez a kormány azzal fog bekerülni a történelemkönyvekbe, amit a gyerekéhezés ellen tett. Hát nem hinnénk.

Ma Magyarországon a Tárki kutatása szerint körülbelül 50 ezer olyan gyerek van, aki éhezik, a Gallup 2014-es felmérése szerint az EU-n belül Magyarországon a legnagyobb azok aránya (47%), akik azt mondták, volt olyan, hogy a gyereküknek nem tudták megvenni az elégséges mennyiségű élelmiszert. És bár a kormány tényleg jóval többet költ idén (60 milliárd forintot) a gyerekéhezés ellen, tavaly volt erre az elegendőnél kevesebb pénz, illetve tudjuk azt is, a kormány a kormányváltás után megszüntette a probléma megoldásával foglakozó alap támogatását, és lényegében szétzavarta a megoldási javaslatokat kereső kutatókat.

Révész legdurvább érvelése talán az volt, amikor a sokadik visszakérdezés után végre válaszolt arra, hogy oké, hétköznap kapnak háromszor meleg ételt a gyerekek az iskolában és az óvodában, de mi van velük hétvégén és a szünetekben. Egyrészt aki találkozott már iskolával vidéken, vagy szegényebb településeken, tudja, hogy a háromszori étkezés nem mindenhol megoldott, másrészt pedig a hétvége és a szünet kérdését lényegében azzal oldotta meg Révész, hogy az állam ezzel nem foglalkozik, oldják meg maguk az érintettek.

Ez semmivel se jobb szöveg mint a „meg lehet élni 47 ezer forintból”, hiszen nyilván nem minden ember tökéletes, így van, aki rosszul neveli a gyerekét, de aki már találkozott napokig koplaló anyukákkal, akik inkább nem esznek, hogy a gyereküknek jusson (és ez ma Magyarországon gyakran olyanokkal is előfordul, akiknek van munkájuk, és például ápolók vagy óvónők), vagy havi 30-40 ezer forintból lakbért és rezsit fizető családokkal, az tudja mennyire cinikus ez az érvelés.

De az érvelés talán legdurvább ellentmondása az, hogy míg Révész nem hajlandó elismerni, hogy a Fidesz által kitalált rendszer nem működik, és jobban is lehetne csinálni, addig magukat a szegénységben élőket hibáztatja sorsukért. Nem a kormány végzi rosszul a dolgát, hanem az emberek nevelik rosszul a gyereküket pár tízezer forintból Révész szerint.

Az interjú elején pedig arra a kulcskérdésre is megkaptuk a választ, miért nem volt hajlandó a Fidesz még a parlament plenáris ülésén sem megvitatni a témát. A sokadik alkalom után, amikor is Kálmán Olga megkérdezte, mégis az ellenzék hogyan csinált pártpolitikát a bizottsági ülésből olyan módon, hogy az előző hónapban a Fidesz által is támogatott javaslat hirtelen elfogadhatatlanná vált, Révész elmondja, azért, mert Szél Bernadett és Szabó Tímea rossz számokat mondott.

Tehát ha egy teljesen érdektelen bizottsági ülésen az ellenzék a Fidesz szerint rossz számokkal érvel, az elegendő arra, hogy egy jó javaslatot leszavazzon a kormány, hogy ne tegyen többet annak érdekében,  hogy minél kevesebb gyerek éhezzen Magyarországon. A végén pedig megérkezett az érv, miért nem gond, ha vannak éhező gyerekek Magyarországon: hát mert Svájcban is vannak.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!