A közügyeinkről való gondolkodás konkrét dilemmák elé állít, és ha öndefiníciók helyett azon gondolkodnánk, hogy mi biztosíthatja a hosszú távú fenntarthatóságot a társadalomban, gazdaságban, a környezetben, a kultúrában, akkor sok kérdésben szövetségest találhatna a baloldal, ami előbbre vinné az ügyeket. Horváth G. György szervezetfejlesztő, mérnök-közgazdász osztja meg dilemmáit a WTF Baloldal legújabb írásában.

1. A fogalom dilemmája

„A baloldaliság is afféle gyűjtőfogalom, ideológiai doboz, amibe mindenféle szándékkal a lehető legkülönfélébb dolgokat szokás pakolni.” – olvasom egy nagyon jó anyagban. Számomra izgalmas ez a kérdés – de azt tapasztalom, hogy sokkal több energiát fordítanak a fogalom „tisztázására”, az „igazi baloldaliságról” szóló vitákra – mint arra, hogy egy adott helyzetben mit is kellene és lehetne tenni azért, hogy a világ előbbre haladjon, jobbá váljék. (Hogy hosszú távon is fennmaradjon a társadalom, a gazdaság, a kultúra és a környezetünk.)

Érdekes, de a közép és a jobboldal jóval kevesebb energiát fordít a maga önmeghatározására – pedig ez alapján már nagyon egyszerű lenne a dolog: ami a középtől balra van: az a baloldal. Nagyon sokan nem fogadják el, hogy a fogalom nem lehet pontszerű, hanem egy széles spektrumot jelenthet csak. A sorozatban eddig megjelent írásokból (is) kiderül, hogy a radikális kapitalizmus- és tőkeellenességtől a liberálisok (jelentős része) által is vallott „szabadság, egyenlőség, testvériség” -ig, illetve a Rawls által megfogalmazott méltányossági elvig terjed.

Ha a TGM által favorizált, leszűkített antikapitalista értelmezés lesz a győztes – akkor az nem korlátozza-e a baloldal mozgását a napi teendőkben? Erre ugyanis szükség lehet: a két „nagy öreg” (!!), bocs, Szalai Erzsébet és TGM, meglehetős pontossággal tud differenciálni a szélsőjobb és a „bal-lib” erők között.)

2. Hitelesség

Bár sokat beszélünk a programokról – sokkal inkább a hitelesség (vagy amit annak gondolnak) a mérce az új és a hagyományos szereplők között.

A 2014-es tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy a hagyományos baloldal képtelen arra, hogy politikai alternatívát nyújthasson – ebből sokan odáig jutnak, hogy kritika (értékelés) helyett mindent elvetnek, amit korábban tettek vagy csak tenni akartak, sőt, sokan odáig is eljutnak, hogy még a baloldali értelmiséget is elsöpörnék. Kevés megértés mutatkozik aziránt, hogy 1990-től a magyar társadalom számára a kapitalista, polgári demokratikus rendszerre való átállás történelmi szükségessége – majd  annak védelme volt a feladat. Sok „újbaloldali” kritikája semmiben sem különbözik a radikális jobboldalétól. Mindez érthető, amikor valaki saját identitását építi – de azon érdemes lesz egyszer elgondolkodni, hogy önmagában képes lehet-e az amúgy igen sokrétű „újbaloldal” az alternatíva-nyújtásra, van-e szervezete, van-e értelmisége, program alkotó képessége. Hiszen a hitelesség jelentős részben abból adódik, hogy még nem voltak hatalomban, s nem hogy bűnöket nem követhettek el – de még kompromisszumokat sem kellett kötniük.

3. Demokrácia

„A választók és az elitek viszonya jól láthatóan átalakulóban van az egész világon. „

Minél „igazibb” baloldali valaki, annál inkább a közvetlen demokrácia híve. Kétségtelen, hogy a képviseleti (polgári vagy liberális) demokrácia egy fejlődés eredménye, ahol egyre több ember jutott szavazati joghoz, s azzal élve dönthetett a politikáról, alapvetően arról, hogy ki kormányozzon. Ha a demokráciát néphatalomként értelmezzük, teljesen logikusan merül fel, hogy akkor közvetlenül is dönthessen a nép, a választópolgárok összessége a politikai kérdésekről. Azt azonban érdemes végiggondolni, hogy mit is jelent a hatalom: egyrészt döntést, a végrehajtáshoz szükséges erőt és intézményeket, a folyamatok elemzését, hogy mikor is kell beavatkozni azokba. Evidensnek veszem, hogy 8 millió ember nem képes arra, hogy közvetlenül elemezze a költségvetési, közegészségügyi, kriminalisztikai, kompetencia-fejlesztési/oktatási és egyéb folyamatokat, helyzeteket. Ehhez azért szakértelemre van szükség. A döntések végrehajtásához szervezetre van szükség – mert lehet pl. népi bíráskodás, de valaki olyan is kell, aki ismeri a törvényeket. S persze, szükség van ezek kontrolljára is. De a legfontosabb mégis csak a döntés, s hogy az valódi, s ne pusztán szimpátiaszavazás legyen. Mert akkor a döntés előkészítéshez kellenek alternatívák, az előnyök-hátrányok mérlegelése, a megvalósíthatóság figyelembevétele – s ha ebbe belegondolunk, akkor csak arra biztathatjuk a közvetlen demokrácia híveit, hogy ezt azért nagyon jól gondolják meg.

4. Egyenlőség

Az egyik nagyon rokonszenves írásban olvasom: „A baloldaliság nekem olyan humanista gondolat- és cselekvésrendszer, amely a jólétet, az egyenlőséget és a szabadságot igyekszik megvalósítani az emberi élet minden szférájában”.

Látnunk kell, hogy ezek célok, melyek a gyakorlatban konfliktusban lehetnek – és vannak egymással, ezért nem véletlen, hogy a baloldalon belül is eltérnek a vélemények. Pl. mindez cél és szándék – vagy közvetlen teendő? Persze, az általános emberi szabadságjogokat, a törvény előtti – és az esélyegyenlőséget illetően nincs eltérés, de az egyenlőségnek ki kell-e terjednie a vagyonira is? Meddig tolerálhatóak az egyéni képességekből fakadó eltérések? A szabadság joga kiterjed-e a vállalkozásokra, a személyi/egyéni tulajdonlásra is? A jólétet milyen eszközökkel, gazdasági – politikai rendszerrel tartják biztosíthatónak? A radikálisan egyenlőségpártiak ismerik-e a mesterségesen fenntartott egyenlősdi történelmi tapasztalatait?

5. Elit és a tömegek

Lényegében e témához kapcsolódik a demokrácia értelmezése – de érdemes felvetni egyéb dolgokat is. Természetesen születnek intelligens vélemények a „tömegből”, de ezek jogos, egyszerű felvetések, követelések, s azzal is tisztában vagyok, hogy a számítógépem előtt kényelmesen üldögélve nincs erkölcsi alapom, hogy olyas valakit merjek kritizálni, aki a „sűrűben” él és tesz – de mondanivalóm csak így válik érthetővé. Például egyértelmű-e, hogy mit is jelent a jóléti állam – egyszerű újraelosztás (s így szándék) kérdése, vagy olyan közösségi kultúra kialakulása, ahol a jól-lét legalább olyan fontos, mint a jólét? Milyen gazdasági alapok kellenek mindehhez? Vagy egy másik kérdés, az „ingyenes” egészségügyi ellátás: ez elosztási alapon történjen, állampolgári jogon – vagy biztosítás-alapú legyen? Hogyan oldjuk meg az ingyenesség, a magas színvonal és az egyenlő hozzáférés trilemmáját? Kimondom: a tömegek csak igényeket, követeléseket tudnak megfogalmazni – de a valós alternatívák kidolgozásához már elitre van szükség. A 20., de még inkább a 21. században a progressziót nem a munkásság, a tömegek képviselik.

S már el is jutottunk a populizmus és a demagógia kérdéséhez: az elit – bár tett érte bőven – pejoratív értelmezést kapott, egy olyan réteg, melyet minden jóérzésű embernek utálnia kell. De valóban? S természetes, hogy Hétes lakóit, a hajléktalanokat, a ma még munkapad mellett dolgozókat nincs értelme szcenáró-elemzéssel, SWOT-tal, cost/benefit összehasonlításokkal szédíteni, s a bonyolult dolgokat is érthetően, ha tetszik: populistán kell megfogalmazni. Ez egy nehéz szakma. De mikor lépjük át azt a határt, amikor már „túlegyszerüsítjük” a dolgokat, s demagóg ígéretekkel, szólamokkal akarjuk elkábítani az embereket?

6. Nagyvilág

A baloldal hagyományosan internacionalista, vagyis globális keretekben gondolkodik – ugyanakkor a baloldali mozgalmak között sok a globalizáció-ellenesség, sokan alterglobként definiálják magukat. (Természetesen találkoztam már intelligens képviselőikkel, akiknek a határokon átívelő, pozíciójukkal visszaélő gazdasági-pénzügyi szereplőkkel van bajuk.) Ugyanakkor meglepő, hogy számos baloldali úgy akar fellépni a nemzetközi tőke ellen – hogy megoldásként a nemzetállami kereteket ajánlja. Az eddig nyilatkozókra messze nem igaz – de bizony számos, korábban harcos baloldalinak számító menekültellenes, ami figyelmeztető kell, hogy legyen.

7. Fejlődés – kapitalizmus nélkül?

Teoretikusan el tudok képzelni olyan állapotot, hogy a társadalom anélkül is „kitermelné” az innovatív, tehetséges embereket, akik majd új és új felfedezésekkel, találmányokkal gazdagítják az emberiséget, s létezik olyan tudós és szakértő intézményrendszer, mely meg tudná ítélni, hogy melyek az ígéretes projektek, melyekre erőforrásokat érdemes fordítani. De ha lesz ilyen – az nem holnap lesz, úgyhogy mi is legyen addig?

TGM szerint a baloldali: antikapitalista. Számomra a kapitalizmus a versenyt és a magántulajdont jelenti – s nem szükségképpen a monopóliumokat, melyek visszaélnek az erőfölényükkel, maguk alá hajtják a politikát, az államot. Nem könnyen, de éppen globális eszközökkel ez kezelhető.

Már a magántulajdon értelmezése sem egyszerű. Személyi tulajdon lehet? Mert akkor mi a helyzet a gépkocsival – ha taxizásra, Uberezésre használom? Ha csak a család tagjai dolgoznak egy üzletben, az mehet – de ha már van egy alkalmazott, az kapitalizmus? Vagy hogyan vegyük számításba az emberi tőkét – ami a fejekben van?

Igen, a kapitalisták sok gazságra képesek a profit érdekében – s magam is erkölcstelennek tartom a patrimonális társadalmat, vagy ha a profit a természeti javak kisajátításából, a monopolhelyzetből, a bármilyen erőfölény kihasználásából származik. De lesz-e valaha annyi erőforrás a világon, hogy ne legyen fontos, hogy a ráfordítások megtérüljenek? Manapság nem azt látjuk-e, hogy a cseheknél is megvalósult a rezsicsökkentés – s nem a gazdagabbak javára, mint nálunk?

8. Homokszemek – vagy chipek?

TGM azt mondja:

A baloldal
(1) antikapitalista,
(2) egalitárius,
(3) internacionalista,
(4) feminista,
(5) evilági

Tudom, szándékosan kifordítom az egyik írás hasonlatát: „a demokrácia építése homokszemről homokszemre történik”. A fentiek alapján azt mondhatom, hogy érdemes a baloldalnak arra ügyelnie, hogy a homokszemeket elfújhatja a szél, ha egymásra rakjuk őket, akkor is előbb-utóbb, de a homokhegyek bizony ledőlnek. De ahogy a homoknak, úgy a szilícium az alapja a chipeknek (műhelyeknek, szervezeteknek) és az üvegszálnak (kapcsolattartás, kommunikáció) is.

Úgy látom, egy baloldalinak már önmagában a baloldalisága is érték. De ha kevesebb gondot fordítanánk az ilyen, jórészt el is választó ön-definíciókra, helyette azon gondolkodnánk, hogy mi biztosíthatja a hosszú távú fenntarthatóságot a társadalomban, gazdaságban, a környezetben, a kultúrában – sok kérdésben szövetségest találhatna a baloldal, ami előbbre vinné az ügyeket.