Sem a kormányzó Polgári Platform, sem pedig a nagy esélyes szélső-konzervatív Jog és Igazságosság nem ad választ a lengyel embereket foglalkoztató legnagyobb kérdésekre. A baloldal két ígéretes tömörüléssel is nekivág a választásoknak. Lesz-e Varsóban Budapest? Hogyan csapódott le a menekültügy a kampány során? Mi a jelentősége annak, hogy a három legnagyobb pártot is nők vezetik? Kik képesek begyűjteni a rendszerrel elégedetlen protest-szavazókat? Michal Sutowski lengyel politológus mindezen kérdésekre választ ad.

Mik a kampány fő témái?

Úgy vélem, van némi eltérés a kampány tematikája és azok között a problémák között, melyek leginkább foglalkoztatják a lengyel társadalmat, bár – elismerem – manapság sokkal többet beszélünk olyan kérdésekről, mint az egyenlőtlen adóterhek, a kétes munkakörülmények és alacsony bérek, a gyermekes családok támogatásának hiánya, a kényszerkivándorlás Nyugat-Európába, illetve ennek megállítása. Több szó esik a sziléziai szénbányászat problémáinak megoldásáról vagy arról is, hogy a lengyel középosztály egy része csapdahelyzetbe került a svájci frank alapú lakáshitelével. A két legfontosabb párt, a kormányzó jobbközép Polgári Platform (PO) és kihívója, a jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) nem ad választ a lengyel emberek legfőbb aggodalmaira. Mindkét párt egy kétpólusú világot igyekszik lefesteni a nyilvános vitákban. A regnáló PO elképzelésében ők képviselik azokat, akik viszonylag elégedettek a status quóval, a megvalósított modernizációval és a mainstream uniós politikával. Míg a PiS feltámasztaná a lengyel politikai közösség büszkeségét és erősítené a nemzeti szuverenitást, a hagyományos értékeket, stb. Ez valamelyest hasonlatos Orbán Magyarországához, bár az oroszbarát egyensúlyozás hiányzik. A PiS vezetője jó ideje egyértelműen kinyilvánította, hogy „Budapest lesz Varsóban”.

Egyértelmű, hogy van egy kimerült, rezignált hangulat a Polgári Platformon belül. A vezető, Ewa Kopacz miniszterelnök asszony rendkívül kevéssé karizmatikus, és igyekszik úgy megjelenni, mint a racionalitás és pragmatikusság képviselője, Lengyelország védelmezője a radikális konzervativizmussal, az öncélú politikai bosszúhadjáratokkal, és a PiS által javasolt őrült külpolitikával szemben. Ez a stratégia nagyon sikeres volt a korábbi miniszterelnök, Donald Tust eszköztárában, akire úgy tekintettek, mint egy gyakorlatias, józan politikusra, aki megóvja Lengyelországot Kaczyńskitől, fenntartja a gazdasági fejlődést, és átvezeti a nemzetet a gazdasági válságon, ám mostanra ez hatástalan. Sokan most is – joggal, főleg olyan ügyekben, mint a női egyenjogúság, a kisebbségi jogok és a külpolitika – félnek Kaczyński uralomra jutásától, de Ewa Kopacz nem tud ebből annyit profitálni, mint korábban Donald Tusk.

A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Jog és Igazságosság támogatottsága 30-35%-os a választásra jogosultak körében, mintegy 10 százalékponttal meghaladva a Polgári Platformot, melyet 25% körül mérnek most. Úgy tűnik, a Polgári Platform pragmatikus taktikája többé nem vonzó a választóknak. Miért?

Az első ok igen egyszerű: Donald Tusk sokkal nagyobb vezéregyéniség és szónok volt, mint Ewa Kopacz, akit érzékelhetően Tusk ajánlott egyfajta „pót-Tuskként”, de vannak okok ezen túl is. Lengyelországban széleskörű az aggodalom, hogy a kormányzó pártnak semmiféle terve vagy modellje nincs a növekedés fenntartására, már túl azon, hogy olcsó munkaerővel csábítják a külföldi beruházásokat. Ez a stratégia azonban értelemszerűen magában hordozza az alacsony béreket. Habár a kormányzat igyekezett Lengyelországot Európa „zöld szigeteként” bemutatni, mely még a válság idején is növekedni tudott, az emberek úgy érzik, ez nem a teljes igazság. A válság terheit leginkább a rugalmas munkaerő-piaci szegmensekbe eső alacsony keresetű dolgozók viselték, ezen kívül sokan érzik úgy, hogy az elmúlt évek viszonylagos jólétének oka nem a kormányzó párt politikája volt, hanem az Európai Unió pénze a strukturális alapokon keresztül. Úgy vélem, további probléma, hogy az emberek úgy érzik, az uralkodó elit elidegenedett tőlük. Ez különösen látványossá vált idén, az elnökválasztás kampányában. Konkrétan a Polgári Platformhoz kötődő korábbi elnök, Bronisław Komorowski, kimondottan arrogánsnak hatott, ahogyan bármiféle kritikát, mely Lengyelország elmúlt 25 éves átalakulását érte, „radikálisnak és irracionálisnak” festett le. Úgy vélem, a legkritikusabb oka a jelenlegi közvélemény-kutatási eredményeknek az, hogy az emberek elégedetlenek a Polgári Platform elmúlt évekbeli kormányzásával és a pártot egy kimerült politikai projektnek látják.

Mi vonzza a szavazókat a Jog és Igazságosságban, amit a kormányzó párt nem tud nyújtani?

Úgy hiszem, más-mást ajánlanak a választóik különböző szegmenseinek. Először is azt mondanám, szavazótáboruk mintegy felét a törzsbázisuk teszi ki, akiket leginkább a szmolenszki katasztrófa narratívája vonz, mint egyfajta összeesküvés-elmélet. Ez összecseng azzal az elképzeléssel, hogy az 1989 utáni Lengyelországot a posztkommunista titkosszolgálatok, a liberális média és az idegenszívű értelmiségiek egy „szürke hálózata” uralta. Ezt a történetet Kaczyński már jóval 2005-ös első megválasztása előtt képviselte.

Természetesen sokan egyszerűen csak konzervatív jobboldaliak, nagyon hagyományos elképzelésekkel a családról, a nőkről, a homoszexualitásról – épp, mint a Lengyel Katolikus Egyház, mely erőteljesen támogatja a Jog és Igazságosságot kulturális és – én úgy mondanám – „ős-patriarchális” programja miatt. De megvan a szerepe a szakszervezeti mozgalomnak is. Különösen a PiS-t támogató Solidarność-nak, mely egy nagyon befolyásos, konzervatív szakszervezet. Ez különösen jelentős faktor Szilézia ipari területeinek jobbára férfiak által dominált iparágaiban. Fontos és aktuális kérdés Lengyelország legnagyobb bányászati vállalatának csődközeli állapota. A bányászatban dolgozók értelemszerűen fordulnak a PiS felé, mivel a párt egyértelműen a szénalapú gazdaság felé mozdulna. A PO szintén támogatja a „szénprogramot”, és erősen szkeptikus a zöld technológiákkal szemben, de gyaníthatóan – nyilatkozataikkal szemben – bezárnának bányákat és inkább importálnának szenet. Ami a szociális programot illeti, a PiS jelentős emelkedést ígér a családi támogatásokban, bármiféle reális terv nélkül annak finanszírozását illetően, azt leszámítva, hogy „harcolnak az adócsalás ellen”.

Néhány szavazójuk azok közül a nacionalista protest-szavazókból kerül ki, akik az elnökválasztáson harmadik helyezett Paweł Kukizt, az egykori rocksztárt támogatták, aki harmadik lett az elnökválasztáson, de mostanra sokan csalatkoztak politikai tehetségében. Sokaknak közülük Kaczyński lehet a kisebb rossz, másfelől sokan otthon maradnak majd.

Mit hirdet a Jog és Igazságosság külpolitika terén?

Andrzej Duda jelenlegi elnök (Jog és Igazságosság) meglehetősen passzívnak bizonyul, az ENSZ-ben elmondott beszéde ellenére is. A választások előtt Lech Kaczyński örökségének továbbvitelét ígérte, de meglehetősen vonakodónak bizonyul a külpolitika terén. Lech Kaczyński erősen ukránbarát politikus volt. Természetesen a PiS deklaráltan ellenzi az orosz előretörést a világpolitikában, de egyértelmű tendencia, hogy a párt visszavesz világmegváltó szándékaiból, már ami a keleti országok Oroszországgal szembeni támogatását illeti. A konzervatív választók ukránokkal szembeni általános tartózkodását főleg történelmi okok magyarázzák. Másfelől úgy vélem, Jaroslaw Kaczyński nem hiszi, hogy egy erős és független Ukrajna olyan alapvető nemzeti érdekünk, mint ahogy Lech Kaczyński hitte. Retorikailag a PiS nagyon erősen oroszellenes, de úgy vélem, nincs tiszta elképzelésük, milyen eszközökkel harcolnának a további orosz előretörés ellen, – ehhez egy EU-n belüli koalíciónak kell formálódnia, Németországgal, Ukrajnáért. Ám a PiS-nek nem igazán jók a pozíciói ehhez.

A menekültválság hangsúlyos elem a kampányban?

Nem a leghangsúlyosabb, de fontos. Volt egy konfliktus: a kormányzat nagyon vonakodott egyértelmű álláspontot megfogalmazni a témában, de végül is egyetértett a német javaslattal a menekültek elosztásáról. Ezzel szemben az ellenzék erőteljesen kritizálta a döntést, és nyíltan támogatta Orbán Viktor intézkedéseit. Az ellenzék és a jobboldali pártok gyakran használnak meglehetősen rasszista, muszlimellenes retorikát, messze túl a tipikus „civilizációk összecsapásának” elbeszélésén. Nem gondolom, hogy ez egy komoly mobilizáló faktor, de talán megmozgat néhány jobboldali szavazót. Persze nem feltétlenül a Jog és Igazságosságra fognak szavazni, mivel a kisebb jobboldali pártok is használják ezt a rasszista nyelvezetet.

Említette Paweł Kukiz támogatottságának zsugorodását. Miért veszítette el azt a támogatottságot, ami még megvolt az elnökválasztáskor?

Először is elnökválasztáskor az emberre szavazunk, nem a pártra. Kukiz egy karizmatikus embernek tűnt, aki vonzotta az embereket, és egy politikai mozgalomba tudta csatornázni a dühüket és frusztrációjukat. Egy egyszerű, szinte primitív politikai programmal, azzal az ötlettel, hogy a választási rendszer megreformálásával választókerületenként egy jelölt kerülhet a parlamentbe. Alapvetően azt mondta, „baszd meg a rendszert, a formalitások és a tolvajok elmehetnek a pokolba”. Úgyszintén használt nacionalista, konzervatív, és szabadpiaci retorikát. Rocksztárként hitelesnek tűnt és rengeteg szavazatot gyűjtött be a protest-szavazóktól. Van egy anekdota, hogy a választások után Lengyelországban a legtöbbet guglizott kifejezés a „Kukiz programja” volt, ami azt sugallja, néhányan úgy adták le rá a voksukat, hogy nem is igazán foglalkoztak programjának részleteivel. Akárhogy is, alig néhány héttel az elnökségi választások után egyértelművé vált, hogy nincsenek meg a politikai és interperszonális képességei. Túl individualista, képtelen emberekkel együttműködni, struktúrákban gondolkodni, és lejáratta a politikai szövetségeseit. Ismétlődően felsült újságírók előtt, akik egyszerű kérdéseket tettek fel. Úgy vélem, már senki se veszi komolyan. És természetesen az elnökválasztáskor, legfőképp az első fordulóban, lehet arra szavazni, aki szimpatikus, aki kimondja az érzéseid, inkább, mint politikai programokra. De az országgyűlési választás, az egy teljesen más történet.

Mi a helyzet a felemelkedő kis pártokkal? Milyen esélyekkel indulnak?

Az Agrárpárt (PSL) komoly hagyományokra tekint vissza, valószínűleg bekerül majd a parlamentbe, erős vidéki pozícióik vannak. És persze ők a mérleg nyelve, bárkivel koalícióképesek. Volt egy népszerű anekdota, hogy megkérdezték a párt elnökét, ki fogja megnyerni a választásokat, mire azt felelte: „Jövendőbeli koalíciós partnerünk”

Fontos jelenség Ryszard Petru Nowoczesna.pl-ja. Őket „ál-rendszerellenesekként” jellemezném. Azért nem valódi, mert Ryszard Petru olyasvalaki, akinek erős kapcsolatai vannak a bankszektorral, és a befolyásos neoliberális gazdasági szakértő, neoliberális guru, Leszek Balcerowicz követője. A pártnak liberális populista programja van – alacsonyabb adók, a magán-egészségbiztosítás támogatása, vállalkozások egyszerűsítése, innovatív gazdaság, stb. Az igazság az, hogy inkább az etatizmussal helyezik magukat szembe, mint a rendszerrel, alapvetően egy liberális populizmust képviselnek. Nem az olyan frusztrált emberek számára, mint Paweł Kukiz szavazói, hanem inkább az aspiráló fiatal középosztálynak. Talán elszipkáznak némi szavazatot a PO-tól, mivel azokat az elképzeléseket hasznosítják, melyek a 15 évvel ezelőtti Polgári Platform magját képezték. Az is fontos, hogy a párt egyértelműen azonosítható egy személlyel, Ryszard Petruval, aki szinte az egyedülálló képviselőjük és támogatottjuk a médiában.

Aztán ott az Egyesült Baloldal. Ebben van a régi posztkommunista baloldal, de nem ez az egyetlen alapja, hiszen magába foglal alulról építkező baloldali csoportosulásokat, mint például a Zöldeket, és az megújulás látszatát kölcsönzi a tömörülésnek. Jelenleg 10-12%-on állnak a közvélemény-kutatások szerint, kicsivel Ryszard Petru pártja előtt.

Számos kispárt koalíciójaként képes-e az Egyesült Baloldal koherens programot adni?

Természetesen van némi feszültség a szociáldemokraták progresszív adóztatása és erőteljesebb szociális juttatásai meg a liberális frakció vállalkozókat támogató elképzelései között. Mindazonáltal vezetőjük, Barbara Nowacka egyértelműen progresszív, a szó „skandináv értelmében”, olyan dolgokat képvisel, mint a szociális alapú adókedvezmények kiterjesztése, a jómódúak adóterheinek emelése, a szociális és egészségügyi rendszer javítása. Különösen a fiatalabbakat vonzza a zöldebb megoldások felé való mozdulás, és a rengeteg elképzelés a kisebbségi, gender- és reprodukciós jogokat illetően, szekuláris oktatás melletti kiállás – mindez jól mutat egy fiatal női vezetőtől és pártjától. Fontos tényező Nowacka vitathatatlan karizmája. A posztkommunista szociáldemokrata párttal összevetve a vezetők fiatalabb generációjához tartozik, személyesen is a fiatalos Palikot Mozgalomból érkezett. Hiteles progresszív, komoly ifjúsági aktivista múltjával ráadásul kiválóan beszél a médiában is. Néha szemére vetik, hogy nincs elég tapasztalata, de gyorsan tanul, és elterjedt Lengyelországban a nézet, hogy a régebbi vezetők tapasztalata már túl sok is. A kérdés az, hogy meg tudja-e győzni a szavazókat, hogy ezt az új politikai kezdeményezést komoly erővé képes formálni, és hogy ő nem csupán az öreg pártkatonák marketingarca. Hogy dominálja-e a koalíció arculatát, az döntő lehet ebben a kérdésben. Egyelőre jól áll, kérdés, mit hoznak a kampány utolsó napjai, ez még hátra van.

Mi a másik baloldali csoportosulás, a Razem kilátásai?

A Razem egy igazán alulról építkező (grassroots) párt, ami valami újat tud mutatni. A nagy sikerük abban áll, hogy igazán elkötelezett embereik vannak, régóta ők az első kezdeményezés, amely komoly elhivatottságot tud felmutatni. Spontánok és kiválóan használnak olyan új eszközöket, mint a Faceboook, de élnek a személyes megszólítással is. Programjuk baloldali és progresszív, erős fókusszal gazdasági és szociális problémákon, megcélozva olyan kérdéseket, mint a bizonytalan munkahelyek, az alacsony bérek, Lengyelország urbánus centrumain túl is. Voltaképp azzal minden párt tisztában van, hogy a lengyel bérek túlságosan alacsonyak. De a megoldások jobbára liberális-populisták: ha csökkennek az adóterhek, nőni fognak a fizetések. Ez tehát egy olyan probléma, amit a baloldalon nyilván máshogy kell tárgyalni. Azt hiszem, a Razem fő problémája, hogy hogyan jussanak be a mainstream médiába. Az egyik elképzelésük, hogy a lengyel politika túlságosan egyes személyekhez kapcsolódik. Így nekik nincs is vezetőjük – legalábbis ezt állítják – ők mind „Razem”, vagyis „együtt” lengyelek. Ám egy dolog az elképzeléseket online kifejteni és terjeszteni, de mi nem vagyunk Dél-Korea, ahol a közbeszéd nagyrészt online zajlik. Tartok tőle, hogy a Razem túl későn keltette fel a mainstream média figyelmét, most kezdenek csak megjelenni a közvélemény-kutatási eredményekben. Úgyszintén túl sokat foglalkoznak a másik baloldali tömörülés kritizálásával. De ha 3% fölé emelkednek, ami Lengyelországban a kormányzati támogatás küszöbe, meglehet a lehetőségük, hogy kiépítsenek egy igazi beágyazott politikai pártot a következő években, megteremtve a lehetőségét két baloldali párt koalíciójának a négy év múlva esedékes következő választásokra.

A három legnagyobb párt vezetője nő. Befolyásolta ez valahogyan a választási program központi témáit?

Először is, ez a Női Kongresszus és a feminista mozgalom sikerének bizonyítéka. Régóta küzdenek a nők komolyabb részvételéért a politikában. Van egy „új norma” most, vagy legalábbis annak imidzse, hogy a vezető lehet nő is, és ebben igazán nincs semmi különös – talán kivételt képeznek még az agrár- vagy szélsőségesen jobboldali pártok. Ez persze nem jelenti azt, hogy a női egyenjogúság témáját már le is lehet zárni, mi több, úgy néz ki, a következő négy évben szembesülünk majd vele, milyen messze is vagyunk a nők jogainak teljes elismerésétől. Még a konzervatív „engedékenység” is teljes tiltásba fordulhat majd az abortuszkérdésében, illetve nem tudjuk, az mesterséges megtermékenyítés megmaradhat-e, stb.

Másodszor ne felejtsük, hogy a három női vezető – Ewa Kopacz miniszterelnök, a PiS-jelölt Beata Szydło és az Egyesült Baloldal Barbara Nowackája – közül csak egy tűnik igazán önálló vezetőnek. Szydło nem csupán az ellenfelei szemében tűnik Kaczyński bábjának, nem is beszélve a konzervatív, patriarchális programjáról. Ami Ewa Kopaczt illeti, igazán igyekszik jól teljesíteni, és egyértelműen elhivatott egyes nőbarát programok mellett (például mesterséges megtermékenyítés), ahogy általában véve is támogat egy mérsékelt szociális programot. Egyedül Nowackának lehet azonban önállóan esélye egy komoly politikai erőt vezetni a kormányzás felé, már ha sikerül erős stábot kiépíteni maga körül. Ha miniszterelnök lenne egy női vezető nőbarát elképzelésekkel – az komoly áttörés lenne a lengyel politikában. Remélem, sikerül megtennie az első lépéseket ebbe az irányba.

Michał Sutowski politológus, publicista, szerkesztő. A varsói Institute of Advanced Studies vezetője, angolból és németből fordít. Ő szerkesztette Jacek Kuroń és Stanisław Brzozowski politikai írásait.

Az interjú eredetileg a PoliticalCritique oldalon jelent meg. Készítette Veronika Pehe. Magyarra fordította Umann Dorottya.

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a szomszédaink politikájáról, támogass minket!