Kocsis Zoltán zongoraművész is kifejtette gondolatait a „modern kori népvándorlásról”, ahogy ő hívja. „Az nem menekült, aki válogat az országok között, inkább az, aki ha elment arról a földről, ahol üldözik, szabadnak érzi magát” – mondja. És ezt mondja még számos honfitársunk, ezt mondja a Jobbik, és ezt mondják a Fidesz képviselői is.

Persze Kocsis mondatai megbocsájthatók, hiszen ő nem dönt a politikában, kevésbé kell mérlegelnie szavait, mint a pártoknak. De vajon megállja-e a helyét ez az állítás?

Először is le kéne már számolnunk a menekült és a bevándorló olyan módon való megkülönböztetésétől, amely nem enged átjárást a két fogalom között. Nyilvánvalóan egy menekült sem egy oktatás, megfelelő ellátás, munka, egészségügyi rendszer nélküli országba akar menekülni, amikor elindul, hiszen pont az életösztön hajtja, amikor továbbáll. Ez az életösztön pedig nem egy sivatagi menekülttábor pusztájában való vegetálás felé tereli. De sokszor a bevándorlókat is a rossz politikai döntések, a rossz politikai klíma üldözi el az eredeti országából. Ha Magyarországon például látható lenne perspektíva, kicsivel normálisabb fizetések lennének, már kevesebben távoznának nyugatra.

A mostani menekültválság kapcsán egyébként gyakran előjön az 56-os párhuzam is. 1956-ban 150-200 ezer magyar ember lépte át főként az osztrák, elenyésző kisebbségben a jugoszláv határt, hogy a forradalom megtorlása elől, vagy egy jobb élet reményében (vagy egyszerre mindkettő) elmeneküljön Magyarországról. Nyilván a két szituáció számos ponton eltér egymástól, de a mostani témánk szempontjából elégséges a hasonlóság.

Az 56-os menekültek nem álltak meg Ausztriában, továbbmentek Franciaországba, Nagy-Britanniába, Németországba, az USA-ba vagy éppen Ausztráliába. Sőt volt olyan is, aki nem elégedett meg Franciaországgal, hanem helyette tovább ment az USA-ba, pár hónap tartózkodás után. Méghozzá két ok miatt. Egyrészt a megélhetés miatt, hiszen Ausztria nem tudott ennyi embert eltartani, és a többi nyugati országban sokkal magasabb volt az életszínvonal. Másrészt pedig azért, mert Ausztria amely alig egy évvel korábban szabadult fel, a háborúban nyertes szövetséges csapatok megszállásától, így a szovjet ellenőrzéstől is, nem volt túl messze sem földrajzi, sem politikai értelemben Magyarországtól. Tehát a magyar menekültek 1956-ban nem álltak meg az első országnál.

Ahogy nem állnak meg a szír, iraki vagy afgán menekültek sem. Nem állnak meg, mert a teljes Közel-Kelet instabil és mindenhol ott vannak a szélsőségesek, a lábukon biztosan álló olajországok pedig nem fogadják a menekülteket, és az elnyomás elől menekülők amúgy sem egy ilyen országban találnák meg a szabadságot. Lehet ezért haragudni is rájuk, de ez a menekültek helyzetén nem változtat. Törökországban, Jordániában vagy Jemenben ahol például a legtöbb szír menekült él, sehol sem száz százalékosan stabil a helyzet. Dél-Kelet-Törökországban például a török kormány lényegében háborút folytat a menekültek között is nagy számban megtalálható kurd kisebbség ellen. De keresztény szírként sem jó életbiztosítás egy muzulmán vagy arab államba érkezni. Nem beszélve arról, hogy a terroristák és kormánypárti csapatok át szoktak járni a határokon.

A másik, hogy ezekben a menekülttáborokban lényegében nem lehet megélni. Az ENSZ világsegély programjának pénzszűke miatt, alig van ellátás, nem a napi háromszori étkezés, hanem egyáltalán az étkezés a kérdés. De nincs munkahely és oktatás sem, a szabadidős programokról nem is beszélve. A Törökországba érkező menekülteknek például éveket kell várniuk, amíg menekültkérelmüket elbírálják, addig legálisan nem is vállalhatnának munkát, így esélyük sincs fenntartani magukat és családjukat. Évekig arra vannak ítélve, hogy segélyszervezetek hiányos adományain tengessék napjaikat. A közel-keleti országok menekülttáboraiban lenni ma lényegében egyet jelent a vegetálással. Ha belegondolunk, mi sem maradnánk ott. Ahogy a nem jómódú szírek egy része is inkább visszatér a polgárháborúba, minthogy a táborokban maradjon, akkor amikor a lakóhelyén nincs közvetlen életveszély.

Márpedig lehetünk magabiztos és gőgös európaiak, akik azt mondják, nem jár ezeknek az embereknek semmi, csak ők nem így gondolják. És jogosan nem így gondolják. Ahogy a saját elődeink például 56-ban kiálltak egy jobb életért, fellázadtak a rákosista rezsim ellen, úgy a szír, az afgán és az iraki menekültek is küzdeni fognak azért, hogy normálisan élhessenek. Hogy a gyerekeik tanulhassanak, hogy ők dolgozhassanak.

A kérdés az, Európa milyen választ ad erre. Megtagadja mindenkitől a jobb élet reményét, és kitessékeli ezeket az embereket egy kurva nagy falon kívülre? Vagy felméri, hogyan tudja a legjobban segíteni őket, hogyan tudja megadni nekik a jobb élet reményét, és el is követ mindent azért, hogy egy sikeres integrációval (ami nem egyenlő az asszimilációval), meg is teremtse ezt?

Az én álláspontom szerint, nem tudnánk befogadni Afganisztán, Szíria és Irak teljes lakosságát, de szerencsére erről szó sincsen. Ha pedig tiszta feltételrendszert teremtünk a menekültek beengedését illetően, ha meghagyjuk a jobb élet ígéretét nekik, és ha közben valódi támogatást adunk helyben azoknak, akik menekülttáborokban kénytelenek élni, hogy ne egy élet nélküli élet jusson nekik, és végül ha látható perspektívát teremtünk a szíriai helyzet rendezésére, akkor el is végezte a dolgát nagyjából Európa, és büszke is lehet magára.

De dolgavégezetlenül, saját (mert nem csak a magyar történelemben vannak menekültek) őseink küzdelmét megtagadva, hamis indokokra, átgondolatlan hiedelmekre támaszkodva, egy rémképtől félve megpróbáljuk megakadályozni a menekülteket abban, hogy Európába jönnek, akkor biztosan kudarcot fogunk szenvedni. A falak nem írják felül az életösztönt. A jelenlegi Európa pedig a háborúkkal szemben jött létre, ha magunk hozzuk létre a háborút a határinknál, akkor pont azt öljük ki magunkból, ami miatt még érdemes „európainak” lenni

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a menekültek helyzetéről, támogass minket!