Én, személy szerint, az elmúlt három évben talán ha két Magyar Narancsot vettem, így nem is tudok olyan nagyívű felháborodott ígéretet tenni, mint Szily László (azaz, hogy nem veszem meg többet a lapot). A Magyar Narancs eheti címlapjára ugyanis szögesdrótos Hitler-bajszos Orbán Viktort raktak. Mondhatnám persze ennek kapcsán, hogy én nem raknék egy ilyen képet egy újság címlapjára, de nem is én szerkesztem az újságot.

Ebben a címlapban nem is az az érdekes, amit Orbánról mond a Narancs, hanem amit magáról a lapról és arról a politikai közösségről mond, aminek már ugyan egyre kevésbé, de még azért valamelyest mindig lapja a Magyar Narancs. Ilyen szempontból pedig magam sem vagyok kívülálló, hiszen sok érték engem is ehhez a politikai közösséghez köt, még ha egyre kevesebb dologban is tudok egyetérteni vele az utóbbi években.

Ez a címlapon látható kép számomra inkább egy segélykiáltás, mint egy Orbánt érő ütés. Az a pillanat, melyben a menekültkérdés Orbán lehitlerezésében csúcsosodik ki, ahol a képen maga a bajusz se a menekültkérdésről szól – hiszen nem a szögesdrót, hanem a Hitler-bajusz a lényeg –, nem árulkodik másról, mint a tehetetlenségről és az elárvultságról.

Élünk itt ma 1-2 millióan, kiknek lényegében alig van mivel egyetértenünk a kormánypárt döntései közül. Politikai képviseletünk csak hányózacskó használata mellett van, aki pedig még képes lehetne a képviseletünkre vagy mérhetetlen támogatottságú, vagy – az LMP – inkább a Fidesztől lehullott almára ácsingózik.

Nem tudunk semmit tenni az ellen, hogy úgy érezzük, az ország rossz irányba halad, és egyre frusztáltabbak vagyunk, miközben a norma az országban a szolidaritás hiánya és a gyűlölet lesz.

A probléma a Magyar Narancs címlapjával leginkább az, hogy igazodik a rendszerhez. Ugyanúgy adja ki a frusztrációját, mint az egyszeri kommentelő, aki golyót és gumibotot ajánl a menekülteknek. Így tulajdonképpen hasonló itt a helyzet, mint a Köztünk élnek blog esetében: egy teljesen kiüresedett politikai térfél egyetlen politikai válasza ez a jelenlegi politikai helyzetre.

Persze van, aki máshogy igyekszik csillapítani a frusztrációját: segít a menekülteknek, de a tehetetlenség érzése egyre hatalmasabb és hatalmasabb, miközben a Fidesz és a körülötte lévő emberek folyamatosan hazaárulással vádolnak minket.

Baloldaliként vagy liberálisként valójában tényleg egyre nehezebb ebben az országban létezni, van, aki a politikától való teljes elfordulással válaszol, van, akit felzabál a kognitív disszonancia, és elmagyarázza magának, hogy ő középen áll, majd felépít egy elképzelt baloldali szélsőséget (miközben bármilyen baloldali és liberális politikai gondolatnak körülbelül semennyi hatása sincs a valós történésekre), más pedig tovább próbál kiállni az értékei mellett, egyre csak frusztráltabban.

Nagyjából erről szól ez a címlap. Aki ezt nem hajlandó észrevenni, az nem próbálja megérteni honfitársai helyzetét, tehetetlenségét, hanem gúnyt űz belőle. Aki cinikusan reagál erre a szerinte káros frusztrált dühre, melynek elítélése mellett egy cseppnyi részvétet se kíván érezni, az pontosan olyan gyűlölködő, mint akiket gyűlölködéssel vádol.

Persze nem állítom, hogy az a politikai gondolkodás, ami a menekültkérdésben egy Hitler-bajuszos Orbánt, a szerkesztőségi cikkben pedig nácizást hoz ki magából, nem lenne ártalmas, hanem arról beszélek, hogy ez a frusztráció, amely egyébként a magukat középen tartókon („két hülye szélsőség”), és a jobboldaliakon („hazaáruló balosok”) is kijön, nem egymástól független dolgok. Ha pedig érteni is akarjuk, mi történik körülöttünk, meg kell érteni a balosok, a középen állók és a jobboldaliak motivációját is ahhoz, hogy sokkal kevesebb frusztrációval és dühvel rendezzük a politikai vitáinkat.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni arról, mit jelent a magyarságunk a Fidesz nacionalizmusán túl., támogass minket!