Paulo Freire abban hitt, hogy a mozgalmi és pedagógiai cselekvés alapvetően és megkerülhetetlenül elméleti. Gyakorlat nincs elmélet, sőt, filozófia nélkül. Immár magyarul is olvasható Az elnyomottak pedagógiája című munkája. Mészáros Györgynek a könyvhöz írt Előszavát közöljük.
A tankönyvek az állam rasszizmusát reprodukálják.
Az elmúlt harminc év láthatóvá tette, milyen pszichés következményekkel jár a telefonalapú gyerekkor.
Mennyi minden történhetne velünk ezalatt a legkevesebb 10 év alatt: szólhatna ez az idő arról, hogy megtaláljuk az érdeklődési körünket, kialakulnak bennünk a gondolkodás különböző formái, megtapasztaljuk, mit jelent közösségben létezni – tehát készülhetnénk a társadalomban való részvételre, ami nem csak munkából áll.
A felnőtt társadalom felelőssége, hogy a globális techcégek és a gyerekek közötti érdekütközésben kinek az oldalára áll, az ellenszegülő iskolaigazgatók felmentése pedig biztosan nem jó út.
Mindegyik szakterületen nőtt a tanárhiány, 10 ezer nyugdíjas munkája „fedi el” a problémákat, nincs gyógypedagógus és iskolapszichológus.
A háborúellenes agitáció, a munkásoktatás, és a színvonalas tudományos műveltség elterjesztése mind-mind tevékenységük részét képezte.
Cabral az egyik legizgalmasabb gondolkodója és résztvevője volt a gyarmati uralom elleni küzdelemnek Afrikában.
Tanévnyitó tézisek azoknak, akik mostanában olyan marhára büszkék saját iskolázottságukra, és azoknak is, akik épp eléggé „iskolázatlanok” ahhoz, hogy értsék: a társadalomnak nem még több iskolázásra van szüksége, hanem az iskolának egy radikálisan másik társadalomra
Az intézményesített nevelés története épp a tekintetben a legszövevényesebb, hogy milyen mélyen és szorosan összefonódik a felvilágosodás után sajátosan új arcot öltő más fegyelmező intézmények, apparátusok történetével.