Vendégszoba a hajléktalanszállón, ahol az anyák anyák lehetnek
A hajléktalanságban élő anyák számára az egyik legnehezebben elviselhető hiány egy szoba, amit gyerekeikkel magukra zárhatnak. Ebben segít a BMSZKI új szolgáltatása.
A hajléktalanságban élő anyák számára az egyik legnehezebben elviselhető hiány egy szoba, amit gyerekeikkel magukra zárhatnak. Ebben segít a BMSZKI új szolgáltatása.
A szülészetek felén minimum kétszerese a császármetszések aránya az ajánlottnak.
Orbán Viktor személyesen menti meg a gyerekeket a dílerektől, az asszonyokat pedig külön is köszönti.
Válaszolt a kormány a fogyatékkal élő emberek szövetségeinek javaslatára, miszerint ápolásra szoruló gyermeküket otthonukban nevelő édesanyák is részesüljenek az szja-mentességből.
A fenyegetettség azért sem szűnhet meg, mert a hatalom, amely ezeket a politikai ellenségeket kijelöli, teljességgel kiszámíthatatlan.
Amíg törvények nem kényszerítik, a rendőrség továbbra sem fogja hatékonyan megvédeni a bántalmazások áldozatait.
Davis 2017-ben ellenállásra szólított fel, és arra kérte a hallgatóságot, hogy Trump elnökségének következő négy évében váljanak harciasabbá a társadalmi igazságosság iránti követeléseikben.
Tüntetés a belvárosban, petíció-átadás a rendőrségen és minifesztivál a nemzetközi nőnap alkalmából.
Recenzió Cristina Rivera Garza Liliana legyőzhetetlen nyara című riportregényéről.
A folyamatos nők elleni erőszak hétköznapi, szinte banális, az érdek mögötte, hogy „maradjunk ott, ahol vagyunk”.