Magyar reakciók sokasága zengi, hogy a rendőri erőszak anomália, nem rendszerszintű. Hogy a szobrok ledöntése túlzás, hogy barbárság, hogy kultúraellenes. Egy új, diadalmas cenzúra hírnökét látják benne, a humanizmus alkonyát.
Az úgynevezett liberális túlsúllyal szembeni „új kánon” szerzőinek művei egyezéseket mutatnak nemcsak egymással, hanem egyfelől a jelenlegi állami emlékezetpolitikával, másfelől a népi képzelet mitologémáival is.
Nem arról beszélünk, hogy az irodalomnak a nemzeti eszméről kellene szólnia – nagyon régóta csak a rossz irodalom teszi ezt – arról beszélünk, hogy az irodalom maga a nemzeti eszme.
