„A világ majd elfogadja” – A gázai lakosság elüldözését tervező konferenciáról Izraelben
A kormánytagok és a telepes szervezetek képviselői szerint ki kell éheztetni a kétmilliós gázai lakosságot, hogy elmenjenek.
A kormánytagok és a telepes szervezetek képviselői szerint ki kell éheztetni a kétmilliós gázai lakosságot, hogy elmenjenek.
Nem értenek egyet kormányaik tehetetlenségével a gázai mészárlással kapcsolatban, ezért saját akcióra szánták el magukat.
A nyugati hegemónia ellen fellépő afrikai, ázsiai avagy dél-amerikai országok a nyugati eredetű nemzetközi jogot használhatják érdekeik érvényesítésére.
Az elmúlt hónapok betiltott tüntetései miatt szervezett demonstrációt a Varjú-kollektíva.
A Varjú Kollektíva alapvető szabadságjogainkat védi a hatalmi önkénytől a Teve utcában.
Izraelnek intézkedéseket kell hoznia a népirtás megelőzéséért, és egy hónap múlva jelentenie kell a Nemzetközi Bíróságnak.
Khan Juniszban emberek tízezrei vannak veszélyben a harcok miatt, közben a külügyminiszter indiai vasútról és mesterséges szigetről vetített filmet.
Dél-Afrika erőteljes és meggyőző keresetben vádolja Izraelt a népirtásról szóló egyezmény megsértésével.
Palesztinpárti jelszavak miatt, miközben a hétvégén világszerte több százezren tüntettek a gázai békéért.
A közel-keleti állam egész pályás letámadással igyekszik megakadályozni, hogy a Nemzetközi Bíróság kimondja: népirtást követ el Gázában.