A gyermekvédelem borzasztó helyzetét nem enyhíti, de precedensértékű a túlórázó gyámok ítélete
Összesen 70 millió forintot kaphatnak azok a gyámok, akiknek éveken keresztül 30 helyett akár 50 gyermekről kellett gondoskodniuk.
Összesen 70 millió forintot kaphatnak azok a gyámok, akiknek éveken keresztül 30 helyett akár 50 gyermekről kellett gondoskodniuk.
A kormánynak kapóra jönnek a menekültek saját túlhatalma fenntartására.
„A gyerek elsősorban gyerek, és csak másodsorban egy súlyos cselekmény elkövetője.”
A két éve indult Segítők Hálózatánál a pluszterhet jelentő bürokratikus útvesztőben próbálnak meg segíteni az eligazodásban.
Néhány százan álltak ki a miniszterelnöki hivatal elé a valódi gyermekvédelemért, Orbán Viktor és Rogán Antal lemondásáért.
Folyamatosan gyűlnek a szülészeti erőszak ezen formájáról szóló történetek a Másállapotot a szülészetben! mozgalom oldalán.
Sötétségben, gyógyszer, tiszta víz és érzéstelenítő nélkül kénytelenek gyermeket világra hozni a nők Gázában.
A túlzott mértékű orvosi beavatkozás árt a nőknek és a gyerekeknek is, mégsincs rendszerszintű törekvés a magyar szülészetek javítására.
Megjelent a Hintalovon Alapítvány 2021-es évet értékelő jelentése. Nem túl rózsás a helyzet.
Az óvodák jelentős részében nem jut elegendő diplomás szakember a gyermekekre, a jelenség negatív spirálhoz vezet a Szülői Hanghoz beérkezett segélykiáltások szerint.