Az eddigi ellenzék csak a NER ideológiáját támadta, nem pedig a lényegét – de sosem leszünk mi a többség, ha nem vagyunk képesek új frontvonalak mentén visszahódítani a politikát, mert a nemzeti burzsoázia megteremtésének az ára a társadalmunk tönkretétele.
Ötven évvel ezelőtt, 1968 június 27-én jelent meg a Literární listy prágai irodalmi folyóirat címoldalán a „Prágai tavasz” néven elhíresült csehszlovák politikai reform-sorozat célkitűzéseinek summázata, a Ludvík Vaculík által írt Kétezer szó.
Az interneten népszerűek azok a tesztek, amelyek egy sor kérdés után megmutatják, milyen a politikai értékrendünk, és milyen politikai táborhoz tartozunk. A Policy Solutions most feltérképezte, milyen politikai értékrenddel rendelkezik a magyar társadalom.
Ivan Radenković filozófus volt, baloldali aktivista, fordító, költő, zenész és zeneszerző, grafikai, honlap-, folyóirat- és videoszerkesztő. Rengetegen csodálhatták rendkívüli sokoldalúságát – úgy tűnt, hogy arannyá változik, amihez csak hozzáér.
A húszas évek jobboldalának „hátbaszúrás”-nyelvezete még mindig elfedi a valóságot: Trianont a magyar munkásmozgalom ugyanolyan tragédiaként élte meg, mint a jobboldal. Még a kommunisták is.
Az atrocitás a német ’68 kezdetét jelentette.
1912-ben ezen a napon százezres munkástömeg követelt egy demokratikusabb Magyarországot. A hatalom erőszakkal válaszolt.
Semmink nincs, csak a kritikai filozófia, de ez Spinoza, Kant, Hegel szerint nem kevés.
Mindenki szabadon dönthet, hogy milyen fogalmat használ április 4-én, de legyünk tisztában azzal, hogy az ostoba politikai döntések és hősiesnek tűnő, de értelmetlen és gyilkos katonai ellenállás XX. századi történelmünk egyik legszomorúbb időszakát idézik, amelynek véget kellett vetni.
Új pártok alapítása bevett dolog, ám adódik a kérdés: van társadalmi bázisa a pártnak, elég-e a reklámfelületek szavatolta médianyilvánosság? A magyarországi szociáldemokrácia példája azt mutatja, hogy a lassú mozgalmi és kulturális építkezés kedvezőtlen politikai környezetben sokat segít.
