Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem fognak emelt szinten érettségiztetni a tatai gimnázium tanárai, amíg nem kezd velük érdemi egyeztetésbe a Belügyminisztérium

Ez a cikk több mint 1 éves.

Tata Tüntetést tartottak a tatai Kossuth téren kedden 18 órakor a Pedagógusok Szakszervezete, valamint az Egységes Diákfront helyi szervezeteinek rendezésében. Azért kezdeményezték a demonstrációt, mert – ahogyan az a rendezvényen is elhangzott – a mai napig nem valósultak meg a tanárok és a diákok által megfogalmazott, már  egy évvel ezelőtt is régóta érvényes követelések.

A tüntetés legfontosabb bejelentését Suszter István, a tatai Eötvös József Gimnázium tanára tette: iskolájának 32 tanára a mai napon arról döntött, hogy mindaddig, amíg nem kezdődik érdemi egyeztetés a tanárokkal a kilencpontos követelésükről, nem vállalnak emelt szintű érettségi elnöki feladatot, nem vesznek részt emelt szintű érettségi lebonyolításában, ez ugyanis nem kötelező feladata a tanároknak.

(A középszintű vizsgákkal kapcsolatos feladatokat ellátják.) Suszter elmondta, várják további tanárok csatlakozását a kezdeményezéshez. A pedagógus arról is beszélt, hogy habár az oktatás egyre súlyosbodó problémáit csak társadalmi szakmai konszenzusra alapozva, tárgyalással lehet megoldani,  mára a munkabeszüntetést – sport- és jogszerűtlen eszközökkel – ellehetetlenítette a hatalom, ezért neki és kollégáinak nem maradt más választása.

A tatai Egységes Diákfront képviselői arról beszéltek, már rég nemcsak a tanárhiány a legnagyobb probléma, hanem az, hogy egyre több diák is arra gondol, hogy nem Magyarországon fejezik be tanulmányaikat, és  nem akarnak olyan országban élni, ahol már diákként sincsenek megbecsülve.

„Ha minden tanár csak egyszer, egy időben kiállna…! Mert ez mindenki inge, ideje magunkra venni”

– hangzott el tőlük. 

Holdampf Ildikó tatai kétgyermekes anya felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy neki természetes, hogy itt áll a tanárok mellett, ha nekik kiáltaniuk kell, mert szerintük törésponthoz értünk. Egészen addig fog mellettük állni, amíg meg nem hallják őket – mondta. Amiatt megfenyegetni valakit, mert kimondja, ha valami nem jó, az felér annak a bismerésésvel, hogy nem működik a rendszer – utalt a tanárok megfélemlítésére.

Balogh Ákos, a tatai Kőkúti Általános Iskola tanára diákjai hálálkodó visszajelzéseit olvasta fel kezdésként. Felidézte, egy éve már, hogy tanárként hónapról hónapra intetnzíven csak segélyt kiált, és túlél. A diákok biztatása tartja életben és a pályán – mondta. Kiállt a diákok lejáratása ellen, akikben, mint mondta, több hazaszeretet és felelősségtudat van, mint az oktatást ebbe a helyzetbe juttató döntéshozókban. Beszédében említette a megalázó bérezést és az égető pedagógushiányt is. 

Jenei András, a PSZ Komárom-Esztergom Megye Szervezetének elnökhelyettese szerint az elmúlt egy év legfontosabb eredménye, hogy mindenki számára egyértelmű lett, hogy a közoktatásban alacsonyak a bérek, elviselhetetlenek a munkaterhek, hogy a tantervek korszerűtlenek, és hogy állandósult a tanárhiány. 

A tüntetés végén a mécseseket is magukkal hozó tüntetők az oktatási mozgalom jelképét, a körbe írt felkiáltójelet formázták meg a téren.