Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„A gazdagok kormánya a gazdagok érdekében kormányoz”

Ez a cikk több mint 1 éves.

A kaszinó bejáratának blokkolásával azt akarják elérni, hogy a jelenlegi válsághelyzet ne úgy érjen véget, ahogy az eddigiek, ne a rossz körülmények között élők kerüljenek még rosszabb helyzetbe.

„A gazdagok kormánya a gazdagok érdekében fog kormányozni” – nyilatkozta Jámbor András a Szikra mozgalom demonstrációján
Fotó: Dián Ákos / Mérce

Jámbor András elmondta, felháborítónak tartják, hogy a kormány a hajléktalanszállóktól várja el a takarékoskodást, miközben az ország négy legnagyobb cégének 555 milliárdos a harmadik negyedéves profitja.

A jelenlegi válsághelyzetben 170 ezer háztartás szorul azonnali segítségre, közel 1 millió pedig veszélyeztetett, és hatékony segítség lenne számukra az energiahatékonysági program. A kormány magánérdekek mentén hoz jogszabályokat, Lázár János vadászkastélyát és Novák Katalin zeneszobáját támogatja a közérdek helyett.

„Fizessenek a gazdagok!” – Látványos akciókkal indítja Fizessenek a gazdagok! kampányát a Szikra Mozgalom
Fotó: Dián Ákos / Mérce

 

Címlapkép: „Fizessenek a gazdagok, a közösbe nem adtatok!” Elblokádolta a Tropicana kaszinó bejáratát a Szikra Mozgalom Fotó: Dián Ákos / Mérce