Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kormány szerint jelenleg nem vállal eleget az Európai Bizottság a tanárok béremeléséből

Ez a cikk több mint 1 éves.

A Telex kérdésére Gulyás miniszter azt mondta, hogy a kormány – a közös uniós álláspontnak megfelelően – nem fogadja el- az ukrajnai „népszavazások” eredményét.

„Azon dolgozunk, hogy minél előbb megkapják” – ezt már arra a kérdésre válaszolta Gulyás, hogy mikor kaphatják meg azt a mértékű béremelést a pedagógusok, amelyet már a kormány is elégségesnek tart. A miniszter egyelőre csak a rendes, éves 3-szor 10 százalékos januári emelés időpontját tudta megmondani, de az érdemi bérfejlesztés szerinte az uniótól való megállapodástól függ. Erre nem tudott legkorábbi időpontot sem mondani, mert nem tudja, a szükséges források mikor érkezhetnek meg, de azt tippelte, hogy az idei év végén vagy a jövő év elején jöhetnek ilyenek.

A kormány baja Gulyás szerint az, hogy az EU egyhetedét-egynolcadát akarja a béremeléseknek kifizetni, szerintük a Bizottság hozzájárulása nem elégséges.

További kérdésekre válaszolva azt mondta, a Miniszterelnökségnek otthont adó Karmelitában is 18 fok lesz.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs