A Drozdi és az „Arena City” bevásárlóközpontnál összegyűlt demonstrálók és Minszk más pontján gyülekező tüntetők is lassan hazamennek, a metrómegállókat ismét megnyitották a nagyközönségnek.
Noha Alekszandr Lukasenka rezidenciája elé is vonultak emberek, immár egyetlen egy tüntető sem maradt a közelben, ugyanakkor a fegyveres őrség és a szögesdrót továbbra is a helyén maradt.
A mai több százezres vonulást tehát a brutális rendőri fellépés, a tüntetők tömeges letartóztatása, és például női tüntetők tömeges, rendőri alakulatok általi megverése bontotta több, kis csoportra, mielőtt villanógránátokkal és a levegőbe leadott puskalövésekkel azt is feloszlatta volna.
A rendőrség ma több mint 1000 tüntetőt – köztük újságírókat is letartóztatott és elhurcolt, de az alapvető célt, a nyomásgyakorló, százezres menet megakadályozását, ezzel sem tudták elérni. Éppen ezért ismét lekapcsolták az internet-szolgáltatást is, számos helyen leállították a forgalmat, tömegközlekedést, és egyes twitterezők szerint gyakorlatilag hadiállapot uralkodik Fehéroroszországban.
Despite protests are entirely peaceful, Lukashenka de facto introduces martial law. Communications are disrupted. Transport and roads are blocked. The army is in town. A lot of armored vehicles, special equipment. Soldiers with Kalashnikovs. Police use water cannons. (c)@Shavlugo pic.twitter.com/hF0IIU3MWy
— Franak Viačorka (@franakviacorka) September 13, 2020
Lényeges, hogy Minszk mellett ismét számos vidéki helyszínen voltak több ezres tüntetések, ezeket Grodnóban és a Bresztben is feloszlatták, utóbbi helyen vízágyúkkal.
A belarusz ellenzéki mozgalom továbbra sem cél nélküli, a Nexta bloggerei például most Lukasenka október 9-i, tervezett elnöki beiktatását jelölték meg mint távozásának ultimátum-szerű határnapját, azt sem lehet azonban mondani, hogy áttörést értek volna el.
Élő közvetítésünket ezzel zárjuk is mára, köszönjük a figyelmet!