Igaz, mindehhez a vitatott választási eredmények szerinti elnök erősen Sztanyiszlavszkij módszerét használta: egy tár nélküli gépfegyverrel, és hasonlóan felszerelt fiával, hétvégi kommandósként szállt alá elnöki helikopterével a palotába, miután egy kisebb hadsereggel zárta el a központi Függetlenség teret az amúgy teljesen békésen vonuló és táncoló tömeg elől, majd állami videófelvételeken elmélyülten telefonálgatott.

Végül azonban mégiscsak kiment sajátjai, tehát a fegyveres rendfenntartó apparátus közé, hogy lelket öntsön beléjük, ami – legalábbis az állami hírügynökség felvételei szerint – sikerült is.

A belarusz válság eddigi, külföldi szemmel legabszurdabb jeleneteire most két valószínű forgatókönyv kínálhat magyarázatot:

Egyrészt Lukasenkát immár pár ezer, az utcán tüntető híve mellett leginkább a fegyveres testületek tartják hatalomban. A helyi Rambó-imidzs, és a látszólag bátor kiállás pedig éppen ezeknek a testületeknek a morálját hivatott valamennyire megtartani, miután már a második vasárnapi, százezres vonuló tömeg helyez rájuk elég kemény pszichológiai nyomást, amely egy nagyobb konfrontáció esetén nem bizonyos, hogy az éleslőszerek használatához, inkább a rendfenntartók fegyverletételéhez, és nagy arányú átállásához vezethet, mint ahogyan ez 1989-ben Romániában, vagy 2000-ben Szerbiában történt.

Ezt a vezető mindenáron el akarja kerülni, és az ilyen drámai színjátékokkal ismét azt nyer, amire a leginkább szüksége van, időt.

Egy másik magyarázat szerint a fegyveres parádézás az ellenzéki tüntető tömeg egyszerű provokációja is lehet, hiszen ha a vezető ebben a helyzetben olajat önt a tűzre, akkor akár a tüntetőktől is elcsattanhat az első pofon, ez pedig jogalapot kínálna Lukasenkának az erőszakos fellépésre, ami – lévén hogy a hadsereg, az OMON, a KGB és a belbiztonság jelentős része még pártján áll, neki végre hazai terep lenne – a jól fényképezhető, tüntető és békés tömeg meg éppen nem az.

Mindezek a magyarázatok akár párhuzamosan is igazak lehetnek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy mai sajtótájékoztatóján a Kreml Szergej Lavrov orosz külügyminiszteren keresztül kinyilvánította: Belarusz-ügyben szeretne hátrébb vonulni, és csupán onnan szurkolni tovább Lukasenkának. Ez is elkeseredett akcióra késztethette az elnököt.

Ami még fontos, az az, hogy az Egyesült Államok, és így de-facto a NATO, a balti tagállamok egyértelmű politikai szolidaritási kampánya mellett, továbbra sem szólna bele nagyon az eseményekbe. Erre utal az is, hogy a mai országos tüntetés-sorozat mellett szolidarító londoni és washingtoni tüntetők is erélyes fellépést követeltek a brit és amerikai kormányoktól, ami egyelőre egyáltalán nem akar jönni, az EU által belengetett szankciópolitika pedig immár nem elégíti ki a Lukasenka-ellenes politikai nyomásgyakorlók szerint azt a célt, amit még két hete szántak neki.

”Mr. Trump. Call Tsikhanouskaya”

🇺🇸 thank you, Washington D.C, for your warm support and solidarity with Belarus. Solidarity is our super power! #FreedomWay pic.twitter.com/rYRCVGnUcy

— Franak Viačorka (@franakviacorka) August 23, 2020

Ezzel együtt a mai tüntetők jól vették az akadályt: erőszak nélkül levonultak. A cél ugyanis továbbra sem valamiféle „új Majdan” számukra, csupán Ellenzéki Koordinációs Bizottságuk, és a fennálló rezsim közötti tárgyalásokba kívánják belekényszeríteni a vezetőt. Ennek a célnak az elérésére pedig egyedül ezzel a taktikával kínálkozhat vajmi remény.

Mai közvetítésünk az események elcsendesülésével ugyanígy véget ér, köszönjük, hogy minket olvastak, és jó éjszakát kívánunk!