Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szél Bernadettől Gyurcsány Ferencig: így reagáltak a pártok a hódmezővásárhelyi választásra

Ez a cikk több mint 6 éves.

Ahogy közelítünk az urnazáráshoz, illetve egyre nő a részvételi arány, úgy szólalnak meg sorra az ellenzéki pártok is a hódmezővásárhelyi választás kapcsán.

A sort Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd) nyitotta még koradélután, ő erkölcsi győzelemnek nevezte azt, hogy ilyen sokan mennek el szavazni.

Az MSZP-től több reakció is érkezett.

Kunhalmi Ágnes nem cifrázta túl a dolgot:

Ujhelyi István EP-képviselő viszont egy hosszú nyílt levelet írt, amiben leginkább arra hívta fel a figyelmet:

„A polgári oldalnak is érdeke, hogy ma Márki-Zay Péter legyen a hódmezővásárhelyi polgármester-választás győztese: ezzel megüzenve a NER-lovagoknak, hogy azért nekik sem lehet mindent.”

Szél Bernadett ma reggel Budakeszin kampányolt, onnan üzent Márki-Zay Péternek.

Péter, példát mutattál küzdelemből, kiállásból, bátorságból, bármi lesz is, sokat köszönhetünk Neked mindannyian.”

A Márki-Zayt támogató ellenzéki pártok közül a Jobbik egyelőre nem nyilvánult meg a témában.

Nem így Gyurcsány Ferenc! A DK ugyan nem szállt bele Márki-Zay kampányába, Gyurcsány viszont már kifejtette a véleményét: ő a mostani eseményekben már az április 8-i országgyűlési választások előzetes erőpróbáját látja.

A Fidesz továbbra is úgy tesz, mintha ma nem lenne semmi látnivaló Hódmezővásárhelyen…