Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szabad Október Fesztivál – 2018. október 8-31.

A 20. századi magyar történelem két, talán leginkább inspiráló eseménysorozatáról emlékszik meg a Szabad Október Fesztivál, immár harmadik alkalommal, idén a Mérce és a Gólya szervezésében. Az 1956-os és az őszirózsás forradalom történetét szeretnénk feleleveníteni, újra élővé tenni. Különösen azért, mert a két forradalom baloldali eszmeisége már szinte teljesen kikopott az emlékezetünkből, illetve az uralkodó jobboldali kurzus folyamatosan próbálja kisajátítani ezeket az eseményeket. Ennek pedig súlyos következményei vannak: az eltorzított, meghamisított emlékezet könnyen igazol a forradalmak szellemiségével ellentétes, elnyomó rendszereket és intézkedéseket.

Iratkozzatok föl a Facebook-eseményre, hogy értesítést kaphassatok az eseményekről, változásokról, információkról!

A fesztivál szervezőiként idén is az egyik fő célunk, hogy újjáélesszük ezt az emlékezetet, és megpróbáljuk értelmezni a 20. századi magyar történelemnek ezt a két nagyon szép epizódját. Meggyőződésünk, hogy sokat tanulhatunk ezekből a történelmi eseményekből, és ez a tudás inspirációként és tanulságokkal szolgálhat a magyarországi demokratikus baloldali kultúra számára. Az idei fesztivál szlogenje „a múltunk a jövőnk?” kérdés és egyszerre állítás is lett, mert azt gondoljuk, van negatív és pozitív tanulsága is a magyar baloldal elmúlt 100-150 évének. Mi ezeket a továbbvihető, az igazságosabb Magyarország megteremtése felé vezető úton felhasználható tudásokhoz akarunk közelebb jutni az idei fesztivál során is.

Reméljük, velünk tartotok, és együtt kicsit okosabbak leszünk november elejére.

Válogassatok programjaink közül, találkozzunk október 8. és 31. között!

Programok