Bolsonaro január hatodikája és a kétféle hűség
Ha Luláék pusztán egy korábbi status quót kívánnak visszaállítani, a zavargók felelősségre vonása könnyen válhat igazságszolgáltatási keresztes hadjárattá.
Ha Luláék pusztán egy korábbi status quót kívánnak visszaállítani, a zavargók felelősségre vonása könnyen válhat igazságszolgáltatási keresztes hadjárattá.
Csak akkor van lehetőség egy baloldali békepárti pozícióra, ha ki tudjuk fejteni, hogy akárcsak az Orbán-rendszer, a háború is a globális kapitalizmus terméke.
A hatalom addig tartja fenn az elitellenes hangulatot, ameddig tudja, de amikor már egyértelművé válik, hogy az új politikai irányítók is az elitnek dolgoznak, akkor indul be a fasisztoid ellenségképzés retorikája. Gerőcs Tamás szociológussal Marikovszky Andrea beszélget.
„Az ellenzék is a középosztály mobilizációját használja, és az eliten belüli váltógazdaság logikája szerint próbálja ezeket a szövetségeket újrakötni. Ebből a politikai taktikából nézve nem értelmezhető valós baloldali politikának, amit csinálnak.” Gerőcs Tamás és Marikovszky Andrea beszélget.
A társadalomnak szakítania kell azzal a nézőponttal, hogy a fogyatékosság az ember „tulajdonsága”, hiszen ez csak akkor nyilvánul meg, amikor egy fogyatékossággal élő személy akadályba ütközik.
Miközben az FBI az orosz befolyásolással volt elfoglalva, a belföldi kémelhárításért is felelős szervezet New York-i szakágának igazgatója az oroszoknak dolgozott.
Bérünk elinflálódásának egyetlen gazdasági indoka a tőke profitrátájának szinten tartása.
Miközben egyszer mind megöregszünk, az öregségről beszélni máig tabu.
Egy életre belém vésődött, hogy a virtuóz szellemesség összeférhet a filozófiai komolysággal, ha a kellő gondolati szigor és stílus egyszerre mindkettőért jót áll.
„Mintát adtál mindannyiunk számára, hogy hogyan kell egyenes gerinccel, nyíltan és félelem nélkül beszélni, a némaságra ítélt tömegek érdekeiért kiállni, a József Attila-i értelemben vett szép szóval, vagyis a humanizmus fegyverével küzdeni.” Egy éve hunyt el Setét Jenő.