„A győriek véleményének figyelmen kívül hagyása következményekkel jár a Fideszre nézve”
Interjú Pintér Bencével, Győr megválasztott polgármesterével, aki kevés eséllyel indult, de nyerni tudott két fideszes polgármesterrel szemben.
Interjú Pintér Bencével, Győr megválasztott polgármesterével, aki kevés eséllyel indult, de nyerni tudott két fideszes polgármesterrel szemben.
A BRFK közölte, két támadót már elfogtak a Kesztyűgyárban hétfőn este, a Forradalmi Kommunista Internacionálé tagjait ért támadás után. Az esetre a Fáklya is reagált Facebook oldalán.
A szülők szerint veszélybe került a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámaoktatása, miután fővárosi partnerükkel a gimnázium igazgatója felmondta a kapcsolatot. Több magyarázat is körvonalazódik.
Showműsor indul: egymás után bizonygatják a jelöltek, hogy a visszalépés nekik használt a legtöbbet, miután ketten maradtak versenyben Budapest vezetéséért.
Karácsony Gergelyt az ellenzékből kiábránduló választókról, ellenfeleiről, a Budapest jövőjét meghatározó fejlesztésekről, illetve az ukrajnai és a gázai háborúról kérdeztük. Interjú.
A párt EP-választási, fő kampánytémája az akkumulátorgyárak elleni küzdelem, így a Momentum után hétfőn ők is a gödi Samsungnál akcióztak.
Hiába fizette meg tartozását, a kispesti önkormányzat mégis kilakoltatta korábban az egyik önkormányzati bérlőjét.
Ahogy a menekülthullám nem volt kamu, a háborús fenyegetés sem az.
Az AfD csúcsjelöltjének nácibotránya miatt kicsúszhat a frakcióból, de Giorgia Meloni és Orbán Viktor segítségével még akár a második legnagyobb pártcsalád is lehet a szélsőjobb az EP-ben június 9-e után.
Mintegy 3200 munkás négy éve nem kapott béremelést a közben a Liberty Steel tulajdonába került Dunaferrnél. Most sztrájkra készülnek.