Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Balliberálisok? Reformértelmiség a Kádár-korszakban

Miközben a késő-kádári technokrácia a teljes piaci nyitáson, a kapitalizmus alapjainak lerakásán dolgozott, addig a demokratikus ellenzék és az új reformer értelmiség valójában a létező sajátos magyar harmadik út kiteljesítésén munkálkodott.

Elidegenedés és hatalom az újkapitalizmusban

Élnek még köztünk emberek, akik köré gyülekezni lehet, akik az újra és újra megszerveződő kisközösségek motorjai. Akik az általuk felmutatott magatartásminta révén akarnak és képesek szembe menni a tőkelogika által működtetett hatalmi struktúrával, mint az elidegenedés legdöntőbb tényezőjével.

1968 – a lázadás paradigmája?

Az 1968 utáni korszak fő folyamatai megmutatták azt, amit a történelem már nem először produkált: a francia forradalom hármas jelszavából kiemelt EGYETLEN érték – esetünkben a szabadság – köré szerveződő mozgalmak szükségképpen kiinduló céljaikkal ellentétes eredményhez, eredményekhez vezetnek.